Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

7. fejezet - Gondolatok

Daichi meglepően sokat gondolkodott Sugawarán miután találkoztak hétfőn az utcán. Az egészben az volt az érdekes, hogy Daichi egyáltalán nem direkt csinálta ezt, nem akarta a gondolatait a tanárra irányítani, és mégis ott kötött ki. Reggel a kávéja közben, mikor éppen senki sem beszélgetett a volt csapatából, hanem csak élvezték a reggeli csendet és nyugodtságot, Daichi azon kapta magát, hogy a gondolatai Suga körül forogtak. Nem tudná megmondani, hogy pontosan mivel kapcsolatban jutott eszébe Koushi, de abban biztos volt, hogy az agya mostanra kisajátított egy külön részleget csak neki. A kis pillanatokat, Daichi napjainak azon részéit, mikor az ember csak néz ki a fejéből, nem gondolva nagyon semmire, Suga töltötte be. Sawamurát nem zavarta, mivel nem is gondolkozott nagyon sokat rajta, csak hagyta megtörténni a dolgokat. Úgy állt hozzá, hogy ha az agya ezt akarja, akkor legyen, ő nem fog ellenkezni.

Ezért sem érezte idegennek a szerdai találkozását Sugával, amin most meghatározatlan okok miatt pontosan érkezett meg. De a jelenet, ami fogadta teljesen más volt, mint amit elképzelt.

- Koushi, miért csinálod ezt? – hallott meg egy számára idegen hangot Daichi, amikor a beszélgetés közelébe ért. A fiú, aki beszélt, átlagos ruhában állt Suga előtt, haja fekete, testtartása pedig elegáns volt.

- Akaashi, hányszor kell még ezt megbeszélnünk? – válaszolta Sugawara egy olyan hangsúllyal, amit Daichi még soha nem hallott a fiútól. Szavai komolyak voltak, hangjában egyáltalán nem volt megtalálható a humorosság, sőt, úgy tűnt mintha Koushi irritált lett volna.

Daichi nem akart beleszólni a beszélgetésükbe, ezért egy biztonságos távolságban megállt, várva, hogy vagy észrevegyék, vagy hogy befejezzék a beszélgetést. Csöndben nézte az előtte kibontakozó beszélgetést, külön megfigyelve Akaashit is, akit csak Suga megemlítése miatt tudta, hogy ki. Igazán nem tudta, hogy meglepődöttnek kéne-e lennie, mert Daichi pontosan emlékezett és tanúja volt általában az összes olyan pillanatnak, amikor Bokuto megemlítette a barátját, így a név már nem volt ismeretlen számára, csak még soha nem találkoztak személyesen. Sawamura elismerte, hogy Akaashi valóban szép volt, ahogy Bokuto is leírta, bár nem találta olyan attraktívnak, mint munkatársa.

- Ahányszor csak kell, ha az kell ahhoz, hogy megértsd, hogy amit csinálsz az nagyon nem jó a szervezetednek! – válaszolt Akaashi ugyan olyan erővel, mint Suga. Daichi nem tudta mit gondoljon, mert nem tetszett neki a fekete hajú fiú viselkedése Sugawara felé, de nem akart beleszólni.

- Nem tudom, hogy hányszor ismételjem el neked Akaashi, de ez az én életem és nem a tied! Azt csinálok, amit akarok, és neked ebbe nincs beleszólásod! – hangsúlyozta ki minden egyes szavát Suga, ridegséggel a hangjában.

- Miért nehezíted meg ezt az egész helyzetet? Én csak segíteni próbálok, mert én látom kívülről a dolgokat, de te nem engeded! Mi kell neked ahhoz, hogy beismerd, hogy igazam van? – kérdezte Keiji karba tett kézzel.

- Semmi nem kell, mivel nincs igazad. Amúgy is, mit keresel itt egyáltalán? Te jövő héten leszel.

- Nem tudom feltűnt-e, de matek tanár vagyok. A logikám kicsit jobb annál, hogy ne vegyem észre, hogy elkérted Yakutól az ő hetét – mondta Akaashi, hangjában tettetett sértődéssel. – Bármit kérdeztem Yakutól a szerdával kapcsolatban, nem tudott semmit. Nem tudta, hogy mikor kell mennie a gyerekekkel, kik fognak jönni, mennyi időt fognak egyenként beszélni, semmit. Nem volt annyira bonyolult rájönni.

- De mit keresel itt? – ismételte meg kérdését Suga, miközben próbálta türtőztetni magát attól, hogy még idegesebb legyen. Mostanában folyamatosan úgy érezte, hogy semmit mondó dolgok miatt irritált és ingerült lesz, ráadásul most már Akaashi folytonos aggódása is egyre rosszabbul érte őt.