PHOENIX [BEFEJEZETT]

2 fejezet

A nappaliból kiszűrődő beszélgetés hangja elnyomta a kanalak sercegését a tányérokon. Miközben Xian Su az első fogást követően a tányérok leszedésével foglalkozott az étkezőben, addig Xiao Zhan a konyhában készítette össze a következő fogásokat.

A különböző sült húsokat sorba rendezte egy tálon. A köretet egy mély edénybe szedte, külön ügyelt arra, hogy Yibo elé a sárgarépa nélküli körét kerüljön, majd mindent egy tálcára helyezett. Miután végzett, a vitrines szekrényhez lépett és egy ezüst tálcára szedte ki a pezsgős poharakat.

- Micsoda felhajtás. - a mély tónusú hang megrémisztette, mire kiejtette a kristálypoharat a kezéből. A pohár milliónyi darabra robbant szét a padlón. A beszélgetés hangjai elnémultak az étkezőben, Xiao Zhan idegesen leguggolt, hogy összeszedje a darabokat, amikor egy erős kéz fonódott a csuklójára.

- Ne mozdulj. - dörmögte Jin Feng. - Még a végén megvágod magad. Állj fel. - a férfi utasítása egyértelmű volt, azonban teste nem reagált. Pillantása a csuklójára kulcsolódó kézre esett, ami pont olyan hatalmas és erős volt, mint Yibo keze.

A bőre selymes, és hibátlan.

Wang Jin Feng, a két öccséhez hasonlóan, még mindig piszkosul jóképű agglegénynek számított. Szája sarkában örök csibészes mosoly ült; sötét, már-már fekete áhítattal teli pillantásával nem egy nőt képes volt levetkőztetni.

A boltív alatt berohanó Xian Su arca elsápadt, amikor megpillantotta a padlón szétszóródott kristály darabokat. Az asszony után Madam Wang és Yibo viharzott be.

A férfi tekintete elsötétült, villámokat szórt, amikor a csuklóját szorító kézre esett a pillantása. A konyhát megtöltő finom illatok egy sokkal fűszeresebb, összetéveszthetetlen illattal keveredtek.

- Mi történt?

Jin Feng kuncogott, ami megtörte a helyiség komorságát és feszültségét. Egészen addig a pillanatig fel sem tűnt a férfiből áradó kellemetlen alkohol szag. Jin Feng szinte minden idejét és pénzét a város bárjaiban, night clubjaiban és nőkre verte el. Csodával határos módon eddig még senki nem kopogtatott a családi rezidencia ajtaján azzal a hírrel, hogy érkezik az első unoka.

Qingheng Jun valószínűleg mentén szívbajt kapott volna a hír hallatán.

Miután nem egyszer az újságok címlapján kötött ki botrányos viselkedése és nő ügyei miatt, Qingheng Jun hivatalosan is kitagadta az örökségéből. Attól tartva, hogy minden további nélkül folytathatja kicsapongó életmódját, és a család hírnevének rombolását, Madam Wang kérésére, a családfő nem zavarta el a háztól a fiát, sőt, amennyire csak lehetséges volt, igyekeztek hét lakat alatt tartani.

De minden szökési kísérletet nem tudtak meghiúsítani.

- Mmm. - vigyorgott Jin Feng miközben támolyogva elindult az étkező irányába, magával húzva őt is. - Csak egy... véletlen baleset. Az én hibám... Nem az övé. - nézett jelentőségteljesen Madam Wangra, mire az asszony feszült vonásai kisimultak.

- Gyere, ülj az asztalhoz. - mutatott a nő az étkező felé. - Az öcséd ma tért haza.

- Ah, a család kis kedvence. - Jin Feng gúnyos hangszíne bántotta a fülét. Megpróbálta kihúzni a kezét a férfi szorításából, de minél tovább küzdött ellene, a vasmarok szorítása annál erősebb lett. Mintha a férfi tudomásul sem vette volna, hogy keze még mindig az Ő csuklójához van ragadva.

- Engedd el.

