PHOENIX [BEFEJEZETT]

35 fejezet

A kórház folyosóján állva Jin Feng lélegzetvisszafojtva figyelte az üveg mögötti szobában alvó Xiao Zhan meggyötört testét.

Bőre fehér volt, mint a hó.

Törékeny alakja eltörpült a hatalmas kórházi ágyban.

Egyik keze még mindig gömbölyű hasán pihent. Másik karjába katétert vezettek, ami az infúzió bemenetéről gondoskodott, amit egy átlátszó ragasztócsíkkal rögzítettek a karjához. Testének különböző pontjaira érzékelő tappancsokat helyeztek, amik figyelemmel kísérték mind a társa, mind pedig a kisbaba szívműködését.

Még ilyen messziről is tökéletesen látta: Xiao Zhan szemhéja megremegett. Lassacskán kezdett magához térni. Kinyitotta a szemét. Hosszú percekig nem értette mi zajlik körülötte, zavartalan nézett először az egyik, majd a másik irányba.

Jin Feng a nővérpult hívógombja után nyúlt és megnyomta. Néhány pillanattal később két nővér rohant felé a folyosón.

- Mi történt?

- Magához tért.

A két nő gyorsan reagált, besietettek a szobába és ellenőrizték Xiao Zhan minden életfunkcióját, mire az orvos megérkezett. A negyvenes éveiben járó doki megmérte a vérnyomását, ellenőrizte a tüdejét. Arcára egy elégedett, bíztató mosoly húzódott, majd kilépett a folyosóra.

- Hogy van?

- A történtek ellenére jól. Stabil az állapota.

- Elmondta neki?

- Még nem. – az orvos megrázta a fejét. – De kötelességünk tájékoztatni az állapotáról. Azonban nem akarom azonnal egy újabb traumának kitenni.

Jin Feng egyetértően bólintott.

- Értem. Bemehetek hozzá?

- Természetesen.

Az ajtó felé nézett, egyetlen pillanatig habozott csupán, aztán belépett a helyiségbe. Fertőtlenítőszag csapta meg az orrát, tekintete a szoba közepén álló kórházi ágy körül csipogó műszerekre esett.

Megtörölte könnyes szemét, fogott egy gurulós széket, odahúzta az ágyhoz és leült. Két keze közé fogta Xiao Zhan jéghideg kezét és az arcához szorította, hogy meggyőződjön a férfi ott van mellette épen és egészségesen.

- Hol vagyok? – közelebb hajolt, hiszen a társa hangja olyan halk és rekedt volt. – Mi történt?

- Kórházban. Elájultál. – felelte remegve.

- Miért ilyen az arcod?

Habozott. Nem tudta mit és hogyan feleljen a kérdésre. Nem akart hazudni neki, de azt sem akarta, hogy még többet szenvedjen.

- Megijedtem Xiao Zhan. Haragszom magamra, amiért egyedül hagytalak, pedig tudtam nagyon jól, hogy nem kellene ezt tennem. – újra megtörölte a szemét.

- Sírtál?

- Mert nagyon féltem. – ismerte be. – Ha valami történt volna veled és...

Xiao Zhan teste megfeszült, zavart és rémült tekintettel nézett rá.

Félelemtől megbicsakló hangon megszólalt:

- Történt valami. Mi történt? Történt valami a babákkal? Jin Feng, mond el kérlek.

Kétségbeesett hangja újabb és újabb tőrszúrások voltak a szívébe.

- Ne csináld ezt... Nyugodj meg...