Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

1. fejezet - Problémák és disszertációk

Daichi frusztráltan és elkeseredetten sétált be a rendőrség pihenőszobájába, ahol a többi csapattársa várt rá. Kint már este tíz óra is elmúlt, már rég vége volt a szolgálatuknak, még is mind a hat társa ott ült. A szemeikben fáradtág mutatkozott meg, és kivétel nélkül az összesnek bizseregtek az izmai a mai naptól. De még ez sem hatotta meg őket, és összebeszélés nélkül maradtak a rendőrségen a munkájuk végezte után. Mind érdeklődve figyelték az ajtón belépő fiút, de egyikük sem mert megszólalni és rákérdezni a történtekre, pedig ezért maradtak ott igazából. Kivéve Kuroot. Mert őt szer felett szórakoztatta a másik helyzete.

- Gratulálok, Daichi – szólalt meg Kuroo a kanapén ülve. A száján nagy mosoly játszott, a szemében pedig egyértelműen észrevehető volt a szórakozottság.

- Pofa be, Kuroo – válaszolt Daichi ingerülten. Leült a fiú mellé, és erőteljesen rácsapott a nyakára, mint egy jelzésként, ami természetesen a másikat egyáltalán nem érdekelte. Mikor körbenézett a csapattársain, akkor vette észre, hogy mindenki kíváncsian figyeli őt és egy kicsit szomorúan. – Mi van? Miért néz mindenki így?

- Szerinted? – szólalt meg Kuroo másik oldalán ülő izmosabb és magasabb srác. Mellkasán feszült az egyenruha, szemei komoran tekintettek Daichira. Testtartása még a pihenőszobában is merev és egyenes volt. – Majdnem elrontottad az egész bevetést. Annyi szerencséd volt, hogy a magánakciód nem ölte meg Atsumut. – Az elhangzott mondatokra az egész szobába csönd telepedett. Mindenki érezte a súlyát a szavaknak, és tudták, hogy valóban az egyik csapattársuk élete forgott kockán Sawamura miatt. Az elcsendesült társaság egyként fordult Daichi felé, aki kezét ökölbe szorítva és enyhén remegve nézett meredten maga elé. A szeme egy ponton állt, azt nézte, miközben érezte, ahogy a bűntudat elönti őt. A szégyen, hogy így cserbenhagyta a csapattársait égette belülről. – Egy éve már itt dolgozol, úgy ahogy mi is. Együtt kezdtük, és még is itt vagyunk, hogy mindenki tud csapatban dolgozni és megérteni az utasításokat kivéve te! Ha nem tudod megérteni a csapatmunka fogalmát, akkor mit keresel még itt? – kérdezte a Ushijima lekezelően. Semmi érzelem nem volt a hangszínében, de nem is érdekelte, hogy barátságosabb legyen.

- Jól van, jól van, nem kell ilyen erőteljesnek lenni – szólt közbe Kuroo, próbálva elsimítani a kezdődő veszekedést. A többiek csak csendben figyelték a kibontakozó szituációt. Mindenki kényelmetlenül mozgolódott a saját helyén: mind tudták, hogy igazság van az elhangzott mondatokban.

Daichi nem szólalt meg, és nem is tűnt úgy, mint aki felfogja a körülötte történteket, mivel az esze egész végig a mai koraesti történteken járt. Ahányszor végig játszotta a fejében, annyiszor süllyedt lejjebb az önmarcangolás létráján.

Aznap este heten álltak a füves területen, minden egyes tag más-más pozícióban és helyen. Egy házat álltak körbe, miközben próbáltak észrevétlenül közelebb menni a bejárathoz és a többi lehetséges kijárathoz. Daichi lélegzete felgyorsult és érezte, ahogy a szívdobogása kalapál a fülében.

- Sawamura és Atsumu, hátra a hátsó kijárathoz – adta ki az utasítást az osztályvezető. Ő volt a legidősebb a hetük közül és emellett ő volt az is, aki betanította őket. Keménykezű volt, de Daichi felnézett rá és elismerte a teljesítményeit.

Daichi rápillantott a néhány méterre álló Atsumura mielőtt bólintottak volna egymásnak, és hátra indultak volna. Nem szóltak egy szót se, csak tették a dolgukat. Ahogy azt tanulták. Daichi nem messze a hátsó kijárattól helyezkedett el, egy nehezebben észrevehető helyen. A csapattársa vele szemben állt meg, és csak hallgatták a bentről jövő zajokat. Percek telhettek el, de még semmi utasítást nem kaptak a hangvevőn keresztül. Daichi próbált türelmes lenni, de egyre jobban azt érezte, hogy be kéne menniük a hátsó bejáraton és meg kéne lepniük a bűnözőket. Atsumut meg sem kellett kérdeznie, tudta, hogy a társa nem egyezne ebbe bele. Lenézett a pisztolyra a kezében, a tárgy súlyos volt, és tudta, hogy ma este nagy valószínűséggel használni fogja. Daichi elmerülve a gondolataiban hallotta meg a legkisebb mozgást mutató hangot. Felkapta a fejét, oldalra nézett, ahol meglátott egy sötét alakot elsétálni a háztól néhány méterre. A feltételezett férfinek görnyedt testtartása, gyors és hangtalan léptei Daichinak elég bizonyítékot adott arra, hogy egy a házból valahogyan észrevétlenül kijutó bűnözőt lásson benne. Felpezsdülve a tettvágytól Samawura gondolkodás nélkül hagyta el a helyét, és eredt a gyanúsította felé.