- Hm? - Jin Feng szemöldöke összeszaladt a homlokán, zavart pillantással nézett le a kezére, majd vissza rá.

- Ereszd el a kezét. - sziszegte Yibo egy felbőszült bika temperamentumával.

Jin Feng ártatlan arckifejezéssel elengedte, karját a magasba emelte; széles, már-már bárgyú mosollyal az száján lépett Yibo elé.

- Nem kell mindjárt harapni, öcsi. Aaahhh, olyan hangulat gyilkos vagy. - átlendítette a karját Yibo vállán, képét pedig egyenesen Yibo arcába nyomta. - Pedig csakis a te kedvedért ittam le magam a sárga földig. Hogy megünnepeljük a... Mit is kellene megünnepelnünk? - nézett körbe fapofával. - A férfivá érésedet? Ah, anya biztos, rajtakapott amikor egy cselédlánnyal hancúroztál az ágyban. - Yibo keze ökölbe szorult, mire Jin Feng megrázta a fejét, kaján vigyorral nézett az anyja irányába. A nő türelmetlenül fonta össze a karját a mellé alatt, gyengéd vonásai megfeszültek, ajkának széle megremegett, mindig kedves tekintete villámokat szórt. - Nem, azért nem jár kitüntetés. - húzta el a száját. – El is felejtettem, hogy anyuci nem enged már fehérszemélyt alkalmazni, micsoda móka volt, ha most is lenne egy pár...

- Wang Jin Feng!

Jin Feng arcáról lefagyott a vigyor.

- Uh, és íme, előbújt a Wang sárkány feje. - sziszegte. Kezével megkapaszkodott a konyhapultban, úgy fordult meg. Az alkohol még javában hatott az ítélőképességére és koordinációjára, így az egyszerűnek tűnő mozdulatok is könnyedén kizökkenthették az egyensúlyából. A két lábon alig álló, részeg férfi egyszerre volt bohókás és szánalomra méltó, ami miatt Xiao Zhan sosem tudott megharagudni rá. - Papiiii!

Qingheng Jun arcizmai megfeszültek, sötét, baljós tekintete megvillant.

- Takarodj a szobádba.

- De hisz ünnepelünk. - biggyesztette le az ajkát, mint egy három éves kisgyerek.

- Tönkre tetted a hírnevemet! Az egész város előtt köznevetség tárgyává tetted a családot! Mindezek után azt hiszed, hogy hagyni fogom, hogy egy asztalhoz ülj velünk? Csak nézz magadra! - emelte fel a hangját, mire Xiao Zhan összerezzent. A három év alatt, mióta a család alkalmazásában állt, egyszer sem látta Qingheng Junt ennyire dühösnek. Habár az általános viszony közte és Jin Feng között sem volt felhőtlen, mindig hűvös és távolságtartó. - Szánalmas vagy!

A férfi hátat fordított és kiviharzott, Madam Wang sietve utána szaladt, kérlelő szavai hosszú percekig visszhangoztak az étkező falain.

Jin Feng álla megfeszült, dühösen húzott bele a falba, rájuk sem nézve eloldalgott a nappali irányába.

Yibo hatalmas kezével megragadta a karjánál fogva, miközben bakancsának hegyével félresöpörte a nagyobb kristálydarabokat az útjából és kisegítette a pult mögül, míg Xian Su seprűért és lapátért sietett.

- Köszönöm. - dünnyögte félénken.

- Jól vagy?

- Igen.

Érezte a férfi leheletének forróságát a nyakán, kezének gyengéd simogatását a derekán, csípősen fűszeres illatát a levegőben, és szívének őrült dübörgését a mellkasában.

A teste reagált a férfi közelségére.

A torka kiszáradt, a légzése szaggatottá vált, a vágy pedig felperzselte belülről.

- Gyere este a szobámba. - az elnyújtott, túlfűtött könyörgés hallatán elakadt a lélegzete.

Érezte tomboló vágyát, látta a nadrágjának feszülő erekcióját, ajkának nedvességét, ahogy csókra éhezve arra vágyik, hogy végre lecsaphasson.

-Rendben.