Tudom ki vagyunk

20. Futamono

A mai napunk is ugyanolyan unalmasan kezdődött, mint mostanában mindegyik. Talán ezért is döntöttünk úgy Williammel, hogy jobb, ha végre behívjuk Waltert, hogy felvilágosítsuk az ügyvédünk, hogy mi a megmenekülésünk kulcsa. Még szerencse, hogy Chilton nem tud minket megakadályozni, hogy lássuk a saját ügyvédünket. Így lehet, hogy még a délelőtt folyamán a kihallgató szobában találjuk magunk velünk szemben New York legjobb és legelismertebb ügyvédjével, aki szélesen vigyorog ránk.

- Na, meguntad végre, hogy benn legyél? Kivihetlek? - Érdeklődik, én meg elnevetem magam.

- Igen Walter, most már kivihetsz innen. - Biccentek egyet. - Apropó kivihetsz innen. Ne törd a fejed, aranyszelvényem van a kiútra. - Legyintek egyet.

- Aranyszelvényed? - Pislog rám értetlen arccal, mire kivillantom a fogaimat.

- Professzor Michael Bruck. - Mondom komolyan, amivel elérem, hogy Walter felhúzza az egyik szemöldökét.

- Nem Dr. Lecter volt a pszichiátered? - Kérdezi, én pedig boldogan könyvelem el magamban, hogy a férfi tisztában van vele, hogy az úr, akit említettem egy pszichológia professzor.

- De. - Helyeselek.

- Akkor miért lenne a professzor az aranyszelvényed? - Vakarja meg a nyakát.

- Ő az alibim. - Jelentem ki.

- Neked van alibid és nem is mondat? - Tágulnak ki a szemei.

- Ha mondom másnap kihozol. - Forgatom meg a szemem.

- Jogos. - Kezd el bólogatni.

- De most komolyan Will mit kerestél te annál a pszichiáternél? - Érdeklődik, én pedig egyszerűen megvonom a vállam.

- A továbbképzésemről beszélgettünk. El akarok menni pszichiáternek, de nem akartam, hogy Jack fülébe jusson ezért kerestem fel őt. - Magyarázom.

- Okos döntés volt, abból az emberből nehéz bármit is kihúzni. - Fogja meg az állát.

- Neked biztos sikerülni fog. - Mosolygom rá kedvesen. - Hát nem te vagy Walter Krishman, New York legjobb jogásza, az ördög ügyvédje? - Kérdezem most már vigyorogva, amivel elérem, hogy a férfi is elvigyorodjon.

- De még mennyire, hogy én vagyok. - Csap az asztalra, majd feláll. - Akkor én megyek és felkeresem Mr. Bruckot. - Biccent egyet felém. - Később találkozunk Will. - Int egyet.

- Később, Walter. - Viszonozom az üdvözlést és hagyom, hogy visszavigyenek a cellámba, csak arra nem számítottam, hogy két óra múlva megint ki leszek hozva. Így nem csoda, hogy gyanakodva fixírozom a kihallgató ajtaját és szó szerint kitátom a szám, mikor Hannibal lép be rajta, kezében egy ételessel.

- Üdvözletem Will. - Mondja kedvesen.

- Dr. Lecter. - Mosolyodom el végül. - Mondanám, hogy helyezze magát kényelembe, de nem valami kényelmesek ezek a székek. Minek köszönhetem a látogatását? - Kérdezem őszinte érdeklődéssel, ahogy figyelem, amint a férfi leül a székre előttem.

- Gondolom a börtön koszt nem a legmegfelelőbb étkezés. Remélem nem bánod, hogy ma hoztam neked ebédet. - Magyarázza, ahogy elém teszi az ételest és még evőeszközt is.

- Amint alkalmam lesz rá meghálálom neked. Köszönöm, Hannibal. - Nézek hálával a szemébe, amivel elérem, hogy elmosolyodjon, én pedig bele is kezdek az evésbe, egészen addig, amíg észre nem veszek valamit. - Mi történt a csuklóddal? - Mutatok az említett tesztrészre a villámmal és igyekszem elterelni a figyelmem arról, hogy mennyire hiányzott már az ünnepi kaja.

- Egy kellemetlen találkozás, egy pincsikutyával. - Keményedik meg a tekintete, nekem pedig kitágulnak a szemeim.

- Csak jöjjön vissza és kitekerem a nyakát. - Szól ki belőlem jeges hangon William, mire a férfi előttem elmosolyodik.

