MARVEL oneshots

Doctor Strange x reader 3.0 - Kis Mylo

(T/N) = Te neved

Egy újabb dögmeleg reggelre ébredtem New York-i apartmanomban. De már komolyan, ez a globális felmelegedés...

Magamban dörmögve húztam le a található összes redőnyt, aztán a tej helyett kávéval elkészített müzlim társaságában gép elé ültem. Az utóbbi napokban nem volt motivációm az ég világon semmire sem, így annyi mozgást iktattam napirendembe, amennyi szükséges volt. Ha tehettem volna, a szobám-fürdőszoba sávbl ki sem mozdultam volna, de ez az ötlet Mylo-nak nem hiszem hogy ínyére lenne. Mylo a pár hónapos spánielem, aki velem ellentétben él és hal a mozgásért, kezdek arra gyanakodni, édesanyám ezt pontosan tudta, mikor megvette nekem 'lakótársat'. Galád terv.

Szóval miután megnéztem pár produktív ember 'napi rutin videóit' nekem is fogjuk rá kedvem támadt kimenni, és a parkban futni pár kört. (Már amennyire az embernek valóban megjöhet a kedve a futáshoz)

A parkban mondhatni emberibb időjárással kellett szembenéznem, a sok fa végett sok árnyékban hűsölő, piknikező, pihengető emberek társaságába kerültem. Tényleg futottam egy kört!!

Aztán Mylo valahová nagyon megindult, kénytelen-kelletlen engem is húzva magával a keresztutcába. Kiáltva intettem az öklét rázó biciklisnek, akinek sikerült pont elvágnom az útját, aztán a szemem elé kellett kapnom a kezem. Valami rohadt fényeset láttam, valószínüleg Mylo is. Merthogy kedves jószágom józan ésszel szembemenőleg egyenesen a világító cuccba rohant. És vele együtt ugye én is.

-Uramisten de hideg van! ...hideg... -hirtelen annyit ugrott mínuszba a hőmérséklet, hogy a testem egyszerűen feladta. Elájultam.

×××

*csörömpölés a távolban*

-Az ég szerelmére Wong, fogja már meg az átkozott kutyát!! -üvöltött fel valaki mellettem.

-A köpeny után megy, talán fogd meg te!!! -hallottam elmosódottan egy távolabbi, de némileg idegesebb hangot.

Megborzongtam, majd végre újból kinyitottam a szemem. Még kicsitt sajgott a fejem az eseményektől. Egy finoman mosolygó, valahonnan ismerős arcot pillantottam meg először. Úgy éreztem kénytelen vagyok álmosan visszamosolyogni rá.

-Hello..-kezdtem neki a beszélésnek kiszáradt torokkal.

-Sh sh! -intett le azonnal. Egy gőzölgő, kínai kézműves csészécskét nyújtott felém. -Valóban hideg volt odaát.

Kérdőleg néztem rá elfogadva a teát, majd tovább fürkésztem az arcát ahogy mesélt. Valami meditációs hegycsúcsról beszélt, de az is lehet hogy teljesen másról, régen elvesztem a vonásaiban. Egyszer csak megállt a beszélésben, és a földre nézve kicsit elnevette magát. Én erre kizökkentem, kínosan elvörösödve, szóval inkább a teámat néztem tovább. Khm.

-Úristen! -kerekedett el a szemem a következő pillanatban, és úgy felpattantam, mint a huzat.

-Mi az? -pattant fel velem együtt ijedten a férfi ösztönös reakcióként.

-Egy idegen házában vagyok!

-Oh, hát.. Mentségemre szóljon, azt hittem már felismertél.. -vakarta meg fejét majd a kezét nyújtotta.

-Stephen Strange.

-Úristen...-roskadtam le vissza Stepen Strange kanapéjára, levéve a vállamról a pokrócot, ami ott volt, mikor magamhoz tértem. Ahogy elképzeltem, hogy Stephen Strange a két karjában cipelve rohan velem a házába, hogy betakargasson, teát főzzön nekem és őrizzen, míg magamhoz térek...

-Khm. Most én is akadjak ki, hogy egy idegent hoztam a házamba vagy...? -próbált meg kizökkenteni elbambulásomból, ami alatt magamból kiindulva, biztos hogy rá nézve tettem.

-Oh,, igenigen, (T/N) -önkénytelenül lesütöttem a szemem, amiért belülről szétvertem magam. Mi az életet csinálok???

-Hát öö köszönöm, hogy megvárta, hogy magamhoz térjek, meg a teát, meg mindent.. -kezdtem el motyogni elég bátorságot gyűjtve ahhoz hogy ezalkalommal rá is nézzek. Már majdnem lovagnak mondható vagyok, de tényleg. Szóval egy ilyen attraktív személy társasáában alighanem leblokkoltak minimális szociál képességeim, ezt megérezve igyekeztem minél hamarabb lelépni. A ház ura láthatta ezt rajtam, nem szándékozott szabotálni az akciómban.

Mégegyszer megköszöntem a dolgokat, majd a pulcsim ujját gyűrőgetve indultam meg a kijárat felé.

-(T/N)! -még jobban elámulva fordultam vissza. Hogy eshet ennyire jól amikor kimondja a nevem...

-I-Igen?

-A kutya nem kell? -bukkant elő Stephen a pórázzal.

-Oh jesus de igen -hirtelen nagyon butának éreztem magam, hogy elfeledkeztem a tulajdon kutámról.

Egy valami repükőszőnyg szerűség szánkázott le az emeleti lépcsőn, magába csavarva Mylo-t. Azt reméltem, a kutyám majd esetleg örül, hogy újra lát, de ahogy elém került, tovább kergette azt a szőnyeget. Na szép. Aztán egy jól irányzott varázslattal Stephen ráteremtette a pórázomat, a másik végét pedig a kezembe adta. 

-Így már minden jó. -mosolygott rám újra közelről. Esküszöm ő az első férfi aki nem izzadtság és nem is Old Spice szagú akit látok...

-Okés, viszlát Doktor Strange köszönök mindent!!-hadartam el kifelé fordulva, akár egy kilencedikes diák aki először kér krétát az új iskolájában.

-Hé -szólt utánam nyugodtan. Erre visszafordultam a nyitott ajtóból. -Legyen csak Stephen. -nyújtotta megint felém a kezét, amit ezúttal szerelmetesen elpirulva meg is ráztam. Mikor már aztán tényleg a kínosság határát feszegette kézfogásunk, és végre valahára megindultam, a szemem sarkából elkeptam egy kacsintást, és valami bizsergőt éreztem a kezemben.

A világ legfelszabadultabb mosolyával és leggyorsabb szívverésével indultam hazafelé. 

Amiből nyilván megint az lett, hogy futhattam a kutyám után.

Otthon vigyorogva vágtam le magam az ágyamra. Mi volt ez!! Egyszerűen ihetetlen ami megtörténhet itt az emberrel...

Majd megint éreztem a bizsergést. Felemeltem a jobb karom, aminek csuklóján most egy rózsával díszített bronz karkötő ékeskedett. Egy cédula is volt rajta, amit megforgattam ujjaim között. 

"Legközelebb..."  plusz egy telefonszám.

Ez egyszerűen nem lehet igaz.... Ilyen nincs!!!