MARVEL oneshots

Pietro x reader - Strandszezon

(T/N) = te neved    -ebben a sztoriban léteznek az elementálok, nem drónokból vannak vagy ilyesmi, Mysterio sehol

Uramisten, egy ilyen fárasztó év után már el is felejtettem, milyen érzés a tengerbe lógatni a lábamat. Mondjuk, csaknem 300 laborban töltött nap után ez nem is csoda. Azt kicsit sajnáltam, hogy egyedül kellett jönnöm, eléggé lehangoló volt, hogy körülöttem mindenki a párjával nevetgél. Még a szőke srác is, akivel véletlenül szemkontaktusba léptem, a parton chillező barátnőjével érkezett, sajnos pont mellettem. Szóval belevágtam a tengerbe, remélve hogy ott kevesebb helyes srác lesz körülöttem. Megálltam egy kicsit, ekkor jött valami erős, hideg áramlat ami hirtelen ledöntött a lábamról. Sós vizet köpködve tápázkodtam fel, pár perc múlva erőt vettem magamon és kinyitottam a szememet is. A part felé fordulva álltam, ott gyorsan szedelődzködtek a strandolók, mindenki egyszerre akart hazamenni. Aztán megfordultam. 

 Egyenesen szembe a hatalmasan kavargó vízoszloppal. És nem ez volt a legfurább. Hanem hogy feje és karjai voltak, akár egy óriási tenger-embernek. Asszem energiát gyűjtött, én józan ész birtokában futni kezdtem volna a tengerpart felé. A sós víz ekkor gátat alkotott előttem. Így már lassan bokáig érő vízben álltam, felgyorsult légzéssel néztem a monstrumra. Aztán átkattant bennem valami. Reszketni kezdtek a karjaim, zsongott a fejem a zúgástól. Ez az iszonyú érzés... A Poszeidónizé felém csapott hatalmas karjával, én meg már biztosra vettem hogy itt és ma én meghalok, szóval védekezés helyett inkább ordítottam egyet. Igen, én ilyen bölcs vagyok. Már vártam hogy csattanva beterítsen csípős és hideg víz, de ez nem következett be. Zöld villanást láttam, aztán a karomra nézve, mint kiderült zöld sugarak áradnak belőlem. Már megint. Néhány hete történt ilyen a laborban amikor felhúztam magam a pollenmintákon. Amúgy, nem, totál nem kiborító hogy az ember zölden világít. A vízizét valahogy elvágtam a sugaraimmal, inmár alaktalan pacaként hullott lefelé a magasból. Összekuporodtam amennyire csak tudtam, aztán hirtelen a parton találtam magamat. A szőke srác karjaiban. 

-Uh-csak ennyit tudtam kinyögni. Aztán már a saját lábamon állva értem el az értetlenkedés állapotát. -Na jó. Ez. Mi. Az. Isten volt??

-Te... szupererejű vagy, nem?

-Higgy nekem, fogalmam sincs, kedves idegen -vigyorogtam rá szarkasztikusan a helyes srácra.

-Pietro. A nevem Pietro. -nézett rám még édesebben. Arról halványlila gőzöm sincs, miért teszi ezt velem, amikor felteszem tisztában van a ténnyel, hogy barátnője van.

 Én elfordultam, hogy összekészítsem a cuccaimat és visszamenjek az aparmanba. Aztán a bőröm megintcsak villámlani kezdett, ezzel leégetve a napernyőmet. Én csak sokkban néztem egy darabig, aztán a frissen megismert Pietro odatermett és egy homokozóvödör vízzel leborította az égő ernyőt. 

-Öö szerintem jobb lesz ha mostantól nálam maradsz. -támogatott fel óvatosan.

-Te... ezt hogy csináltad? -néztem rá. Ekkor jutott el az agyamig, hogy az előbb a srác a semmiből termett oda mellém. -És elég nyílt kapcsolatban élhetsz, ha a barátnődet nem zavarná hogy beköltöztetsz egy random csajt a lakásotokba...

-Milyen barátnőmet? -nézett rám értetlenkedve. Én hasonlóképpen tettem. -Ja hogy Wanda? -nevetett. -Wanda a húgom.

-Az ikred vagyok. -sétált oda hozzánk akkor elvileg Wanda, aki még a parton is sminket viselt. -És úgy őszintén nem érdekel, ki lakik Pi-nél, áldásom rátok. -intett egyet a kezével, azzal folytatta útját, a mögötte lebegő kagylókupaccal egyetemben.