PHOENIX [BEFEJEZETT]

15 fejezet

Egy sápadt arc nézett vissza rá a tükörből. Olyan volt, mint egy szellem. Szemhéja felpüffedt a sírástól, szemei kipirosodtak. Kócos haját hátra fésülte, megigazította kötött pulcsijának garbó részét.

Remegő keze a hasára csúszott, ami alig észrevehetően, de már gömbölyödni kezdett. Szeme felragyogott, ajkára mosolyt csalt a gondolat, hogy hét hónap múlva, már a karjában tarthatja a gyermekeit.

Felpillantott a tükörbe.

Jin Feng állt mögötte, jókedvű félmosollyal dőlt az ajtófélfának. Karját összefonta széles mellkasa előtt, mire inge megfeszült.

- Mi az? - kérdezte, mire Jin Feng éhes tekintettel tetőtől talpig végig mérte. Simogató pillantása hosszan elidőzött növekvő hasán.

- Egyre...

-... kövérebb leszek?

A férfi rosszallóan összevonta a szemöldökét, arcáról lassan eltűnt az a bizonyos csibészes mosoly.

-... szebb.

Elvörösödött.

- Jin Feng...

- Miért? Ha ez az igazság. - vonta meg a vállát. - A terhesség csak még szebbé tesz.

- Ha majd akkora leszek, mint egy ház, a te véleményed is meg fog változni.

- Soha. - nevetett.

- Hamarosan már csak a melegítők és a te pólóid lesznek jók rám.

- Anyám nem fogja hagyni. Ha rajta múlik, igazi sikkes kismama lesz belőled. - kacsintott vigyorogva. - Lehet mire észbe kapok, a ruháid már az én szekrényembe is átköltöznek.

A férfi telefonja hirtelen megcsörrent.

Kilépett a folyosóra, majd vissza a hálószobába. Lekapcsolta a villanyt és követte.

- ... csak egy pillanat... - mondta a telefonba, majd elvette a fülétől, és rá nézett. - Ez eltarthat egy darabig. Menj előre. Igyekszem.

Xiao Zhan bólintott, fekete farmerjának a zsebébe csúsztatta a kártyát és elindult a földszint felé. Az étterem már zsúfolásig tele volt. Az arany, barna és krémszínekben pompázó étteremben csak úgy nyüzsögtek az emberek. A pincér készségesen sietett elébe, majd felvezette az emeletre, egy kis különterembe. A teremben lévő kerekasztalnál már mindenki jelen volt. Qingheng Jun és felesége egymást szorító keze az asztalon pihent. A családfő mellett ült Xichen. Mindketten belemerültek egy unalmas pénzügyi téma megvitatásába.

Yibo sötét szemében fura fénycsík villant, amikor rá emelte a tekintetét.

Lehunyta a szemét. Bőre felforrósodott, teste minden egyes porcikája sajgott a vágytól.

Gyűlölte, hogy a férfi egyetlen pillantása még mindig így hat rá.

S nem tudott ellene tenni semmit.

- Xiao Zhan. – Wang Yaling aggodalmasan nézett végig rajta. – Istenem, olyan sápadt vagy, és az arcod is...

- Jól vagyok. – hazudta. Kihúzta a széket és leült. – Csak... a rosszullétek...

- Minden rendben? Ne hívjunk orvost?

- Már elmúlt. – győzködte tovább az asszonyt.

- Hol van Jin Feng?

- Telefonon keresték. Azt mondta siet.

Mielőtt azonban az asszony kérdezhetett volna még valamit, valaki az asztalukhoz lépett. Xiao Zhan felpillantott, és úgy érezte kellő képen alulöltözött a vacsorához. A fiatal lány vérvörös szatén koktélruhát viselt, ami kiemelte hófehér bőrét és tökéletes alakját. Mahagóni haja lágyan omlott le vállaira. Megdöbbent pillantások láttán ajkára egy elégedett mosoly húzódott, fény csillant a szemében, amit lassan végigvezetett a társaságon. Fejét felemelte, hátát hátrafeszítette, miközben lopva a mellette álló idős férfire pillantott, aki időközben beszélgetésbe elegyedett Qingheng Junnal.