Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

15. fejezet - Valami új

A másnap reggel nyugodtságot hozott magával, amire már mind a két férfi vágyott, még akkor is, ha ők ezt nem is tudták magukról. Sugawara és Daichi is egymást ölelve aludtak, öntudatukon kívül keresték egymás melegét, ami elősegítette mindkettőjüket abban, hogy nyugodtabban tudjanak aludni. Suga mikor félálomban ébredezett, nem tudta figyelmen kívül hagyni a kellemes érzést, amit a hátánál érzett. Koushit egy idegen érzés kerítette hatalmába, mivel nagyon régen volt már olyan, hogy valakivel megosztozott volna egy ágyon. De még nem is maga az osztozkodás miatt volt ismeretlen számára a helyzet, hanem a tudattól, hogy a hátának nyomódik valami. Az enyhe nyomás kellemes volt, egy fajta biztonságot éreztetett Sugával, ami az elméjét is lenyugtatta, és semmilyen gondra nem tudott gondolni, ami megzavarhatta volna ezt a nyugodt állapotot.

Így, amikor Koushi valójában felébredt, és fel tudta fogni a történéseket körülötte, egyből arra gondolt, hogy nem akar megmozdulni, mivel, ha megmozdul elveszíti ezt a pillanatot. Így próbált visszaaludni és mozgás nélkül feküdni, hogy ne keltse fel a másikat. Néha lehetett érezni, ahogy Daichi mozgolódik álmában, ahogy a karjai néha jobban megszorítják a tanár derekát, máskor meg enyhítenek a fogáson, és Suga hazudna, ha azt mondaná, hogy nem érzett hiányt magában akkor, amikor enyhébben érezte a másik jelenlétét. De a tanár szerencséjére Daichinak eszébe sem jutott forgolódni alvás közben, sőt, alig mozdult el abban az időben, amíg Suga már ébren volt. Ezt ellensúlyozta az, hogy Sawamura folyamatosan Suga nyakába fúrta a fejét álmában, amit a tanár imádott. Az érzés, ahogy minden egyes alkalomkor Daichi ajkai hozzányomódtak Koushi nyakához túl jó volt ahhoz, hogy Suga figyelmen kívül tudja hagyni. De egy idő után Daichi is elkezdett ébredezni, amit Suga a megváltozott lélegzetéből vett észre.

- Hány óra van? – szólalt meg halkan a rendőr, és Sugát kirázta a hideg a rekedt és mély hangjától. Koushi megmozdult és átnézett a válla felett az órára. – Hat óra tíz van – válaszolta vissza suttogva. Daichi csak hümmögött egyet válaszul, és közelebb húzódott Koushihoz, belefúrva az arcát a másik nyakhajlatába, amit valószínűleg fel sem fogott, hogy megtett, de Suga igen, és nem tudta, hogyan reagálja le most, hogy a másik ébren van. Igazán próbált természetesen viselkedni, de elég nehéz volt úgy, hogy közben a szíve hevesen vert, ráadásul nem is értette miért, hiszen nem ez lenne az első kapcsolata.

- Valaki nagyon izgatottnak tűnik – szólalt meg néhány másodperc hallgatás után Daichi, hangjában a fáradtság és a jókedv keveredett, miközben egyik ujját átvezette a másik mellkasához és megbökte vele azt, ezzel utalva a másik szívverésére.

- Tudod, nem szép dolog mások kínját kiemelni – válaszolt Suga, miközben próbálta leplezni a zavarját, ami elég nehéz feladatnak tűnt számára, mikor a másik ilyen közel van hozzá. Daichi egy erőtlen nevetéssel válaszolt, ami a reggeli mély és rekedt hangjával egy új fajta élményt nyújtott Sugának. A hab a tortán a tanár számára pedig csak akkor jött, mikor Daichi megfogta a másik vállát és gyengén átfordította, hogy így végre egymással szemben lehessenek.

Suga akkor látta először a rendőrt reggeli állapotban, és arra jött rá, hogy a másik még így is jól néz ki, miközben Suga úgy nézhetett ki, mint akin átment egy kamion. Suga önkénytelenül takarta el az arcát az egyik kezével, mikor belegondolt abba, hogy hogy is nézhet ki most.

De Suga nem tudhatta, hogy a rendőr ugyanazt gondolja Sugáról, mint a tanár Daichiról.

Daichi az egész mozdulatot végig nézte, és egyáltalán nem értette, hogy a másik miért takarja el magát. Daichi szemében a tanár úgy nézett ki a fehér paplanba takarva és az ezüstös hajával, mint egy angyal a felhők között. Túl szép volt, ami pedig eszébe juttatta a tegnap estét és a gondolatát arról, hogy ki tudná és akarná bántani Sugát annyira, hogy így reagáljon.