Tudom ki vagyunk

23. Shiizakana

- Mondd Will mire emlékszel az esetből? - Kérdezi Hannibal, ahogy egymással szemben ülünk az irodájában.

- Nem sokra, csak arra, hogy megijedtem. - Vonom meg a vállam.

"~ Hazug! ~" Kuncog William a fejemben.

"Persze! Miért, most mondjam neki, hogy meg akartam csókolni?" Vágok vissza, mire csak egy nevetést kapok válaszul.

- És szeretnél emlékezni az esetre? - A kérdés hallatán elmosolyodok és megrázom a fejem.

- Elég annyit tudnom, amennyit tudok. Nem hiszem, hogy rosszat akar nekem Dr. Lecter, vagy tévedek? - Tudakolom, de csak egy halvány mosolyt kapok.

- Sose akarnék neked rosszat. - Válaszol végül.

- Ez esetben, ha nem lenne baj, ma hamarabb távoznék. Van egy találkozóm, amiről nem kellene késnem. - Állok fel mosolyogva.

- A legközelebbi találkozásunkig, Will. - Biccent egyet a férfi.

- Viszlát, Dr. Lecter. - Viszonozom a gesztust és hagyom el a házat, ám az ajtóban nekimegyek egy hölgynek. - Ezer bocsánat.

- Ugyan, az én hibám. - Mosolyog rám. - Maga is Dr. Lecter betege? Olyan ismerős az arca. - Mondja a nő elgondolkodva, mire szomorú arccal elmosolyodok.

- Én vagyok az aki nem ölt meg senkit. - Jegyzem meg. - Szép estét. - Intek és hagyom hoppon a nőt, sietnem kell nincs a terveim között, hogy elkések. Azonban tervem sikertelennek bizonyul, hiszen amint hazaérek egy ismerős arc fogad, a teraszomon nekidőlve az egyik tartó oszlopnak.

- Helló Will! Mi tartott eddig? - Kérdezi oldalra biccentett fejjel.

- Helló Owen. - Biccentek egyet. - Bocsáss meg kicsit elhúzódott a dolog. Vigaszul meghívlak egy kávéra. - Mondom, ahogy elmegyek mellette és kinyitom az ajtót, majd beinvitálom.

- Csak akkor, ha előttem csinálod. - Kapok hirtelen választ, mire meglepetten nézek rá vissza, miközben üdvözlöm a kutyákat.

- Mi lett veled? Nem szoktál ennyire bizalmatlan lenni. - Vonom meg a vállam és megyek be a konyhába nem is foglalkozva vele, hogy a férfi követ.

- Csak magadat hibáztathatod! Kellett neked felhívnod Waltert, hogy emberből is lehet italt készíteni. - Rázza ki a hideg.

- Mi van, ti mindent megbeszéltek? - Húzom fel a szemöldököm. - Amúgy meg nem tudom, hogy mindenféle italt lehet-e csinálni belőle. Sört azt biztos. - Legyintek egyet és kezdek neki a kávé elkészítésének.

- Na, és ezt honnan tudod? - Kérdezi, én pedig elfintorodok.

- Mert Hannibal nekem nem adott belőle, de Alannak igen. - Rázom meg a fejem. - Mellesleg meg gyanús, hogy azt mondta, hogy ő maga készítette és két éve pihen, ami pedig nem mellesleg a legutolsó hitelesített hasfelmetsző gyilkosság idejére esik. - Magyarázom.

- Basszus, Walternek igaza volt. - Rázza ki a hideg, én pedig kérdőn nézek rá.

- Miben? - Tudakolom.

- Tényleg megtalálta a zsák a foltját. - Kuncogja. - Visszatérve a korábbi kérdésedre, a válasz nem! Kivéve, ha rólad van szó. A legutóbbi akciód alkalmával már azon gondolkodtam, hogy fel kellene hívnom, de mikor megláttam, hogy már Baltimoreban van úgy voltam vele, hogy biztos jó okod volt úgy lecsukatni magad, hogy nekem nem szóltál róla. - Oktat ki.

- Megint úgy viselkedsz, mintha az anyám lennél. - Nevetem el magam, amivel elérem, hogy kiüljön az undor az arcára.

- Ne hasonlíts vele össze! - Mondja végül és veszi ki a kezemből az éppen elkészült kávét és ad át helyette nekem egy köteg papírt. - Itt van, amit kértél. Amúgy biztos jó ötlet Baltimoreba hozni őket? Nincs ez kicsit túl közel hozzád? - Érdeklődik, mire gonoszul elmosolyodok.