Tudom ki vagyunk

5. Oeuf

- Will! Will! - Nagyokat pislogok Jackre, aki aggódó tekintettel néz rám, egy újabb olyan helyszínen, ahol ott se kellene lennem. - Remegsz! Mit láttál? - Kérdezi, én meg sóhajtom egyet.

- Azért van két lövés, mert az elsőt nem az anya kapta. - Erre mindenki rám néz, mintha őrült lennék.

- Pedig egyértelműen kapott belőle nem hiszem, hogy a golyót a halántékánál fazonigazításra használták! - Forgatja meg a szemeit Zeller, aki mellett, mint mindig most is ott köröz a hiéna.

- Nem az anyát lőtte le! Még nem volt léleklénye. - Sóhajtok. - Mikor meg akarta ölni, akkor jelent meg.

- És megvédte az anyát? Ennek semmi értelme. - Rázza a fejét Katz, az ázsiai lány.

- A gyilkos nem akarta megtenni, kényszerítették rá és a sokk miatt lőtt, de az utolsó pillanatban megremegett a léleklénye miatt. - Mondom, ahogy Jack szemébe nézek. - Ő volt a gyilkos és a léleklénye az anyja volt. - Mutatok az elszenesedett gyermek testre. - Valaki gyerekeket kényszerít arra, hogy megöljék a családjukat. - Szorulnak ökölbe a kezeim, ahogy minden további szó nélkül kimasírozok az épületből. Egyenesen az autómhoz megyek és csak akkor fújok egy újabbat, mikor becsukom az ajtót és rámarkolok a kormánykerékre.

- William, etesd meg a kutyákat. - Mondom komolyan.

- Jó, jó! Hazamegyünk és megetetheted a kutyákat. - Jön a válasz és forgatom meg a szemem, amit tudok, hogy inkább William csinált.

- William! Mondom ETESD meg a kutyákat. - Nyomom meg a szót, mire a kezem jobban rászorul a kormányra, ahogy átveszik a helyem.

- Biztos vagy benne Will? Utoljára akkor kértél arra, hogy etessem meg a kutyákat, mikor nem mentünk át az FBI vizsgán. - Mondom aggódva.

- Biztos! - Jön a rideg válasz, én meg biccentek egyet.

- Akkor haza megyünk és összekészülünk. - Mondom, ahogy beindítom az autót és elindulok Wolf Trapbe, ahol a kutyák megetetése után össze is készülök az utamra. A nap hamarosan lemegy, a tökéletes idő az etetésre. - Biztos vagy benne, hogy ne inkább Baltimoreba menjünk a Doktorhoz beszélgetni? - Kérdezem Willtől, pontosan tudva, hogy milyen jó hatással van a közérzetünkre a Doktor.

- Kedvelem Hannibalt és az esetek többségében le is nyugtatna a közelsége, de most valami erősebbre van szükségem. - Mondja nyugodt hangon, én meg fújok egyet.

- Ha így látod, így lesz, én nem ellenkezek. - Vonom meg a vállam, ahogy felkapom a táskám és kinyitom az ajtót csak hogy szembe találjam magam a wendigoval. - Helló! Hát te meg?

- Éhes voltam. - Válaszolja. - Mentek valahova? - Kérdezi oldalra billentve a fejét.

- Igen. - Mondom elmosolyodva. - Szeretnél segíteni megetetni a kutyáim? - Tudakolom, abban a pillanatban, amikor az ötlet megfogan az agyamban.

- Kutyákat? - Néz el mellettem a házba, én meg csak becsukom magam mögött az ajtót és be is zárom.

- Igen a vadászkutyáimat. - Mondom egyszerűen.

- Igen! - Biccent egyet, így lehet, hogy egy másfél órával, egy repülő és egy félórás autó úttal később már az Indianai Lafayette-ben vagyunk és sétálunk fel-le az utcákon. Még jó, hogy a léleklényeket csak a gazdájuk meg azok, akiknek megmutatják magukat látják, különben elég furcsán néznék ki a gyerekkel mellettem.

- Találnunk kell egy jó csontot. - Mondom a wendigonak, ahogy egy parkban sétálunk.

- Az! - Áll meg hirtelen és mutat egy férfire, aki egy sörös üveggel a kezében közelít hozzánk.