Időhajlítók

7*

2018. május 15.

Az elmúlt pár hétben nem nagyon történt semmi, így nem is írtam. Csak a szokásos dolgok történtek: Mikával minden este az óráját szedtük szét, a töri órákon Will-lel egymást rugdostuk a pad alatt, és minden délután átmentünk Theóékhoz, most már Mikával kiegészülve.

Történt néhány nem szokványos dolog is: Will átköltözött Theóékhoz, mert megengedték neki, és így végre nekem is van egy kis terem. Theót felvették a suliba! Két hete, azóta úgy tanul az érettségire, mint az őrült. A harmadik és a negyedik nem szokványos dolog pedig ma történt.

A suliba beérve szokásosan leültem Will mellé, és akkor megláttunk valamit. Vagy inkább valakit. Egy jelenséget.

Egy lány lépett a terembe. Rövid, tejfelszőke haja, kis növése, és szürke szeme volt. Mindenki üdvözölte, köszöntek neki, mi pedig Will-lel csak egymásra néztünk.

- Te is arra gondolsz, ugye? - kérdezte félve Will, mire bólintottam.

Will akkor felpattant a székéről, és egyenesen a lányhoz lépett, de én megelőztem.

- Na ide figyelj... - kezdtem, de Will teljes testsúlyával rálépett a lábamra, amitől egyből elhallgattam.
- Sziaa, csak szeretnénk megtudni, hogy ki vagy - mondta neki Will sugárzóan vidám arccal.
- Ashley Ross. Nektek pedig nem kell bemutatkoznotok. Tudom, kik vagytok, és szerintem ti tudjátok, miért jöttem ide - mondta, és felállt az padjától.
- Igen, gyanítjuk - mondta Will, még mindig a lábamon állva, hogy nehogy megszólaljak.
- Akkor, hadd halljam: miért jöttem ide?
- Mindketten tudjuk, nem fogom a szemedbe mondani.
- De fogod. A te szádból akarom hallani. Szóval, miért jöttem ide?
- Hogy... hogy letartóztass vagy megölj minket - mondta aztán Will, a hangja pedig megremegett.
- Így van! - csapta össze a kezeit Ash. - Nem is vagy olyan hülye, mint amilyennek tűnsz! - veregette meg a fiú vállát.
- Nos, köszönjük, hogy most már biztosak lehetünk benne, hogy mivel állunk szemben, mi most megyünk is - mondtam, és kirántottam a lábamat Will lába alól. - További szép napot.

Most már két áldásunk is van, gondoltam.

- Ez nem maradhat így - mondtam, miután leültünk a helyünkre. - Kell egy haditerv. Mika éppen elég, nem kell belőle még egy.
- Nem tudjuk lerázni, hiszen a Tanács éppen azért küldte, mert Mika nem adott le minket.
- Igen, de akkor elsősorban Mikát kéne letartóztatnia.
- Jó, akkor miért ebbe az osztályba jött?
- Jogos - gondoltam át. - Mindegy, a lényeg, hogy valahogy le kell ráznunk.

Szünetben, mikor kiléptünk a folyosóra, Mikával találtuk szembe magunkat. A terem ajtajában állt, és úgy tűnt, csak ránk várt, mert ahogy meglátott minket, megszólalt:

- Ki az? - kérdezte szűkszavúan, de annál lényegretörőbben.
- Ki? - kérdezett vissza Will, mintha nem lenne teljesen egyértelmű, hogy kire gondol a lány.
- Az ott - bökött az állával Ash irányába. - Nagyon ismerős.
- Nem hinném, hogy bárhonnan ismerheted - mondta Will.
- Biztos vagy benne?
- Teljesen biztos.
- Ha hazudsz, McLover, azzal a lendülettel viszlek be a Tanácshoz, világos?
- Persze, persze - legyintett Will, majd megkerülte Mikát, és magával rángatott az első emeletre, egyenesen a tizenkettedikesek osztálytermébe.

- Theo - suttogta Will olyan hangosan, ahogy csak tudta, mire az említett személy felnézett a padjából, és kijött hozzánk a folyosóra.
- Gyorsan, mert tanulnom kell - mondta, mire felhorkantam. Mostanában mindenre ez volt a magyarázata.
- Jött egy lány az osztályunkba - suttogtam. - A Tanácstól - tettem hozzá, mire Theo, akit eddig valószínűleg teljesen hidegen hagyott a téma, most elsápadt, és figyeni kezdett. - Mikának pedig gyanús - folytattam. - Meg van róla győződve, hogy ismeri.
- Az baj - vonta le a következtetést Theo. - Rendben van, megpróbálok beszélni vele, hátha elhiszi, hogy nem ismerheti.
- És rád miért hallgatna jobban, mint ránk? - tettem fel a szerintem elég jogos kérdést.
- Mennem kell - mondta hirtelen Theo.
És akkor csöngettek.

- Nem hiszem el! - gondolkodott mellettem Will. - Miért pont Theo tudná rábeszélni bármire is?! Mi ketten vagyunk! - hozta fel a legbénább érvet, amit ilyenkor fel lehet hozni.
- Én se értem - mondtam, aztán mint derült égből villámcsapás hasított a fejembe a gondolat. Ránéztem Willre, aki úgy tűnt, nagyon jól tud tekintetből olvasni, mert megtorpant, és úgy meredt rám, mintha most látna életében először.
- Nem - mondta határozottan. - Nem. Neeeeeem. Az ki van zárva.
- Hát - gondoltam bele -, szerintem nincs. Egy osztályba járnak, szóval...
- És az szerinted mennyire meghatározó, hogy egy osztályba járnak? - akadt ki teljesen. - Nem, ki van csukva.
- Pedig szerintem lehetséges - mondtam, és elvigyorodtam.
- Erről mindkettőjüket ki kell faggatni - jelentette ki Will.
- Dehogy kell! Csak letagadnák! És mi is hazudtunk Mikának, szóval ezt a tervet szerintem hanyagoljuk.
- Jó - egyezett bele Will egy hatalmas sóhaj kíséretében. - De várj csak, ezt hogy is szokták mondani a filmekben? Egy sínre rakom őket? Nem, sikeres...sihee...siiiii...
- Ship? - kérdeztem. - Shippeled őket? - kérdeztem, és elvigyorodtam.
- Ez lesz az! - csapta össze a kezét Will. - Shippelem őket!
- Jól van, gratulálok - röhögtem el magam. - Ezek között van valami, te pedig elkezded shippelni őket?
- Igen - bólogatott hevesen Will. - Ahogy mondod - és elégedett vigyorral az arcán, mint valami jóllakott óvodás, masírozni kezdett a folyosó vége felé.