Brookville titkai

Levél és szemek

Reggel egy fa tövében ébredtem. Éreztem, hogy a hajamat még egy tanyasi szénaboglya is megirigyelné, így megpróbáltam pár falevelet és gallyat kiszedni belőle.
Azonban mikor a kezemre pillantottam egy perce majdnem szívrohamot kaptam. Az egész kézfejem tiszta vér volt.

Az éjszaka történt emlékeim között kezdtem el turkálni, hátha mégsem az történt, amitől rettegek. Amikor sikerült rájönnöm mi is történt, mintha egy mázsás súly esett volna le a szívemről. Csak egy őz volt.

Hirtelen csörgést hallottam az egyik bokor mögül, de megnyugodtam, amikor megláttam a szőke fürtöket.

–Á, hát megvagy!– mosolyodott el.

–Ezek szerint.– mosolyodtam el én is, de nem tudtam nem a véres arcát nézni.

–Mi az?– kérdezte, mire csak közelebb léptem, benyálaztam az ujjam és elkezdtem ledörzsölni a vörös foltokat.– hagyjad, majd otthon vízzel lemossuk.

–hát jó. Csak nehogy mindenki szívbajt kapjon amikor majd meglát minket.

–A farkasok ragadozók. Tehát vadásznak. Ha már sikerült kint maradnunk, az a legkevesebb, hogy ezt elnézik.

–Jajj, ne is mondd... Cameron annyira pipa lesz! Pont az előtt beszéltem vele, mielőtt el nem jöttünk volna a házból. Már látom magam előtt az arcát, amint letol minket...

***
Éppen hogy beertunk a házba, Cameron már türelmetlenül az irodájába parancsolt minket.

– Megmondtam hogy nem lehettek kint a Hold feljötte után!– kezdte haragosan.

–Elöntöttek az érzelmek és elúszott az idő.– nézett rá Stephan, de amint tekintetük összeért egyből a szőnyeget kezdte el tanulmányozni.

–És még ráadásul egy őzet is elejtettetek! Mi lett volna ha egy ember esik áldozatul helyette?! Hah?!– azt hittem költői kérdésnek szánta, de miután folytatta rájöttem, tévedtem– mégis mit tettetek volna, ha az erdő helyett a város felé iramodtok meg?

– Nem tettük. A természetünk alapból nem a város felé húzott, hanem az erdő mélyébe.

– És ha összefutottatok volna valami táborozóval?

– Elkerültük volna őket.

– Biztos? Tudom milyen, ha a farkas ösztön eluralkodik az emberen...– magyarázta, de felbátorodva félbe szakítottam.

– Az lehet, de velünk nem történt semmi ilyesmi. Végig magunknál voltunk. Jó, talán az őznél talán egy kicsit megvaduktunk, de az azért érthető. Nem akarok tiszteletlen lenni, de én még sosem értettem volna, hogy a farkas túl erőszakos lenne. Lehet hogy nálatok máshogy van, de akkor mi csak egymással voltunk elfoglalva.

A férfi úgy tűnik félig talytekozni akart, de megőrizte a hideg vérét. Csak nyugodtan a mellettem ülőre sandított.

– Stephan, te hogy érezted magad az este folyamán?

– Magamnál voltam én is. De alapból amióta Luna itt van, alig volt düh kitörésem. Mellette sokkal könnyebb nyugodtnak maradnom, úgyhogy egyáltalán nem volt semmi baj.

Úgy tűnt Cameron megbékélni látszott. Egy nagy sóhaj után így folytatta:

– Rendben. Elnézem nektek, a történtek fényében. De ha legközelebb ellenszegültök már alfaként fogom mondani. És higyjétek el, nem akarok ahhoz folyamodni.

– Rendben. – válaszoltuk egyszerre.

– Akkor ha nincs semmi más, mehettek!

–Nem, nincs más. – mondtam egyből, mire Stephan felkapta fejét. Sejtettem mire gondol, de megértettem vele, hogy ezt inkább most ne hozzuk fel. Nem is értem hogyan, de mintha érzékeltem volna, hogy egy rendben-nel válaszol. Valahogy az érzéseiből sikerült kiolvasnom? Netán a társ kötődés egy újabb megnyilvánulása?