Brookville titkai

Ez nem a vég, csak egy új kezdet

– Természetesen! Ki nem hagynánk egy ilyen alkalmat Drágám!– mondta Eric ördögi vigyora keretében– két választásod van. Vagy önként átadod a nyakékedet, vagy erővel vesszük el!

Állkapcsom megfeszült és szúrós szemekkel vizslattam a férfit, de néha-neha rápillantottam a tőle nem messze álldogáló két tinire.

–Evi, Timothy! Még nincs késő meggondolni magatokat!– mondtam megpróbálva ignorálni Ericet.

– Nem, köszi. Jó oldalon állok.– kacsintott rám húgom, a srác pedig Taliára vezette tekintetét.

–Miért nem mondtad el?– kérdezte megtört hangon.

–Mert azt hittem hogy azzal megkíméllek.

– Igazán?! Pedig szerintem jogom lett volna tudni!– emelte meg a hangját és lépett közelebb a nőhöz. Tovább nem tudtam figyelni, mivel Eric erejét használva tumort növesztett a fejemben, aminek hatására térdre rogytam.

–Ezek szerint a nehéz utat választod. Hát legyen.– kacagott– azt úgy is jobban fogom élvezni.

Úgy éreztem hogy a fejem majd szét szakad és még csillapítani sem tudtam. Hirtelen azonban a fájdalom megszűnt.

–Hagyd!– kiáltott rá húgom.

–Tessék?! Már miért tenném?

–Ha megölöd attól függetlenül nem fogod tudni elvenni tőle az amulettet!– érvelt a lány, miközben feltápászkodtam és felé fordultam.

–Ebben lehet valami.– fintorodott el az öreg, majd Taliáék felé nézett és a veszekedésüket felbeszákította azzal, hogy a nőt egy fának szegezte.

–Ne!

–Te kellesz nekem, de őt simán megölhetem! Igaz Timothy?– kérdezte a srácot, mire az megdermedtem válaszolni sem tudott. Száját szólásra nyitotta, de nem jött ki hang a torkán.– hallgatás beleegyezés.– rántott vállat majd elkezdte folytogatni.

–Hagyd őt békén!– mordultam fel, mire erősen arrébb löktem.

–Csak ennyire telik kislány? Látszik hogy nem vagy igazi családtag!– szavai csak úgy csöpogtek a gúnytúl, ami egyre csak dühített. De haragosan nem tudok tisztán látni, így muszáj volt rendeznem az érzéseimet.
"Csináld, mi segítünk!"
Csendült meg a mondtad a fülemben, mire Evelin és Timothy zavarodottan kapták fel a fejüket.

–Ez meg ki volt?– kérdezte a srác.

Várjunk. Ezek hallották anya hangját?!

Lynlynben mintha valami megmozdult volna legbelül, de egy fejrázás után vissza is tért.

–Na jó, elég a játékból!– kiáltott idegesen a mágus majd elkezdett mormolni egy igét, ami miatt sebes szél alakult négyünk körül. A levelek csak úgy röpködtek, annyira, hogy már minden lehetett látni az általuk keletkezett 'fal' szerűségen.

A nyakláncaink még jobban elkezdtek fényleni, mint eddig valaha, és tudtam. Ha most nem csinálok valamit, akkor mindennek vége.
Erősen koncentráltam a rubin égkőre, és a benne rejlő mágiára. Nemsokára olyan energia löket árasztott el, mint még soha.
Azonban ezzel egy időben az álmomban látott csóvák is megjelentek, amik a köveket kötötték össze. Eric elbazsalyodva kántált tovább, de meglepődött, amikor Evelin is beszállt a játszmába.

–Mit csinálsz te lány?– hangjában félelmet sikerült felfedeznem.

–Megszerzem ami nekem jár. Nagyapó!– bazsalyodott el a húgom is, és éreztem hogy már nem Eric felé áramlik az erő, hanem Evelin felé. Azonban a kő segítségével még sikerült olvasnom benne és sikerült megértenem a célját. A felismerés szikrája járta át testem, mert végre megértettem a húgomat.