Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

16. fejezet - Miyagi akták

Daichi nehéz szívvel hagyta ott Sugát, és az elköszönés sem ment olyan könnyen, mint ahogy gondolták volna. A két fiú lent állt a mélyparkolóban, a rendőr kocsija mellett, de semelyikük sem akart megmozdulni. Sawamura tudta, hogy nem fog egyhamar találkozni Sugával a munkája miatt, így próbált minden pillanatot tovább húzni.

Sugawara már többször elköszönt a másiktól, de valahogy soha nem az utolsó volt. Ennek oka Daichi gyenge és meleg keze volt a másik derekán, ami túl kellemes volt ahhoz, hogy hagyja elúszni az érintését. Suga ellazult a másik kezei között, és ez az egész szerelmes hangulat átáradt a testében. Emiatt pedig nehéz volt búcsút mondani, még úgy is, hogy Suga nem is tudta, hogy Daichi nem csak egy kis kocsiútra lesz tőle.

- Kicsit rosszul érzem magam, hogy a kapcsolatunk kezdete után két órával már egyedül hagylak – szólalt meg Daichi, enyhén rászorítva a másik derekára. Suga beleolvadt a fogásba és előre dőlt.

- Azt hiszem elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy kibírjam néhány óráig – válaszolta Sugawara halkan. – De lehet tévedek – fűzte hozzá, egy pillanatra behunyva a szemeit. Daichi elsimította a kezét a másik derekáról, és óvatosan kézbe fogta Suga arcát. A rendőr ujjai lassan szántották végig a tanár állkapcsát, majd enyhén végig simítottak az ajkain is, de végül a keze a másik arcán állt meg, óvatosan fogva azt, mintha bármikor széttörhetne, ha túl erőteljes. Koushi érezte, ahogy az ujjbegyek hozzáérnek, és csak képzelni tudta, hogy mennyi nehéz fegyver és tárgy használata okozhatta azt, hogy az ujjbegyei elveszítsék a puhaságukat. De Sugát nem zavarta.

- Lehet én sem vagyok annyira felnőtt – súgta válaszként Daichi, miközben figyelte a másik reakcióját a mozdulatára. Suga elmosolyodott a válaszon, majd kinyitotta a szemeit. Koushi nem tudta volna megmagyarázni, de egy új érzelem kerítette hatalmába, amit már nagyon régen érzett, és nem tudta, hogy mit kezdjen vele, így a legközelebbi megfogható dolgot választotta. Suga hozzáérintette az ajkait a másikéhoz, ezzel egy gyengéd csókot kezdeményezve. A percek csak teltek, de semelyikük sem érezte az idő múlását. Csak egymást érezték, és el voltak veszve egymás ajkaiban és csókjaiban, ami egyszerre volt nyálas, nyelves és érzelmes.

- Azt hittem, hogy menned kell – szólalt meg Sugawara, miután még utoljára a fogai közé vette a rendőr alsó ajkát, és megszívta azt. Daichi becsukott szemmel hagyta, hogy Koushi elhúzódjon tőle.

- Igen, igazad van – válaszolta Sawamura lassan, még a csók hatása alatt. – Csak olyan messze van – sóhajtotta halkan utána a rendőr, inkább csak magának. A rendőr neki döntötte a homlokát a másik vállának, amire Sugawara felemelte a karját, és enyhén végigsimított Daichi hátán, próbálva nem a nagy hegre gondolni, ami keresztül futott a hátán. – Vigyázz magadra, kérlek – folytatta Sawamura tartva a hangszínét. Nem tudta pontosan, hogy mit is mond ki, és mit gondol csak magában. A fejében lévő gondolatok visszatértek a kávézó előtti férfire, de bárhogy is próbálta nem emlékezett semmilyen megkülönböztető jegyre, amivel felismerhető lehetne az idegen. Ami nem hagyta nyugodni.

- Azért annyira messze nem leszünk – mondta Suga, majd elengedte Daichi hátát, és kiegyenesedett. Sawamura nem válaszolt, és mikor meghallotta a lenti parkoló liftjének a hangját, ő is hátrébb lépett. Ahogy egy férfi kilépett a liftből, egyből megváltozott a hangulat. Daichi elfordult, és kinyitotta a vezető ülés felöli ajtót.

A férfi nem sietett a saját kocsijához, ami rákényszerítette Daichit és Sugát arra, hogy valójában elköszönjenek egymástól.

Daichi nehéz szívvel ült be az autójába, és hajtott ki végleg a lakáshoz tartozó parkolóból, még egy utolsó pillantást vetve a tanárral a tükörből, mielőtt végleg kigurult volna az útra. A rendőr hangulata kevert volt, ami nem volt meglepő, tekintettel arra, hogy több órányi vezetés áll előtte. De mégis ahogy visszagondolt a történtekre, nem tudta megállni a mosolyt, ami előbukott belőle. Nem hitte volna, hogy ilyen egyszerű és egyben ilyen bonyolult lesz kimondani és beismerni az érzéseit, de megtette, és igazán büszke volt magára.