MARVEL oneshots

Tom Hiddleston x reader - Need a ride?

A családommal csak áthaladtunk a Comic Conon. És ezért rohadtul mérges voltam rájuk. Mármint nem azért mert ott voltunk, hanem mert nem sokáig lettünk volna ott. A főutcán mentünk át, ahoonnan lehetett látni az egyik színpadot. Costplayesek és képregényeket szorongató fangirlek között császkálva szerencsésen lemaradtam. Az említett színpadon amúgy éppen Sebastian Stan és Anthony Mackie válaszoltak rajongói kérdésekre. Egy darabig néztem őket, ahogy egymást szívatják aztán inkább elnéztem oldalra. Mert ölni tudtam volna azért hogy én is ott ülhessek velük a színpadon. És nem csak azért akik. Már 12 éves korom óta az az egyetlen beteljesítethetlen álmom. Hogy Marveles színésznő legyek, bár szerintem ezt sokan elmondhatják magukról. Éppen átitatta az agyamat az a keserű gondolat, hogy soha a büdös életbe nem fogok ilyen magasra jutni, mikor valaki belémrohant oldalról. Mert hát ugye még mindig az út közepén álltam. Anyáékat még láttam a távolban mielőtt oldalra estem. A bal alkarom iszonyúan fájt, fél kézzel támaszkodva próbáltam felállni, vajmi kevés sikerrel. De akkor... ott volt ő. Valaki, aki segített felállni. Én meg ránéztem hogy megköszönjem a segítségét, de a sokktól majdnem visszaestem a seggemre. Jézusom! Ő volt az. Tom Hiddleston basszus ott állt előttem, jobb kezemet övéi közé fogva. 

-Jól vagy? -fürkészte az arcomat, nos ...mert lefagytam egy kicsit hülye arckifejezéssel.

-Én...én jól köszönöm...-motyogtam kilépve gondolataimból borzalmas angoltudásommal. -Te hogyhogy nem ülsz valamelyik színpadnál?

-Hát igazából most végeztem... -ezután már nem hallottam mit mondott mert a színpadra tévedt a tekintetem. És újfent elkezdte elszívni minden életkedvem, de nem nézhettem elég ideig. Mert Tom nagy meglepetésemre még mindig ott állt velem, és beállt a (nagyon gonosz) színpad és énközém. Ezzel még nevetségesebbnek éreztem magamat, hogy előtte fogom elbőgni magam. Rohadtul utáltam magam a 'mindenből elegem van' hangulatom létezéséért. Nem akartam sírni, abban már biztos voltam hogy Tom ment a saját dolgára. Ekkor történt, hogy megesküdtem magamnak hogy ez a nap nem lehetne furább. De ezzel lehet még várnom kellett volna. Az is ekkor történt, hogy Tom megölelt. Rettentően gyengéd volt a híres Hiddleshug, fél pillanat alatt beleolvadtam a karjaiba. Ezután kezdtem azon töprengeni, hogy vajon Loki is így ölel-e. Ha igen akkor nagyon irigylem Thort a Ragnarök végén. Aztán elengedett és a szemembe nézett.

-Jobban vagy? 

-Igen köszönöm... -mosolyogtam rá, amennyire csak tudtam. Tényleg jobban voltam, bár ez nem volt meglepő. Ekkor kezdett megmutatkozni a fangirl oldalam, amikor felfogtam hogy éppen Tom Hiddlestonnal sétálgatok a Comic Conon. Vettünk vattacukrot, beszélgettünk mindenről, futkorásztunk a fotósok elől. Aztán leültünk kávézni, mikor már elkezdett alkonyodni. 

-Oh basszus 2 perc múlva megy az utolsó vonat Kelenföldre! -néztem meghűlve a telefonom kijelzőjére.

-Futás a parkolóba! -állt fel Tom kidobva a műanyag poharát. Aztán futásnak eredt hosszú lábaival. A célállomás egy piros cabrio autó volt, Tom kinyitotta nekem elöl az ajtót, ő meg lehuppant a kormány mögé. Hát... reggel még őrültnek néztem volna ha valaki azt mondja hogy a nap végére Tom Hiddlestonnal fogok száguldozni a naplementében, hogy elérjek egy vonatot, but... here we are. Azt a bizonyos vonatot amúgy már csak elmenni láttuk, ki se szálltunk a kocsiból.

-Ez jó kör volt. -néztem össze Tommal. Aztán kitört belőlünk a röhögés. Végül ennek Anya válasz-SMS-e vetett véget.  Nem volt konkrétan boldog hogy egy számára 'vadidegen' pasival kocsikázok, de már nem volt mit tenni.

-Csinálunk egy képet?

-Neked bármit Loki. Csak ha kirakod, jelölj meg.

Végül is Tom berakta a Shakira lejátszási listáját, és hazadobott. Majd miután bekövetett Instagramon, biztosított róla, hogy majd még jelentkezik. He is a real life prince.