23 fejezet

885 96 3
                                    


A vezetőség tagjai pontban fél egykor bevonultak a Wang irodaépület ötvenedik emeletén található üvegfalu konferenciatermébe. A terem közepén egy hosszú fekete asztal, körülötte húsz hozzáillő szék állt. Mögöttük pedig faltól falig ablak, a leggyönyörűbb kilátással.

A tárgyalóasztalon iratok és megtárgyalásra szánt dokumentumok sorakoznak egymásra halmozva, köztük az új brand tervei is.

Yibo helyet foglalt Xichen mellett. Szemben vele Jin Feng ült. Unottan pörgette végig az előtte tornyosuló aktahalmot. Az asztal túlsó végében helyezkedett el Jin Lan Fen, a marketing osztály vezetője; a főmérnök és még néhány részlegvezető. Az elnöki székben apja ült. Az ajtó mellett, titkára és jobbkeze, Xuan Chin álldogált.

Legszívesebben elmenekült volna az unalmas hétköznapok egyhangúságától.

El akart menni, messzire.

Nem vágyott másra, csak hogy újra átélje azokat a gyengéd pillanatokat, amelyeket Xiao Zhannal együtt töltött.

Epekedve vágyott a közelségére. Hiányoztak az érzések, amikor megérintette, megölelte. Hiányzott a csókja, amely felért egyetlen érzéki vallomással. Isteni illata betöltötte a ház minden egyes szegmensét, lángra gyújtva a testét. Mennyire vágyott arra, hogy elmerülhessen az illatában, a testében, egymáshoz tapadt, meztelen bőrükre, amit semmi sem tudott szétválasztani.

Már a gondolatától megőrült.

A bőre lángolt.

Hirtelen mintha az összes levegőt kiszívták volna a teremből.

Izzadt és levegő után kapkodott.

- Yibo? Minden rendben? – kérdezte az apja aggodalmas hangon.

Megköszörülte a torkát.

- Csak friss levegőre van szükségem. – felállt és kivágta az egyik ablakot.

A kellemes tavaszi levegő felfrissítette.

Visszaült a helyére.

- Rendben, akkor folytassuk. – intett Qingheng Jun. – Mik a tapasztalatok a szabadedzések alatt?

Fújt egyet majd belefogott.

- Az átépítések miatt az egész labilis lett. Balra húz és egy kicsit lomhább. Főleg az egyenesekben.

A főmérnök komolyan jegyzetelt a noteszébe.

- Jó, oké, azonnal átnézzük.

- Mi a helyzet az abroncsokkal?

- A keményebb gumi sokkal stabilabb fékezéskor, viszont, ha oldalra döntöm a motort és teljes dőlésszögben vagyok, a tapadás sokkal kisebb. – mondta unalmas, monoton hangon. – Lágyabb, médium keverékkel több lenne a tapadás. Hátulra viszont nem feltétlen jó, ha túlságosan tapad. Kipróbáltuk többször is. – bökött Xichen felé, aki kivetítette a pályán készült felvételeket. – Ha hátul túlságosan tapad, erőből kell csúsztatni, megfordítani a motort. Könnyedén elszállhatunk.

- Mit javasolsz?

- Előre közepesen kemény, hátulra lágyabb abroncs.

- Rendben. – mondta a mérnök.

Még négy unalmas téma került megtárgyalásra. Xichen monoton pénzügyi elemzése alatt majdnem sikerült bealudnia.

Jin Feng még egyhangúbb jogi beszámolója pedig csak hab volt a tortán. Ki a fene gondolta volna, hogy az egykori playboy – aki egyik nő ágyából a másikba mászott – ilyen szinten brillírozzon a jog világában. Három éve tartó léha életmódja – a szex és a pia – sem csorbított a tudásán. Ismerte és megfejtette a törvények nyakatekert megfogalmazását, egyenesre fordította és gyakorlati szinten is megvalósította a vállalatnál.

PHOENIX [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now