Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

24. fejezet - Egy újabb bizonyíték

Daichi újra megérezte azt a folyamatos munkával és az általa megérdemelt előléptetésekkel és bónuszokkal járó kielégültséget, amit az elmúlt néhány hétben kezdett egyre jobban értékelni. A nap végén lévő fáradtság érzése, ami izomlázzal teli végtagokat hagy maga után fájdalmas élmény, mégis ad valami pluszt. Daichi úgy gondolt ezekre, mint eredményekre. Egyfajta fizikai megvalósulása és maradványa annak, amit elért. . Persze még semmilyen előléptetés nem volt kőbe vésve, de Daichi reménykedhetett.

És a figyelem elterelése működött. Sawamura olyan gyorsan merült bele a túldolgozás mederébe, hogy ideje nem volt realizálni a negatív következményeit a tetteinek. De nem is nagyon érdekelte, mivel életében nem sikerült ilyen gyorsan ilyen jó értékelést kapnia a vezetőjétől. A túlóra számai az egekben voltak és a megbízhatósága, hogy mindig ott van a helyszínen, amikor szükség van rá meghozta neki az eredményeket. A csapatvezetője folyamatos visszajelzéseket adott a főnökének, és Daichi nagy reményeket fűzött ezekhez.

- Daichi, egy pillanatra, ha lehet – említette meg egy nap a csapatvezetője, miután végeztek a munkával. Sawamura meglepetten állt meg a sapkájával a kezében, de egyből beleegyezett. A vezetője egy enyhe mosollyal az arcán mutatott a székre, míg ő maga csak egy asztal szélének támaszkodott.

- Igen, főnök? – kérdezte Daichi.

- Beszéltem a felettesemmel tegnap délután, miután átadtam neki az e heti értékelésedet, és próbáltuk részletesen kielemezni az elmúlt hónapban a teljesítményedet. Nem szeretnélek téves utakra vezetni, így a következők, amiket mondani fogok, azok nem teljes értékűek, hanem inkább, mint mentor mondanám neked.

- Értem, uram – válaszolta Daichi lelkesen, már szinte érezve az előléptetés ízét a szájában.

- A törekvésed a munkád iránt kimagasló a többiekhez képest. Nem hátráltál meg a túlórák iránt, a kommunikációd a csapatmunkában lényegre törő és effektív, és tényleg látszik az elhatározottságod. De...

Daichi azonnal érezte, ahogy kiverejtékezik a homloka idegességében.

- Arra jutottunk, hogy még túl korán lenne ahhoz, hogy egyből előléptetést ajánlanánk neked. De ugyanakkor, a vezető azt is mondta, hogy potenciált lát benned. És tudom, hogy ez a kettő szöges ellentéte egymásnak, és nem igazán illik össze, de nagyon remélem, hogy meg tudod érteni a főnököd döntését.

Sawamura hátradőlt a székében, miközben elengedte a feszült testtartását, de a sapkáját erőteljesen szorította a kezében. A száját egy vékony csíkká szorította össze, míg erősen próbált fókuszálni arra, hogy ne mondjon semmi olyat, amit megbánna. Még akkor sem, ha nagyon úgy látszik, hogy igazából semmit nem ért az erőfeszítése.

- Igen, uram – fejezte végül ki magát Daichi tömören. A felettese szemei ellágyultak a másik látványától. A férfi csak elmesélésből tudta Daichi történetét és idekerülésének körülményeit, így fogalma sem volt, hogy Sawamurának miért ilyen fontos az előléptetése itt, ha úgy is vissza fog kerülni a saját tartományába.

- Tudod, Daichi. Így belegondolva, soha nem beszéltünk még arról, hogy miért is akarod annyira ezt az előléptetést. Ha jól tudom, néhány héten belül a főnökség újra szót ejt a visszahelyezésedről, és az előléptetésed csak az itteni pozíciódhoz kapcsolódik. Vagy esetleg szeretnél itt maradni hosszabb távon? – kérdezte meglepődve a férfi, mikor eszébe jutott ez az eshetőség is. – Nagyon szívesen segítek elintézni, ha valóban ez a terved – fűzte még hozzá barátian.