Időhajlítók

22*

Theóékhoz mentünk. Hozzá kell tenni, hogy Theo egész délelőtt nem volt hajlandó kikelni az ágyból, csak feküdt és meredten bámult maga elé. Meg tudtam érteni.

- Egyébként - kezdtem, de ahogy kimondtam az első szót, már meg is bántam, hogy belekezdtem a mondatba. - Mi történt Mikával, miután... elmentem?
Theo fájdalmasan felnyögött.
- Eltűnt - suttogta Will. - Mintha soha nem is lett volna ott. Nyilván a Tanács csinálta.

Ez tényleg logikusnak tűnt.

- Theo - szóltam hozzá.
- Hm?
- Tudom, hogy nehéz, de átjutunk rajta, oké?
- M-hm.
- Bizony - bólogatott Will. - Átjutunk rajta! Együtt. Közösen.

2018. augusztus 7.

Körülbelül két hónap telt el, ami óta utoljára naplót írtam. Azóta sok minden megváltozott.

Mikát a Tanács jóvoltából rajtunk kívül mindenki elfelejtette. Senki nem emlékezett rá, csak mi, és ez így is volt rendjén.

Ash-t azóta sem láttuk. És őszintén, teljesen meg tudnék békélni vele, ha többé nem is kéne találkoznom vele.

Vége lett a tanévnek. A jegyeim az utolsó pár hétben eléggé leromlottak, de a bizonyítványom egészen szép lett. Will-é szintén, már egészen jól mennek neki a "modern tantárgyak".

Theo leérettségizett. A tanulás nehezére esett, de sikerült neki, és most mind nagyon büszkék vagyunk rá.

Daniel él és virul. Néha jön, néha nem, de a lényeg, hogy sok emberrel ellentétben őt nem utálom, dacára az első találkozásunknak.

És én. Hát, köszönöm, én is megvagyok, kellett egy kis idő, amíg visszarázódtam a rendes kerékvágásba, de most már mondhatni minden jó, minden szép.

Ami a legnagyobb esemény az elmúlt két hónapban, az pedig az, hogy Theo, Will és Daniel letették az Időutazók esküjét. Őszintén nagyon büszke vagyok mindhármójukra, amiért a történtek után még a Tanáccsal akár szóba is mertek állni.
De most itt állnak. Hárman, egymás mellett, nekem (és még száz másik embernek, akik eljöttek megnézni őket) háttal, és egyszerre mormogják az esküt. Rajtuk a fehér ruha díszeleg.

Az ember, aki után a szöveget kell mondani, most újabb sorba kezd. Csak mondja a szavakat egymás után ("Fogadom, hogy az idővel nem játszom, időutazó-társaimat tiszteletben tartom").

Theo egyszer csak óvatosan hátrafordítja a fejét és egyenesen rám néz.
Rám mosolyog.
Én pedig visszamosolygok.

- vége -