PHOENIX [BEFEJEZETT]

Befejező rész

- Jin Feng, mi a fene folyik itt?

Az apja remegő kézzel mutatott lakosztályának csukott ajtajára, ami alig egy pillanattal ezelőtt becsukódott az öccse mögött.

Mindig is rettegett attól, hogy eljut arra a pontra, ahonnan már nem lesz visszaút. Amikor már nem söpörheti a szőnyeg alá tetteinek súlyosságát.

Ez a pillanat most jött el.

Az a nap, az az óra, az a perc, amikor végérvényesen feladta Xiao Zhant.

Feladta, mert eljátszotta az utolsó esélyét; gyerekesen és önzőn viselkedett; megbántotta a férfit; feláldozta az öccsét a család oltárán a Bai Luval történő eljegyzéssel; becsapta és félrevezette a szüleit.

- Miért mondtad azt, hogy Yibo... - az anyja torkára fagyott a szó, amikor meghallotta a szobából kiszűrődő fájdalmas üvöltést.

- Mert ez az igazság. - suttogta. - Az a gyermek, Yibo fia.

- Hogy?

Jin Feng mellkasa összeszorult.

- Minden akkor kezdődött, amikor Xiao Zhan elkezdett nálunk dolgozni. Mindkettőnkben, Yiboban és bennem is szinte azonnal felébredt az ösztön, hogy megszerezzük magunknak. – hangja rekedt volt, a légzése jobban hasonlított egy asztmás betegére, mint egy egészséges harmincas férfiéra. – Olyan törékeny és ártatlan volt. Az én életem pedig túl mocskos ahhoz, hogy igényt tartsak rá. Így félreálltam. Titokban találkozgattak, a hátsókertben, a parkban vagy valahol a városban. Tudták, ha rájönnétek a viszonyukra, elküldenétek Xiao Zhant. - Az anyja bűntudattól terhes pillantással nézett rá. Maga az asszony volt az, aki megtiltotta, hogy fiatal, csinos lányokat alkalmazzanak a házban, miután nem egy-kettőt kihalászott az ágyából. – Egymásba szerettek. Amikor Xiao Zhan termékenysége megkezdődött, Yibo kiszolgálta. Azt mondta elmegy egy hotelbe, de az igazság az, hogy az alkalmazotti szállásra ment. Xiao Zhan szobájába.

- Mióta tart ez a dolog? - kérdezte az asszony remegő hangon.

- Több mint két éve.

- Két éve? - lehelte Qingheng Jun az arcát dörzsölve. A férfi hosszan hallgatott, légzése egyenetlenné vált, keze meg-megremegett, teste olyan lett, mint egy hegedű húrja. Feszes és olyan merev, ami bármelyik pillanatban elpattanhat. - Ha Yibo a gyermek apja... akkor miért vallottad azt, hogy a te fiad?

- Mert azzal, hogy Yibo arra kérte Xiao Zhant vetesse el a gyereket, nyílt előttem egy lehetőség; hogy megvédjem őt és a gyermekét; hogy a társammá tegyem.

Egyik kérdés követte a másikat.

Nem titkolózott többet, elmondott mindent. Az anyja és az apja pedig némán hallgatták.

Qingheng Jun felnézett.

- Akkor az a férfi az újságok címlapján...

- Xiao Zhan. – bólintott.

- Miért nem mondtad el?

Jin Feng lehunyta a szemét, és próbált nyugodt hangon beszélni.

- Hogy aztán megvádoljátok hűtlenséggel? Nem. - rázta meg a fejét. - Azt már nem bírta volna elviselni a lelkiismerete. A bűntudat hétről-hétre, hónapról-hónapra, egyre súlyosabb teherként nehezedett a vállára, amiért nem mondhatta el nektek az igazságot. Ahelyett, hogy megkönnyítettem volna a helyzetét és felszabadítom a lelkiismeretének súlya alól, csak újabb és újabb terheket róttam rá.

Az ajtó túloldaláról Dr. Dai higgadt, mégis határozott utasításai szűrődtek ki. Egy hosszú szünet következett. Aztán... egy újszülött sírása hangzott fel.