Veled minden olyan más - DaiSuga fanfiction

5. fejezet - Titok

A tévé villódzó fénye megvilágította Suga arcát, és kellemetlen szúró érzéssel hatolt a szemeibe. Halkan szólt a film, de Sugawara úgy érezte, hogy még az is túl hangos most. Csönd volt a lakásban és magányosság, és egyedül a színész volt az, aki bármiféle próbálkozást nyújtott a fiúnak ahhoz, hogy ne gondolja túl a dolgokat, így ebben a hajnali órákban. Bár ezért is kapcsolta be elsősorban a tévét, hogy elterelje a figyelmét és végre aludni tudjon. A kanapé, amin feküdt nem volt kényelmes az alváshoz, mivel túl hideg, túl kicsi és túl kemény volt, de azért megpróbálkozott vele. Sőt tapasztalatból tudta, hogy működőképes volt a terve, csak egy picit kevesebb gondolkodás és egy picit több alváshiány hiányzott a győzelemhez. Ami miatt volt ebben a helyzetben Suga igazából.

Az agya nem hagyta nyugodni, és a sötétség, ami körbevette az ágyában nem hagyott mást neki, mint hogy újra és újra lejátssza a mai nap történéseit. Az ismeretlen rendőr a felszínre hozta azokat az érzéseket, amiket Suga már több hónapja próbált palástolni és eltemetni magában sikertelenül, mivel tudta, hogy egész végig közel a felszínhez tartózkodtak. És most így a kanapén fekve minden, amire nem akart gondolni előtérbe került. A magány és az egyedüllét hideg szélként érződött a testén, a takaró pedig csak még inkább rontott a helyzet, mivel arra emlékeztették minden percben, hogy nincs mellette senki. Sugawara tudta, hogy vannak napok, amikor a melankólia átveszi felette az irányítást, és oktalanul lesz lehangolt, de soha nem szokta meg azt az érzés áradatot, ami ilyenkor elfogja. Minden egyes alkalommal fáj és soha nincs ott senki, hogy segítsen. Ezért próbált mindent megtenni azért, hogy lefoglalja az agyát bármivel, ami miatt az alvásig el tud fáradni annyira, hogy egyből elaludjon a túlterhelés miatt.

Daichi megjelenése és meleg mosolya előhozta Suga számára az okokat, hogy miért nem szeret egyedül lenni. Ez pedig összezavarta, mert eddig annyira jól sikerült elhitetnie magával azt, hogy jól van és hogy nem magányos és hogy nincs senkire szüksége. De mégis itt volt hajnal egykor a kanapéján betakarva és egy párnát ölelve, hogy valami melegséget érezzen, amivel enyhíteni tudja a fájdalmát. És végeredményül sikerült is, mivel Suga a kicsi egyszobás lakása szorításában, és egy unalmas akciófilm közepette becsukta a szemeit, és elaludt, hátha majd mire felkel jobb lesz.

Daichinak egyáltalán nem volt a gondolatai között az, hogy a tanár, akit most ismert meg bármilyen kapcsolatban lett volna a szomorúsággal és magányossággal, ami nem róható fel a rendőrnek, hiszen Suga tökéletesen tudta palástolni a problémáit idegenek előtt. Ezért is érte nagy meglepetésként az információ, miszerint a csapattársa barátja, Akaashi, mennyire is aggódik a munkatársáért.

- Mikor Akaashi megemlíti az iskolát, mindig arra lyukad ki, hogy Sugawara nem tudja, hogyan kell pihenni, és időt fordítania saját magára - mesélte Bokuto egy reggeli kávé mellett. A három rendőr, Kuroo, Bokuto és Daichi a rendőrség pihenőszobájában ültek, reggel ötkor, hogy felkészüljenek a mai műszakra. Egyedül Daichi volt az, aki nem annyira lelkesedett ezért.

- Ez nem nagy dolog. Én sem tudom, hogy hogy osszam be a saját időmet - húzta a vállát Kuroo, miközben hátradőlt a székében, a lábait szétterpesztve.

- Én is ezt mondtam először Akaashinak, de állítja, hogy ez nem olyan.

- Daichi nemrég találkozott vele, azt mondtátok - szólt közbe Kuroo, megkavarva a kávéját. - Akkor Daichi, te mit gondolsz? Láttál rajta valami különlegeset? -Sawamura elgondolkodott egy pillanatra, de nem jutott eszébe semmi. Mikor felnézett a barátaira, megvonta a vállát jelzésképpen.

- Én nem emlékszem semmire, ami annyira kitűnő lett volna. A szemei lehet egy kicsit álmosak voltak, de ez mindenkivel előfordul.

- Én sem tudom, hogy Akaashinak igaza van-e egyáltalán Sugawarával kapcsolatban, de mindig olyan szomorú lesz, mikor erről beszél. Ezért gondoltam, hogy ha már te úgy is találkoztál a sráccal, tudsz valamit érdemben mondani erről, hogy végre megmondhassam Akaashinak, hogy csak túl reagálja a dolgokat.