Brookville titkai

Az igazi

Egy hete dolgozunk a terven, hogy pontosan hogyan is szabadítsuk ki Evelint. Idő közben Derek és James elugrott megnézni a térképen jelölt épületet, és megerősítették, hogy erős varázslattal van védve.
Sajnos az idő nem kedvez nekünk, főleg azért sem,. mert ma telihold lesz. És most nagyon nincsen kedvem egy egész éjszakát a pincébe tölteni (bármennyire is otthonos a hely), főleg, hogy a legutóbbi 2 teliholdat a szabadban töltöttem ( mert a Fegyvertár csinált egy kinti 'kenelt' nekem).
Az sem igazán könnyíti meg a helyzetet, hogy a Hold a farkas oldalamat még jobban felerősíti, így alig bírok megmaradni nyugodtan a házban. ( Értem én, hogy jó ötlet volt egy varázsbiztos helyet csinálni, de az én esetemben ez picit hátulütő is)

– Bocsi, de ki kell mennem levegőzni!– mondom úgy hogy mindenki hallja, majd meg is indulok a kijárat felé.

– Valami baj van?– kérdezte aggódó hangon Cameron.

–Nem, csak kell egy kis friss levegő.– mosolyodok el halványan, majd ki is lépek az ajtón.

Pár lépést téve egyből megkönnyebbülve éreztem magam. Megkönnyebbülés. Hát elég érdekes kifejezés arra, hogy az érzelmeim elől menekülök.
Miért nem lehet valami egyszerű? Értem én, hogy Stephan a lelki társam és hogy összetartozunk, de Ronnal minden másabb. Lehet hogy azért, mert ő vérjaguár (ami persze sosem zavart), de csak ő volt az első fontosabb az életemben. Igaz, nem véletlenül mondják, hogy ha szerettél valakit, de utána beleszerettél valaki másba is, az előzőt nem is igazán szeretted, de ez mindig olyan abszurdnak tűnt. Bár, ha igaz is... Még magamnak is el kell hinnem.

Már jócskán a fák között sétálgattam, mikor egy ág reccsenésére felkaptam a fejem.

– Vanessa! Mit keresel itt?– kérdeztem meglepetten.

– Csak gondoltam rádnézek, hogy minden rendben van e.

– Már miért ne lenne?

–Kérlek...– forgatta meg szemeit– nem tanultad már meg, hogy bármi is van veled, én azt megérzem?

– Tessék?

– Tudok a fiúk egyezségéről. És ma telihold lesz. És bent szinte érezni lehetett a köztetek lévő feszültséget.

–Igazán?– kérdeztem, mire csak bólogatott– ahj, mamám...

– Ne félj, annyira nem volt ciki a helyzet.– mondta, de egyáltalán nem győzött meg.

–Ilyenkor néha úgy irigyellek.– mondtam egy sóhaj után és nekidőltem az egyik fának.

– Te engem?! Mégis miért?– lepődött meg.

– Neked sokkal egyszerűbb a helyzeted.  Nem kell egyáltalán a fiúk miatt aggódnod.

– Hidd el, azért az én világom sem egyszerűbb!

– De lefogadom hogy Rubyval jól alakulnak a dolgok.

–Honnan...?

– Nem csak te vagy jó megfigyelő.– vágtam rá.

– Azért annyira nem állunk jól. Lehet hogy általában egy hullámhosszon vagyunk, de elég nehéz levakarni Corneliáról. És ott van az is, hogy nem tudja hogy vámpír vagyok...– magyarázta.

–Ó...igaz. Bocsi.

– Semmi baj. Megértem. Megpróbálod elterelni a figyelmed más szerelmi életével, és ha ők boldogok és sikeresek, hátha sikerül magadra ragasztani egy kis pozitívitást vagy örömöt, hogy ne kelljen a saját problémád miatt aggódni. Vagy legalábbis ne annyira.