Mr. Malfoy második esélye [BEFEJEZETT]

Együtt

A Főnix Rendjének főhadiszállására izgatottan és idegesen özönlöttek a Rend tagjai. A társaságban tapintható volt a feszültség, főleg, hogy most olyanoknak is haladéktalanul meg kellett jelenniük – a roxforti házvezetők, Hagrid, Sturgis, Deadalus, Hestia és Aberforth személyében –, akik jelenlétét általában csak sürgős esetben várta el a miniszter.

Lucius Malfoy is megérkezett, helyet foglalt a szokásos széken, és összeráncolt homlokkal fürkészte az üresen maradt helyeket. Jóllehet, Shacklebolt hívta őt ide, sem ő, sem az Arany Trió tagjai nem voltak ott. Ezek szerint vagy több hetes táborozásra indultak, vagy... Ginny Potterre nézett, a fiatal nő arcáról azonban ugyanúgy értetlenkedést és aggodalmat olvasott csak le. Potterné biztosan tudná, ha a hősnek kikiáltott férjét baj érte volna... Amikor az ikrek is befutottak, Kingsley végre csatlakozott hozzájuk, ám nem foglalt helyet, csak megállt a hosszú faasztal végében.

- Mint tudjátok – zengte mély hangján –, Hermione ötlete nyomán Harry, Ron és ő tegnap este a Roxfortba mentek, ahol egész éjszaka a megfejtésen dolgoztak. Végül, hála Hermione leleményességének, megtalálták a pontos helyszínt. Ma délelőtt ők hárman, Tonks, Remus, három minisztériumi auror és én Walesbe utaztunk. Meg is találtuk a birtokot, valamint Hugrabug kastélyát, ám sírnak nyoma sem volt. Az aurorokkal és Tonksékkal bementünk a kastélyba, ám ott sem találtunk semmit.

- Akkor mégis mit keresünk itt, Kingsley? – tette fel a kérdést Lumpsluck úgy, mintha a miniszter megőrült volna. – Egy halom javításra váró dolgozatom van, és az én koromban...

- Egy pillanat, és megtudod, Horatius – emelte fel a mutatóujját a miniszter. – Harry, Hermione és Ron ugyanis megtalálták a kriptát. Mágikus módon volt elrejtve, egy fa odvában.

- És? – pattant fel türelmetlenül Ginny.

Kingsley a nyitott ajtón kívülre intett, mire Harry, Hermione, Ron beléptek a helyiségbe. Ron vigyorogva emelte a magasba a repedt poharat, mintha csak a kviddicskupát tartaná a kezében.

Mozdulatát egy pillanatig döbbent csend, majd elképesztő üdvrivalgás fogadta. Mindenki felpattant a helyéről, és úgy ölelték mindhármukat, mintha olimpiát nyertek volna. Hagrid csontropogtató szorításban részesítette mindegyiküket, és még McGalagony professzor is feladta az elveit, és kimért modorát félretéve sugárzó mosolyt villantott a három barátra.

Ron lelkesen elkezdett magyarázni Kingsley tettéről, Hermione pedig kihasználta a kínálkozó alkalmat, és hátrébb lépett a tömegből.

Lucius ott állt nem messze tőle, de ő nem ölelgetett senkit. Csak Hermionét nézte, úgy, hogy a lány tudta, felesleges tovább hezitálnia. Fejével a kijárat felé intett, és ott hagyta az ünneplőket. Már az előszobában járt, amikor meghallotta a háta mögött a férfi sétabotjának koppanását. Kisétált a házból, és a szemközti park felé indult. Lucius követte. A távolban egy autó dudált, de a parkban csak néhány galamb fürdött a februári hóban.

Pálcájával megtisztította az egyik padot, és leült rá. Várt. Nem sokkal később Lucius is helyet foglalt mellette. Percekig ültek némán egymás mellett, és közben mindketten arra gondoltak, hogy vége a veszélynek. Nem ugrik majd elő a semmiből Voldemort, hogy az életükre törjön. Lucius szabad volt. Hermione szabad volt. Mindennek vége.

- Elpusztítottad – nézett rá végül Lucius. Hermione lassan viszonozta a pillantást, ám abban most nem volt gúny, csak mérhetetlen megkönnyebbülés és elismerés.

- Nem én. Kingsley.

- De te jöttél rá, hol a horcrux. Miért nem mondtad, hogy hallottad, amint a Nagyúr Hugrabugra gondol?

- Az akkor történt, amikor... amikor rosszul lettem, és bevittél a Szent Mungóba. Aztán az események gyorsan követték egymást, és én magam is megfeledkeztem róla.

- Egészen tegnapig.

- Egészen tegnapig – bólintott Hermione. – Nézd, én szörnyű időszakon vagyok túl, és nem vitatom, hogy te nemkülönben, de azt hiszem, beszélnünk kellene. Több dologról is.

- Én is így gondolom. Vacsorázzunk együtt. Nem nálam – tette hozzá Lucius, látva Hermione arckifejezését. – Egy semleges helyen. Abban az étteremben, ahol először voltunk.

- Rendben – egyezett bele Hermione. – De ma nem jó, már van programom.

- Ma estére nekem is – húzta ki magát Lucius. – Holnap nyolckor ott találkozunk. Akkor elmesélheted az újabb kis kalandodat.

Lucius felállt, Hermione felé biccentett, majd körülnézett és dehoppanált. A lány elégedetten állt fel a padról, és indult vissza a főhadiszállásra. Már csak egy nap, és így vagy úgy, de minden a helyére kerül végre.