Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

6. fejezet - Oktalanul

Daichi hétfőn újra a közutakon találta magát, az egyik legforgalmasabb kereszteződésben a Miyagi prefektúrában. Az idő kellemes volt, a nap néha előbújt a felhők közül, néha meg eltűnt mögöttük, ezzel folyamatos játékot játszva Daichival. De ettől függetlenül meglepően jól érezte magát a rendőr, aminek ő is örült. A gyalogosok kedvesek voltak, mind köszöntek neki, és megköszönték a segítségét is, az autósok pedig gond nélkül követték az utasításait. Minden nagyon jól haladt, egészen addig, amíg meg nem jelentek a késő délutáni órákban a diákok, akik végeztek az iskolával. A sok diák nem figyelt a rendőr utasításaira, másrészt meg valószínűleg nem is tudták az adott jelzések jelentését, így egy pillantást sem vetve az úttestre sétáltak át azon, közben beszélgetve a barátaikkal. Az autósok hirtelen fékezésekre kényszerültek, a tinédzser diákok pedig csak jót nevettek rajtuk, ami egyre idegesítőbb lett Daichi számára. És még csodálkoznak, mikor azt mondja, hogy nem szereti a gyerekeket.

Sawamura belefújt a sípjába, ezzel jelezve az irányváltozást, majd felemelte az irányjelző botot is merőlegesen maga mellé, közben a másik kezét kinyújtotta felfelé, hogy figyelmeztesse a vele szemben lévőket a megállásra. Néhány másodperc várakozás után belefújt még egyszer a sípba, ezzel már a másik irányban lévő autók elindulásának engedélyezését jelezte. De természetesen túl egyszerű lett volna Daichinak, ha a mai nap már a századik ilyen mozdulatát nem zavarta volna meg ismét egy diákcsoport. Daichi először nem is vette észre őket, mivel a háta mögül érkeztek az elágazáshoz, Sawamura pedig el volt foglalva az autósokkal, hogy külön karjelzést adjon azoknak, akik be akarnak fordulni egy másik utcába és nem csak egyenesen tovább haladni. Eközben az utasítássorozat közben hallotta meg Daichi a levegőbe hasító éles dudálást, ami miatt összerezzent egy pillanatra. Gyorsan megfordult, hogy megnézze mi történt, és összehúzott szemöldökkel nézte az öt diákot, akik csak nevettek a helyzeten. Az egyikük még rá is kiabált a sofőrre, ami még inkább felidegesítette a rendőrt. Legszívesebben odament volna hozzájuk, és lekiabálta volna még a hajat is róluk, de nem hagyhatta el a helyét, így csak belefújt a sípjába, mielőtt megszólalt volna.

- Nektek is szól az irányjelzés fiatalok! – kiabált mérgesen Daichi, és érezte, ahogy egyre jobban megfeszülnek az izmai a feszültségtől.

- Nyugodjon le öregember! – válaszolt pimaszan az egyik, ezzel az egész társaságot egy újabb nevetőrohamba taszítva. Sawamura nem akarta nekik megadni a győzelmet azzal, hogy válaszol, mert tudta, hogy ezzel csak a diákok célját éri el, így inkább visszafordult, hogy a munkájával foglalkozzon. De a kedve ezután sem javult, sőt egyre frusztráltabb és ingerültebb lett, és az egyetlen pozitív dolog, amit érzett az az, hogy fél óra és jön az esti váltása.

Ahogy meglátta közeledni a rendőrautót, ami abban a pillanatban csak egyedül volt az úton, Daichi félresétált az út széléhez, a saját rendőrségi autójához, és arra támaszkodva figyelte, ahogy leparkol mögé a munkatársa.

A szél ekkor támadt fel, és Sawamurát kirázta a hideg, még úgy is, hogy volt rajta két réget ruha. Néhány másodpercig még rázta a közelben lévő fákat az áramlat, de végül lecsendesült. Az este egyre gyorsabban közeledett, ami nem csak a lecsökkent hőmérsékletben látszott meg, hanem a látásviszonyokban is. Az utcalámpák elég erőteljes fénye segített a látásban, de a szürkeség mindenhova eljutott, ezzel együtt minden szín olyan tompa lett.

Mikor a munkatársa kiszállt az autóból, váltottak néhány szót, de nem volt sok idejük, mivel újra fellendült a forgalom, emiatt Sawamura csak távolról nézte néhány percig, ahogy a helyére sétál és ahogy elkezd dolgozni a társa. Határozottan és fegyelmezetten állt a kereszteződésnél, és Daichi azon gondolkodott, hogy vajon ő is így néz -e ki munka közben. Eközben a gondolatmenet közepette vett észre egy nem félretéveszthető ezüst hajkoronát közeledni a járdán. A fiú vállán egy oldaltáska volt, és egy sima mintás póló és egy farmer nadrág, de Daichi egyből felismerte. Ellökte magát az autótól, és észre sem vette, hogy mekkora mosoly jelent meg az arcán, ahogy elkezdett integetni a tanárnak. Suga észrevette az integető embert, és a pár lépésre lévő rendőrautó miatt nem volt nehéz kitalálni, hogy ki lehet az. Nem szaporázta meg lépteit, ugyanolyan ütemben sétált a rendőr felé, de a szívverése egy kicsit felgyorsult a hirtelen találkozás lehetősége miatt.