Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

8. fejezet - Minden olyan nehéz

Daichi büszke volt magára amiért mértékekkel kevesebb bénasággal sikerült elkérnie Sugawara telefonszámát, mint amire számított. Ismerte magát annyira, hogy tudja, hogy soha nem volt jó flörtölésben, sem olyan dolgokban, amik elkerülhetetlenek voltak ahhoz, hogy párkapcsolatot alakítson ki. Kuroo és Bokuto is mindig csak kinevette, mikor szemtanúi voltak Daichi próbálkozásainak, és hiába próbálkoztak segíteni neki, Sawamura ugyanolyan kínos maradt. De Daichi barátainak örömére a rendőr akadémia végére már sikerült annyit fejlődnie, hogy a kínos próbálkozásokat elfedte a kedvességével.

És Sawamura szentül hitte, hogy most is ez mentette meg. Így egy mosollyal az arcán hagyta el a füves területet, hogy visszamehessen a rendőrségre, és folytathassa a munkáját. De mikor meglátta az épületet, elfogta egy nehéz érzés, ami már ismerősként köszöntötte, de akkor sem szerette. A mellkasa mintha összeszűkült volna, és egy enyhe szúrást érzett a homlokánál. Mióta eljött a rendőrségtől az utolsó küldetése után, az érzés mindennapossá vált. Mélyet sóhajtva sétált fel a lépcsőn, és enyhén remegő kézzel nyitotta ki a bejárati üvegajtót. Nem volt mitől félnie, mivel soha senki sem támadt rá a rendőrségen, de akkor sem tudta megakadályozni az érzéseket, amik elárasztották. Általában mindenki ugyanúgy viselkedett vele, mint a küldetés előtt, de Daichi akkor is úgy látta, mintha titokban végig néznék, amint elsétál, és suttognának a háta mögött. Utálta a halk beszédet, ami követte őt, és utálta magát, amiért mindig olyan szavakat kap el a suttogásból, ami arra következteti őt, hogy róla van szó és a hibájáról.

Sawamura kihúzta magát, hogy palástolja a bizonytalanságát, még akkor is, ha a szemei mindent elárultak, és úgy sétált be a munkahelyére. Köszönt a recepción ülő lánynak és még az előtérben lévő munkatársainak, de elsődleges célja a pihenőszoba elérése volt, annak a reményében, hogy valamelyik barátja ott lesz, és velük tud majd ebédszünetet tartani. De tudhatta volna, hogy nem lesz ilyen egyszerű a helyzet. Soha nem az. Sawamura belépett a szobába, készen állva arra, hogy Bokutot vagy Kuroot ott fogja találni, de csalódnia kellett. A szobában csak két ember volt, Ushijima és Iwaizumi. Ushijima komoran meredt maga elé a telefonjába, miközben egy dobozos levest kavargatott, míg Iwaizumi teljes nyugodtsággal feküdt a kanapén. A fiú egyenruhájának felső néhány gombja ki volt gombolva, cipőjét levette, és úgy pihent, valószínűleg már az ebédje után. A telefonja a mellkasán pihent lefordítva, a karjait pedig a fejé mögé tette összekulcsolva, és ahogy Daichi közelebb ment egyből látta, hogy Iwaizumi alszik. Vagy csak a szemeit pihenteti, Daichi nem tudta pontosan eldönteni, de nem akarta zavarni a pihenésben, így inkább a fal mellett lévő asztalhoz ment, amin néhány instant leves és tészta volt. Kiválasztott egyet, és elkészítette, közben arra gondolva, hogy remélhetőleg a többiek is egyhamar itt lesznek, és nem kell Ushijimával sokáig egyedül lennie. Amióta majdnem megütötte nem beszéltek egymással, sőt Sawamura próbált elkerülni bármiféle találkozást vele. Nem volt büszke arra, amit tett, vagyis amit tett volna, ha Bokuto nem állította volna meg, és nem akart a fiútól újabb és újabb emlékeztetést róla.

Amíg készült az ebédje, Daichi gondolatai a körül forogtak, hogy megéri- e leülnie Ushijima mellé az asztalhoz. A probléma az volt az egészben, hogy nem volt más asztal bent, csak az az egy, így sok választása nem volt. Miután kézbe vette a levesét, lassú, de magabiztos lépésekkel sétált az asztalhoz, abban reménykedve, hogy néhány perc múlva Bokuto vagy Kuroo is megérkezik. A választása két székkel arrébb volt, a munkatársával szemben lévő oldalon, de még így is érezhető volt a feszültség kettőjük között. Ushijima nem nézett rá mikor mellé ért, számításba se vette a jelenlétét, aminek Daichi egyszerre örült, és egyszerre bosszantotta.

A csönd, ami letelepedett a szobára miután a mikró hangja is megállt, kínos volt Daichi számára, mivel a hangtalanság csak tovább növelte az agya számára a lehetőséget, hogy túl gondolja a dolgokat. Mikor sokat gondolkodik, a rendőr hajlamos arra, hogy vagy felidegesítse magát a gondolatain, ami most is megtörtént vele. A beszélgetés és gondolatmenet, ami lejátszódott a fejében főleg Ushijimával volt kapcsolatban, és egyre jobban belelovalta magát, ami miatt nem is vette észre, hogy milyen erőteljesen csapta neki a kanalat a porcelán tányárnak. Az éles hang átszelte a csöndet, és minden megállt egy pillanatra. Ushijima felnézett a telefonjából, Iwaizumi pedig megmozdult a kanapén, de több reakciót nem váltott ki. Sawamura is kizökkent a gondolataiból a hangra, és meglepetten nézett a kezére, mint aki nem is érti, hogy tehette ezt a saját keze. De nem tartott sokáig az újabb csönd, mivel rá pár másodpercre már Ushijima horkantása hasított a levegőbe, ami azzal a lendülettel felpezsgette Daichi vérét az ereiben.