Tudom ki vagyunk

6. Coquilles

Duda? Ki a fene dudál a házam előtt? Lassan nyitom ki a szemem. Hideg van fázom és fáj a lábam. Fényszóró? Nagyokat pislogok, csak hogy egy főút közepén találjam magam egy rendőrautóval velem szemben és egyik oldalamon Winstonnal a másikon a wendigoval.

"~ William, te tudod, hogy kerültünk ide? ~" Kérdezem, ahogy a rendőröket és a két kísérőmet nézem.

"Fogalmam sincs." Jön a válasz.

"~ Van valaki a fejünkben rajtunk kívül? ~" Aggódok, de a válasza kicsit megnyugtat.

"Csak mi vagyunk. Biztos a stressz."

- Will, de jó, hogy felkeltél. Próbáltalak megállítani, meg beszélgetni, de mikor nem válaszoltál tudtam, hogy nem kutyátetetni mész. - Hallom meg a wendigo hangját és legszívesebben megölelném, hogy megnyugtassam, de a rendőrök elterelik a figyelmem. Végül haza kerülök, de csak hogy pár óra múlva már a wendigo és drága kutyám nélkül menjek el Dr. Lecterhez.

Nem is tudom igazából miért jöttem el hozzá, de be kell vallanom, hogy a látvány kicsit se zavar, sőt pont ellenkezőleg. Hallgatom, ahogy az alvajárásról beszél, élvezem a hangját, de a szavak értelmét nem igazán fogom fel, ami nem akkora csoda tudva, hogy az eszemben folyamatosan az jár, hogy milyen jó lenne beletúrni a hajába, ami most rendezetlenül pihen a fején, vagy milyen lenne benyúlni a köntös alá, vajon a kávénak milyen íze lehet az ajkain.

Nem a legmegnyugtatóbb gondolatok, de sajnos nem sokáig élvezhetem a nem éppen etikus, de bizsergető gondolatokat, hiszen Jack már megint telefonál és bár egy porcikám se kívánja, hogy belemenjek egy újabb ügybe, ennek az ügynöknek nem lehet nemet mondani, még időt se hagy rá, hogy megszólaljon az ember. Így kerülök az isten tudja hová egy motelbe, ahol olyan látvány fogad, hogy nem tudom eldönteni, hogy felforduljon a gyomrom, vagy leesen az állam csodálatomban. Egy ágy előtt két hulla, a hátuk lenyúzott bőrét drótok tartják fel, a kezük összekötve. Angyalok, akik imádkoznak, imádkoznak a gyilkosért. Minden tele van félelemmel, lehunyom a szemem, hogy lássam, hogyan készült a borzalmas festmény, de nem tudok meg sokkal többet. Csak annyit, hogy megtisztította az embereket, angyalt csinált belőlük. Ebben biztos vagyok.

A következő találkozómon Dr. Lecterrel erről a gyilkosról beszélgetünk, én meg igyekszem nem elátkozni a pszichiáter irodáját, hogy ilyen távol tudok kerülni a férfitől, akihez inkább közelebb akarok kerülni. Furcsa érzés valaki olyannal találkozni, akinek minden oldalad meg akarod mutatni, aki mellett könnyen beszélsz és gondolkodsz. Egyetlen előnye az emeletes teremnek, hogy szemérmetlenül és feltűnés nélkül bámulhatom a férfi hátsó felét lentről, elég csak felnéznem.

Végül nagy sokára haza megyek, de valamiért, amikor oda jutok, hogy elaludjak folyton felébredek. Így nagyon nehéz volt végre pihenni is, erre mi történik, na mi? Pont elalszom mikor csörögni kezd a telefonom. Álmosan nyúlok a szerkezetért.

- Ki a rák az hajnalok hajnalán? - Kérdezem, ahogy az órára nézek, ami reggel két órát mutat.

- Szerinted? Tuti Jack! - Morogja William, mielőtt felveszem a telefont és valóban az ügynök hívott fel egy újabb angyal hulla ügyében. Nekem meg minden ellenkezésem ellenére el kellett mennem otthonról csak hogy leelemezzek egy hullát, aminek nem sok értelme volt és hogy Jack leszidhasson, hogy nem válaszoltam meg a kérdéseit. Könyörgöm, ő a viselkedés kutatók főnöke, ha nem tetszik a válaszom keressen magának választ. Nem mintha én annyira részt akarnék venni ebben az egészben.

Viszont mit volt mit tenni, tölthettem a napom az FBI-nál az angyal hullák és a kutató csoport kellemes társaságában, amikor pedig végre megszabadultam tőlük órát kellett tartanom az akadémián és ha ez nem lett volna elég Alan délután felhívott megtudakolni hogyan érzem magam. Nem mintha nem szarta volna le az elmúlt két évben, hogy hogy vagyok, most hirtelen olyan kíváncsi lett. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem ez a helyzet, csak rosszkor hívott ennyi az egész.