MARVEL oneshots

Doctor Strange x reader - Először New Yorkban

 (T/N) = te neved

 Szóval ilyen New York. Amerika legnépszerűbb nagyvárosa. Akár csak egy óriási filmdíszlet, élettől és színektől csöpögve. Persze szeméttel és áthatolhatatlan füsttel környezve. De egyszerűen csodálatos. Már amikor éppen nem űrlények próbálják uralni.Na és persze a folyamatos és elmaradhatatlan közlekedési káó. A megannyi utasra váró mustársárga taxi a szélső sávban, a munkába igyekvők türelmetlenül felharsanó dudája a távolban, a jószerivel sétatempóval haladó reggeli belvárosi végeláthatatlan kocsisor. Soksok ember, akik önmagában érdektelenek lennének, együtt viszont nemze-

-Hölgyem innen már odatalál? -emelte fel kissé a taxisofőr, akivel eddig idehozattam magamat. A címből is látható, hogy először jártam a fővárosban, miután kifizettem a taxist, csaknem ugrándozva szálltam ki a járműből. Még a borús idő sem zavarta meg izgatottságom, pedig nagyon úgy tűnt, hogy nagy zuhé közeleg. Az utóbbi 20 perces utazásom alatt egy gyerek boldogságával szemléltem a tájat, ezután sem tettem mást. Kaptam is egy pár ferde pillantást, hazudnék ha azt mondanám, nem érdekeltek. Nagyon aggódtam, hogy a szemüvegem, amit amúgy divatból vettem fel, amúgy tökéletes a látásom, nem illik az alkalomra kivasalt hajamhoz. A hajvasalást amúgy a reptér mosdójában próbáltam meg kivitelezni, szóval ma nem a gyalogosoktól kaptam először fura tekinteteket. Aztán egy szendvicsstandos mellett megpillantottam őt. A mögötte magasodó kissé koszos épület még koszosabb falának vetette a hátát. Stephennel az orvosi főiskoláról ismerjük egymást, szomszédok voltunk a harmadik emeleten. Eleve kinda barátok voltunk, aztán a végzős évben kiiiicsit belezúgtam. Normális ember lévén ezt nem mondtam el neki, viszont a barátságunk ezáltal néha kezdett totál kínos lenni. Talán ezért nem tartottuk később a kapcsolatot. Most is a hajamat próbáltam fésülgetni az ujjaimmal, mielőtt odamennék köszönni. Már csak pár méterre voltam szerelmem tárgyától amikor valaki, aki most jutott hozzá hőn áhított tonhalas szendvicséhez, megfordultában sikeresen orrbavágott a könyökével. Egyensúlyom elvesztésével seggeltem le a járdára.

-Wong! -ezzel a felkiáltással Stephen a segítségemre sietett. A suliban egyáltalán nem ilyennek ismertem meg. Az akkori Stephen simán otthagyott volna a földön. Vajon mi történhetett vele?

-Elnézést hölgyem. -állította fel a bőröndömet, aztán az ezek szerint Wong nevet viselő férfival elmentek a velem ellentétes irányba. Megáll az eszem! Komolyan nem ismert fel. Mondjuk ez teljesen megbocsátható, már nem az a mindenki-szerint-stréber lányka voltam mint annak idején. És még az eső is szakadni kezdett. Lesokkolásomban nem kezdtem el keresgélni az esernyőmet, hagytam hogy a víztől újra kiegyenesedett hajam hidegen az arcomhoz tapadjon. Csak némán néztem magam elé, Stephen és mogorva barátja kb. velem egyvonalban  helyezkedtek el, ésszerűen a buszmegállóban várva az eső végét. A szemüvegemet a homlokomra toltam, az esőcseppek miatt konkrétan semmit nem láttam. És ezzel egyidőben vettem észre az oldalról felém süvítő biciklist. Már csak pár méterre volt tőlem, nem tudtam mit tenni. Az illető nagy huppanással áthajtott az oldalamon, ahogy ma már másodszor estem a járdára. És ismét ma másodszor sietett Strange a segítségemre. Először kiáltott valamit a biciklis után, emiatt majdnem elcsapta egy taxis. Mellém térdelve próbálta megállapítani, milyen súlyosan sebesültem meg. Ekkor ismert fel.

-(T/N)?- én a fájdalom miatt egyszerűen képtelen voltam kinyitni a szememet. a fejem zsongott, a karjaim égtek a bennük tomboló fájdalomtól, lábaim minden miliméterén mintha millió hangya mászkálna a bőröm alatt. Stephen felismerésem után még jobban aggódva próbálta megmérni a nyakamnál a pulzusomat. A kézfeje rettentően remegett, nem is hitt a mért eredménynek. Az esővíztől nyirkos tenyerébe temette az arcát. Én nagy erőfeszítések árán szétnyitottam remegő szemhéjaimat. Erősen remegő, zsibbadt könyökkel ültem fel az időközben körénk gyűlt gigantikus pocsolyában. Szólni szerettem volna, de a zúgó fejfájásom miatt csak odáig jutottam, hogy résnyire kinyitom a számat. Stephen ekkor vette észre, hogy jól vagyok, megkönnyebbülten támogatta meg a könyökömet. Aztán mikor megint találkozott a tekintetünk, kicsit habozva megfogta a tarkómat és megcsókolt. Így ültünk hosszú percekig a zuhogó esőben, a járda közepén kialakult pocsolyában egymás ajkára tapadva. Aztán Stephen rámmosolygott, nedves, hideg homlokaink összeértek.

-A sors is így akarta.

-Az már biztos. -még váltottunk egy gyors csókot, aztán egymást megsegítve kiléptünk a tócsából. Ekkor ért oda hozzánk Wong egy repülő köpeny társaságában. Ami ahogy odaért hozzánk, körém csavarodott. Stephen egy reménykedő pillantást váltott Wonggal, aki erre szemforgatva bólintott egyet.

-Srácok, mi történik? 

-Cloakie. Az enyém. Nagyon válogatós.

-Öö akkor adjam vissza? -mutattam a piros izére. A varázslatos köpeny erre befogta Stephent is a gombócba, már kettőnket ölelt körbe.

-Lelkitársak vagyunk.

Jó igen igen, tudok róla hogy ez a rész 700 szavas és egy normál rész meg általában úgy 400 de nem tom melyik részt kéne kitörölnöm so így hagyom bye