Időhajlítók

9*

Figyelmeztetés: ezt a részt gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom!

Will és Theo kerek hét perc alatt megérkeztek, és lihegve rontottak be az ajtón.

- Mit kell...csinálni? - esett be Will lihegve az ajtón.
- Mi történt egyáltalán? - kérdezte Theo.
- Mikában van egy nyomkövető - fogtam rövidre a történetet.
- MI?! - kérdezték tökéletesen egyszerre, mire megforgattam a szemem. - Nem voltam elég világos? Mikában van egy nyomkövető! És ha nem sietünk, akkor jönnek és bevisznek minket a Tanácshoz, szóval...
- És azt akarod, hogy műtsem ki belőle a nyomkövetőt? - hitetlenkedett Will.
- Hát hármunk közül te akarsz doki lenni, szóval gyanítom, hogy igen.
- Jól van - mondta Will, és vett egy mély levegőt. - Mika, ülj az asztalhoz, Theo, hozz egy fakanalat meg valami puha anyagot, Eliot, te meg hozz egy sniccert.
- Mi? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Sniccer! Ha az nincs, akkor jó a kés is. Na, siess! - tapsolt hármat Will, én pedig rájöttem, hogy itt bizony ma műtét lesz.

Befordultam a konyhába, és az egyik fiókból elővettem a sniccert, aztán a fürdőszobába mentem, és valamiféle fertőtlenítő után kezdtem kutakodni.

A szobámban már úgy tűnt, csak rám vártak.
- Mit csináltál ennyi ideig? - kérdezte Will rosszallóan.
- Fertőtlenítőt kerestem - raktam le a hozott dolgokat az asztalomra.
- Jó, ebben igazad volt - dicsért meg Will, aztán felállt, és újra utasítgatni kezdett. - Menjetek ki a konyhába, és vigyetek mindent! - mondta, mi pedig engedelmesen felkapkodtuk a cuccokat és kimentünk a konyhába.
- Jól vagy? - kérdezte Theo Mikától.
- Aha - válaszolta a lány szokásához híven elég szűkszavúan.

Most Will is kiért a konyhába.

- Mika, ülj le a pult egyik oldalára - mutatta, mire Mika leült. - Ti pedig rakjátok a pultra a cuccokat.
Félve engedtem ki a kezeim közül a sniccert.
- Theo, abba az anyagba bugyoláld bele a fakanalat - utasította Will, és leült Mikával szemben a pult másik oldalára. - Készen állsz? - kérdezte a lányt.
- Mire? Hogy felvágd a karomat? Persze, bármikor - húzta gúnyos mosolyra a száját Mika, ezt pedig Will egy apró biccentéssel nyugtázta, és elkezdte kitapogatni Mika jobb alkarját, majd amikor úgy tűnt, érzett valamit, fogott egy tollat, és arra a helyre rajzolt egy X-et.
- Theo - csettintett, mire Theo odalépett Mikához, kezében a párnahuzatba bugyolált fakanállal. - Na - nézett Will Mikára. - Ez most feltehetően kibaszottul fog fájni - figyelmeztette, mire a lány bólintott, én meg elmosolyodva nyugtáztam, hogy Will-nek az itt töltött két éve alatt sikerült megtanulnia káromkodni.

Theo Mika szájába adta az eddig a kezében tartott tárgyat, Will pedig megfogta a sniccert, körülbelül két centit kitekert belőle, aztán lefújta a fertőtlenítővel. Aztán elkezdte. Vett néhány mély levegőt, aztán az X közepébe vágott a sniccerrel. Mika még bírta, de a szeme már erősen könnyezett, az állkapcsa pedig megfeszült, innen tudtuk, hogy valószínűleg akár szét is tudná roppantani a szájában lévő fakanalat.

- Ne feszítsd be a karodat - kérte Will, mire Mika bólintott egy kicsit, de az állkapcsa még mindig rettentő feszes volt.

Aztán Will mozgatni kezdte a sniccert, de ezt már Mika sem bírta, mert az állkapcsa még százszor olyan erősen feszült, és üvölteni kezdett, már amennyire a szájában lévő tárgy engedte. Szörnyű volt. Theo belém kapaszkodott, és a karomat szorította, Will pedig izzadni kezdett, de csak vágott. Aztán abbahagyta, és csettintett.

- Csipesz - mondta, amire én kapcsoltam először, és a fürdőszobából villámsebességgel hoztam ki a szemöldökcsipeszt, és Will kezébe nyomtam. Will megfogta a csipeszt, és benyúlt a sebbe, amitől Mika megint ordítani kezdett, Will pedig még jobban kezdett izzadni. Aztán úgy tűnt, talált valamit, mert a csipesz összezáródott, Will pedig óvatosan kihúzott a sebből egy körülbelül egy centi átmérőjű, hosszúkás, zölden villogó chipet.
Mika hátradőlt a széken, ahol ült, kivette a szájából a fakanalat, és egy hatalmas sóhaj kíséretében sírni kezdett.

- Köszönöm - mondta rekedten a sok ordítástól, és hálásan nézett Will-re.
- Nincs mit - lihegte Will, és megtörölte a verejtéktől csillogó homlokát. - Csak még... össze kéne varrni a... sebet...
- Oké - szipogta Mika. - Nyugodtan.
- Eliot - csettintett Will. - Tű, cérna.
A szekrényem tetején találtam egy ősrégi varródobozt, amit levettem, és kivittem a konyhába.
- Milyen színűt? - kérdeztem Mikától.
- Hmmm - és úgy tett, mintha nagyon gondolkodna. - Legyen piros - választotta ki, én pedig kivettem a dobozból a piros cérnát, és a lehető legvékonyabb tűt, amit találtam, és Will-nek adtam őket.
- Na, most fogom megbánni, hogy vívni tanultam hímzés helyett - motyogta, mire mindannyian elröhögtük magunkat.

Igen, ez egy elég rövidke rész lett, de remélem, senkinek nem okoztam maradandó traumát vele.