MARVEL oneshots

Bucky x reader 4.0 - Nem engedhetem

Rog-nes kérésére, szörnyen érzem magam, hogy több, mint egy hónap múltán írom csak meg a kérésedet, csak a felvételi előtt inkább már arra készültem. Igyekszem gyakran updatelni, csak most úgy 5 könyvem lehet folyamatban so légyszíves ne sértődjetek meg, ha később hozom a kéréseket a kelleténél. Az art-styleomat a 35 napos karakterkihívásos könyvemben lehet megtekinteni, csak illusztrációkként vannak ott nővérem agyszüleményeihez, aki lusta volt még egy wattpad fiók létrehozásához is. De kezdjünk is bele, btw köszönöm a kérést <3

(T/N) = te neved

A reggeli kocogásomból indultam éppen haza gőzölgő kapucsínómmal kezemben. Rendesen örömmel töltött el a tudat, hogy a lakásomban van fűtés. Már azon is csodálkoztam, hogy nem lógnak jégcsapok a fülemről. Belépve az előszobámba fellélegeztem, az ujjaim és éledezni kezdtek, aztán egy pillanaton belül kifutott a kő a lábam alól. Egy vértócsán csúsztam el. 

A HYDRA lenne? A SHIELD szétomlása után két éve ismerőseim révén beépülhettem közéjük. Hangtalanul megpróbáltam kihúzni az antik levélnyitó tőrömet a számlakupacom alól. Nem tudtam mit akartam csinálni azzal, mindigis az adminisztrációs részlegen voltam, nem képeztek ki terepre. Lassan előrébbkúsztam, két bokát láttam az asztalomnál ülve. Betörők lennének?

-Te jó isten (T/N)! -hallottam meg egy rég nem hallott hangot mögűlem a frissen kivágódott ajtóból. Hirtelen nem ismertem fel, késemet előreszegezve pördültem meg a vérben nem szegény padlómon, szúrásra készen. Aztán Steve Rogers kirúgta a kezemből a tőrömet. Bal kezében felmosót szorongatott, és kérdő tekintet mellett felsegített a jobbal. 

-Steve te- Egyáltálalán- Mi? -próbáltam összeszedni egy értelmes kérdésre elegendő szót. Mivel ez nem nagyon sikerült, inkább elmentem a konyhában ülő férfi felé. Rogers jött utánam.

-Na jó most már valaki magyarázza el mi folyik itt? -bukott ki belőlem, mikor megláttam a szép gondosan az ebédlőasztalomra helyezett gépfegyvert a nyugisan szendvicset eszegető hosszú hajú pasi mellett. Steve felmosás és bocsánatkéregetés közepette mesélte el sztorijukat, miszerint a konyhából a csendes, a shotgunjától eltekintve szelíd csávó valójában ugyanaz akit annak idején átrúgtam az üvegen a Triskelionban Stevet védve. Igen nos, akkor még volt kardióm és életerőm is. Azért jöttek hozzám, mert Stevenek valami összetűzése akadt nemrég a bosszúállókkal, történesebben vasemberrel, és itt nem keresnék őket.

-A többiek börtönben vannak. Mindenki aki mellettem állt.

-És te-

-Igen. Én ki fogom őket szabadítani. Viszont Buck addig maradhatna nálad? Kevés ember van akiben most megbízhatok.

-Persze, a bosszúállók a legfontosabbak. -bólogattam megértően. Rogers pedig már aznap éjjel elindult.

-Öö... Segítsek ellátni a sebeidet? Csúnyának néznek ki. -álltam fel meglátva a bicegő férfit.

-Nem vagyok gyerek. -morogta oda nekem a fürdőszobám felé indulva. Ekkor láttam meg milyen hosszú is lesz ez a pár nap. 

×

A pár nap el is telt. Éjjel hajnali kettő van. Pár másodpercig üvöltést hallottam lentről. Aztán valaki belebokszolt az asztalba. Gyorsan lekaptattam a lépcsőn, körülnézve senki betolakodót nem láttam. Batnest a sötét konyhában találtam, az asztalnak támaszkodva remegő karokkal. 

-Minden rendben? -kérdeztem aggódva. Ezúttal is odavetett nekem valamit, majd hosszú kabátjába burkolódzva kisétált a lakásból. Én inni keztem. Ezt nem bírom. Elijesztettem volna? Éreztem, hogy bunkó vagyok vele. A hajnali whiskeytől felbátorodva utánaindultam. Úgy ahogy voltam, papucsban és pizsamában rontottam ki az utcára. Fogalmam sem volt melyik irányba indulhatott, információ hiányában jobb híján a folyó felé vettem az irányt. Amikor egy utcai lámpa alatt magas sziluettet pillantottam meg, rohanásba kezdtem. Hogy hogyan találtam meg egyből, az egy jó kérdés. A hídon állt, a távolba vesző csillogó vizet nézte. Már távolról is műalkotásnak látszott a kisimult arca. 

Amint odaértem, és megálltam, éreztem mennyire kihűltem. A híd szélénél álltam, bocsánatkérést motyogtam már csaknem bőgve. Egyet pislogtam és a következő pillanatban átfagyott testem belefordult a vízbe. 

Alig ért a tested a jeges sodrású folyóba, egy fémkar nyúlt utánad.

Mire magamhoztértem, a testem már nem volt átfagyott. Valaki beszélt hozzám. Barnes volt az. Nyugodt volt a hangja, megnyugtató. Később azt is megéreztem, hogy a karjában fekszem. Nem akartam felkelni, az idők végezetéig hozzásimultam volna a mellkasához. Sajnos, pár perccel később sikeresen eltüsszentettem magam. Ennyit a nyugalomról. Bucky, mielőtt még kinyithattam volna a szemem, gondosan letett a kanapéra, majd jó messzire ment, nehogy felébredve rájöjjek, percekig, vagy akár órákig a karjaiban feküdtem. Ez önkénytelenül is mosolygásra késztetett.

-Bucky... -nyökögtem feltápázkodva. Egyből futott vissza hozzám, bárhová is ment az előbb. Érdekes volt, mármint a kiegyensúlyozott, kifejezéstelen arca helyén aggodalmat látni. Akaratlanul is belebámultam csillogó kék szemeibe. És csak néztem. 

-(T/N)... miért tetted ezt? -suttogta. 

-Mert számítasz... mert... te is tudod. -fordultam el.

-Nem könnyíted meg a dolgom. -állt fel csóválva a fejét. -Azt hittem... azt hittem, ha bunkó leszek veled, te is az leszel velem és akkor... Nem szerethetek beléd. Te is láttad, egy szörnyeteg vagyok, és neked megvan az életed nélkülem, jobb lesz ha-

-Én tudlak szeretni. 

Tovább rázta a fejét. -Az én nyomomban csak a halál jár. 

-És ha majd megtalál... majd őt is lerúgom a Triskelionból. -zártam tenyerembe hideg kezeit.