- Nem kell miatta aggódnod, Jack Crawford volt olyan kedves, hogy lelője neked. - Mondja a férfi, mire elnevetjük magunkat.

- Mindig elveszi a mókámat az a vadászgörény. - Rázza meg William a fejünk.

- William? - A neve hallatán állandó társam komoly tekintettel néz Hannibalra.

- Igen? - Kérdezi, a férfi pedig biccent egyet.

- Tudtál róla, hogy meg fogja próbálni, hogy megöljön? - Tudakolja, mire mi horkantunk egyet.

- Megemlítette, de nem hittem, hogy azután, hogy ráijesztek még lesz hozzá bátorsága. - Szorítja össze a fogaink. - Sajnálom Doktor, de a kaméleon mindjárt itt lesz és lelkiismeret furdalásom lenne, ha elpazarékolnánk az ételt, úgyhogy ha nem baj befejezném az ebédünket. - Mosolyog a férfire, mire Dr. Lecter biccent egyet, mi pedig azonnal folytatjuk is az evést és hála az égnek még azelőtt eltüntetjük az ételes tartalmát, hogy Chilton megjelenne és közölné, hogy visszamegyünk az összkomfortos kis cellánkba.

Azonban a napom ez után se lehetett nyugodt, hiszen alig hogy bealudtam volna, hogy még vacsora előtt szunyókáljak egy kicsit megint megjelentek az őrök és újfent a kihallgatóban találtam magam, ma már harmadjára, ami kettővel több alkalom volt, mint amire reggel számítottam, ez pedig nem kicsit idegesített. Most már nem is erőlködtem rajta, hogy kíváncsi legyek, hogy mégis ki jött meglátogatni, csak ásítozva és egykedvű, nemtörődöm arccal nézem a szerkezetet, ami hamarosan megnyílt, hogy felfedje Beverlyt.

- Szép délutánt Beverly, most mi járatban az elmebeteg bűnözők osztályán? - Kérdezem szarkasztikus hangon, amit valószínűleg a hölgy is észrevett, abból kiindulva, hogy elég savanyú arcot vág, mikor helyet foglal előttem és kiteríti az asztalra elém a fényképeket. Elsőre nem is értem, hogy miért nekem hozott képeket egy botanikus kertről, mi vagyok én, biológus? Egészen addig, amíg észre nem veszem a hullát a fa törzsében, ez a fa a hullából nőtt ki.

- Ez a legújabb esetünk. Kíváncsi vagyok a véleményedre, Will. - Mondja komolyan a lány, én azonban már rég nem a kihallgatóban vagyok, hanem gondolatban a tetthelyen és csillogó szemekkel nézem körbe a műremeket.

"(Elképesztő lett. Ez egy igazi mestermű. De miért csináltál ilyen látványos visszajövetelt? Miért dolgoztál vele ennyit?)" Kérdezem magamtól, ahogy a hulla mellkasához hajolok, hogy jobban szemügyre vegyem a virágokat. "(Mind mérgező, és ez?)" Itt elmosolyodok. "(Ki gondolta, hogy ilyen merész vagy, hogy az arcukba mondod, hogy miattam van.)" Megrázom a fejem és tovább nézem a hullát. "(Azt akarod, hogy elmondjam nekik. Mégis miért lenne ez neked jó? Nem akarsz lebukni, de akkor ki lesz a bűnbakod?)" Kérdezem a hullától, de hosszú percekig nem kapok választ, mikor is egy furcsa mintát veszek észre az ágakban. "(Ez? Értem.)" Kuncogom megint. "(Szegény, szegény kaméleon, szegény, szegény Dr. Chilton.) Sajnálnálak, ha lenne rá időm, de jelenleg eléggé elfoglalt vagyok." Hunyom le a szemem és térek vissza a kihallgató szobába.

- Will, mit láttál? - Hallom meg Beverly hangját és érzem meg a kezét a vállamon.

- Ez... Beverly, ő... A gyilkos... - Motyogom, mintha megrázott volna a felfedezés.

- Ki az, Will? Ismerjük? - Tudakolja és szorít rá kicsit jobban a vállamra, én lassan biccentek és remegő kézzel emelek fel egy fényképet.

- Ez a hasfelmetsző! - Suttogom és ezzel elérem, hogy a lány arca elhalványodjon és úgy megijedjen, hogy a léleklénye, a hidravidra megjelenjen a lába mellett.

- Az lehetetlen. - Makogja, én pedig szomorúan nézek fel rá.

- Sajnálom Beverly, de nem lehet más. Ezt a gyilkosságot nem más követte el, mint maga a hasfelmetsző!