Tudom ki vagyunk

14. Savoureux

Hannibal POV

- Minden akkor kezdődött, mikor először találkozott a tekintetünk. Tudtam, hogy ő más. Az a mély tengerkék szempár rengeteg titokról árulkodott. Akkor még csak érdekelt a férfi. Will Graham az FBI különleges ügynöke, egy instabil férfi, akinek az elméje képes belelátni bárki elméjébe és megérteni őket. Egy férfi, aki annak ellenére, hogy nincs léleklénye, mint az átlagnak teljesebb életet él, mint egyesek a léleklényükkel. Egy férfi, aki pisztollyal a kezében az egyik percben még remeg és a tekintete félelemről árulkodik, a következőben pedig biztos kézzel lő, minden megbánás nélkül.

- És ekkor jöttünk rá, hogy beleszerettünk! - Jelenik meg mellettem szélesen mosolyogva, a fekete testű és szarvasagancsokkal megáldott léleklényem a wendigo.

- Igen, ekkor jöttünk rá, hogy első perctől kezdve szerettük. Egy kannibál. - Simogatom meg a fejét jelezve, hogy ő mutatja azt az oldalamat. Hiszen a wendigo egy olyan mítikus lény, ami az emberből lesz, ha az embert eszik. - Egy sorozatgyilkos, egy pszichiáter. Egy FBI ügynökbe, egy tiszta empátiával rendelkező férfibe, egy rejtélybe. Will Grahambe.

- Hannibal Lecter és Will Graham. - Billenti oldalra a fejét a léleklényem. - Szerintem jól hangzunk együtt. - Mosolyog fel rám.

- Igen, szerintem is. - Biccentek egyet, ahogy megsimogatom a fejét. - Hol voltál eddig? - Kérdezem, ő meg vigyorog rám.

- Kaptam enni Willéktől. - Vonja meg a vállát és ül le a földre mellém, én meg a fél szemöldököm felhúzva nézek le rá. Azonban végül csak megrázom a fejem. Már megint ezt mondja, lassan kezdek aggódni, hogy az őrület határára kerülök, hiszen mi más magyarázat lenne arra, hogy a léleklényem úgy beszél a férfiről, akibe beleszerettem, mintha az lenne a legtökéletesebb lény a világon. Márpedig ez szinte lehetetlen. Tudom, hogy ott van benne ahogy azt is tudom, hogy vannak benne olyan képességek, van egy olyan oldala, amit mélyen elnyom, de még nem jött ez az oldal felszínre. Ezt kell nekem kihozni belőle és ha ez megtörténik tökéletes lesz.

A következő hetek nagyon zsúfoltan telnek, Will gyakran jár hozzám sőt még egy vacsorára is meghívom, aztán megjelenik a színen egy trónbitorlóm. Az internet azonnal felrobban az eset hallatán, én meg a látványtól és a wendigom se kezeli sokkal jobban az esetet, bár aznap mikor felfedezték a hullát meglehetősen nyugodtan ért haza. Úgyhogy azonnal neki is láthattunk a Jack Crawford elleni munkálkodásnak. Végül is tudatni kell a férfivel, hogy nem az a hasfelmetsző, akit ő annak hisz. Mikor pedig már azt hiszem, hogy végre megint enyém a saját nevem, megjelenik Will az irodámban és közli, hogy találtak egy új hullát, ami nagyon hasonlít az én hulláimra.

- Szóval a Chesapeakei hasfelmetsző visszatért? - Nézek a fiúra, aki körbe körbe jár az irodámban és igyekszem nem túl feltűnően nézni a hátsó felét.

- Ez nem a hasfelmetsző. - Kuncog fel, amivel nagyon meglep.

- Szóval valaki más. Mi van, ha mindig más volt? - Alig, hogy ezt kimondom ő elneveti magát, a hang olyan kellemes, hogy azt hiszem ez bekerül a kedvenceim közé, abba a bizonyos szobába az elmémben.

- Nem! Egy hasfelmetsző van, de mostanában a piti gyilkosoknak mániája plagizálni őt. - Forgatja meg a szemét, ezzel elérve, hogy elmosolyodjam.

- Miben volt más ez a gyilkosság, mint a hasfelmetsző gyilkosságai? - Látom az arcán, hogy komolyan meggondolja a választ, de végül egy vállrándítás mellett válaszol.

- Ez csak egy vaddisznó, kiveszi, ami kell neki és tovább áll, mint mikor szarvasgombát kerestetnek vele. - Szinte látom azt a pillanatot, amikor az ötlet megfogan az agyában. - Nem magának kellenek a szervek!