Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

17. fejezet - Bevonás

Sugawara izgatottan ült a kocsi hátsó ülésén, erősen fogva a táskáját a mellette lévő ülésen. Bokuto és Kuroo az első ülésen ült, és míg Bokuto vezetett, addig Kuroo zenét próbált kapcsolni. Suga nem zavartatta magát, csöndben nézett ki az ablakon, miközben hagyta, hogy a másik két fiú elbeszélgessen egymással.

A tanár érezte, ahogy a kocsi felgyorsul az autópályán, és már alig várta, hogy megérkezzenek. Koushi nem tudta pontosan, hogy hova is mennek, de a másik két fiú úgy tűnt, mint akik tudják, így rájuk hagyta az irányadást, és inkább elmélyült a gondolataiba, amik főleg Daichi körül forogtak, és akörül, hogyan fog reagálni a rendőr a meglepetésre. Már alig várta.

Így az öt órás út meglepően lassan telt el, ami csak megerősítette Koushit abban, hogy Daichi őrült volt, hogy ezt az utat megtette csak azért, hogy Sugával találkozzon.

- Szerintem megérkeztünk – jelentette be Bokuto néhány óra után, mikor leparkolt az egyik utca szélére. A rendőr az üléséről nézett ki az üvegen, miközben próbált valamilyen írást keresni az utca házain. – Ha minden igaz, akkor ez a lakás az – mutatott egy öt emeletes modernebb panellakás féle kialakítású házra.

- Felhívom Daichit, hogy nézzen ki az ablakon – folytatta Kuroo, kimászva a kocsiból. A rendőr neki dőlt az autó oldalának, és felfelelé nézve csengette a meg Sawamurát. Koushi is kiszállt a kocsiból Bokutóval együtt, és a tanár érezte, ahogy felgyorsul a szívverése a tudattól, hogy valóban megtette, és itt van.

- Daichi – szólalt bele Kuroo a telefonba. Koushi szemei egyből a másikra siklottak, de a fekete hajú rendőr csak felfelé nézett, így Koushi is oda vezette a tekintetét. – Kinéznél légyszi az ablakodon?... Nincs különösebb oka, csak nézz ki – válaszolta Kuroo, valószínűleg a másik kérdésére. Koushi izgatottan pásztázta az ablakokat, és néhány pillanattal később valóban látott kisebb mozgást az egyikből. Másodpercekkel később pedig meglátta Daichi fejét előbukkanni. Mind a hárman izgatottan kezdtek el integetni, hogy a másik észre vegye őket.

Daichi tekintete felejthetetlen volt, ahogy megpillantotta a három ismerős arcot a kocsi mellett. A rendőr megdöbbenten állt az ablakban, az arca meglepettséget és zavarodottságot mutatott, fogalma sem volt, hogy hogy kerülnek ide, de gyorsan reagált, és felvillanyozottan intett vissza nekik, majd beleszólt a telefonba, mielőtt még lefutott volna a ház elé, hogy ott találkozzon velük.

- Hogy kerültök ide? – kérdezte Daichi, mikor leért a bejárathoz.

- Ez a meglepetésed – mutatott körbe magukon Kuroo, miközben közelebb sétált Sawamurához, és kezet fogott vele, miközben féloldalasan átölelte. Daichi szinkronban utánozta a mozgását, de a szemei Sugát követték, aki Bokuto mellett állt.

- Nem számítottam ilyen meglepetésre – válaszolta Daichi, most már Bokuto felé fordulva, hogy őt is köszöntse. – De örülök neki – fűzte hozzá rá mosolyogva a többiekre.

- Szia – köszönt gyengéden Koushi, mikor már csak ő volt hátra. Daichi tekintete a másik arcát járta be, és a tanár hangja tökéletesen leírta az egész jelenét is abban a pillanatban. Gyengéd. Sawamura kinyújtotta a kezét, hogy közelebb vonja magához a másikat, és Suga örömmel húzódott közelebb a rendőrhöz. Daichi a másik karjával átölelte Koushi derekát, és magához húzta, hogy megölelhesse a másikat. Koushi is körbe fonta a karjait a másik körül, és az orrát belefúrta a rendőr nyakába. Daichi teste még meleg volt a benti fűtéstől, és ahogy közel került a másikhoz, egyből megérezte Daichi illatát is.

A pillanatot Kuroo szavai bontották meg.

- Látom a potyautasunk jobban tetszik, mint a mi jelenlétünk – mondta Kuroo karba tett kézzel, de az arcán egy mosoly jelent meg. Daichi mielőtt még teljesen elengedte volna a másikat, enyhén eltolta magától Sugát, és egy enyhe csókot nyomott a szájára, majd még egyet az orrára, ami egy halk nevetést hagyott Koushi után.