PHOENIX [BEFEJEZETT]

14 fejezet

A világ fehérbe öltözött.

A Yabuli Síközpont Beijingtől északra, csupán néhány kilométerre feküdt az orosz határtól. Hófödte hegyek emelkedtek a magasba, az erdő fenyőfái szilárdan álltak, az ágaik mozdulatlanok voltak a hideg levegőben. Minden vakítóan fehér volt, fagyos, élettel teli és vibráló. A kisebb fenyőcsoportokat kikerülő pályákon apró pontoknak tűnő emberek száguldoztak lefelé.

Xiao Zhan a sípálya szélén sétált, csizmája alatt hangosan ropogott a hó.

Elővette a fényképezőgépét, és készített néhány fotót a tájról; messze, a völgyben elterülő szállodakomplexumról, de a legcsodálatosabb, mégis azok a hegységek voltak, amik sziklás karjukkal ölelték körbe a vidéket. Széles mosollyal az ajkán figyelte a mellette elsuhanó síelőket, miközben visszarakta a gépet a táskájába.

A Wang család minden évben itt töltötte a február első hétvégéjét. Ez a családi hagyomány – Xian Su meséi alapján – az első fiúk megszületése után kezdődött.

Régen nem szerette ezt az időszakot.

A ház kiürült, a gondnok vidékre utazott a családjához, Xian Su pedig meglátogatta a gyerekeit.

Ő pedig egyedül maradt.

Az asszony több alkalommal is meginvitálta magához, de minden alkalommal visszautasította; mondván, nem akart kényelmetlenséget okozni sem neki, sem pedig a gyerekeinek.

Így a Wang család engedélyével ezt az időt, mindig a kisházban töltötte.

Jobbára egy vázlatfüzettel az ölében ült az ágy szélén, és skiccelgetett.

Eszébe jutott Yibo ígérete.

A férfi megígérte, hogy az eljegyzésük után, elhozza ide, és bepótolják az összes, egymás nélkül töltött pillanatokat. Ami leginkább kimerült volna abban, hogy ki sem mozdulnak a hálószobából; nem csak az egész éjszakát, de az egész napot átszeretkezik. De ezzel a gondolattal is megbékélt volna... ha megtörtént volna.

Az eljegyzésük azonban sosem történt meg.

Ő mégis itt volt.

De már Jin Feng társaként.

A sífelvonóktól és a sípályák végétől csupán néhány méterre állt egy alpesi stílusú háromemeletes ház. A különlegesen kialakított félkör alakú terasz tökéletes rálátást biztosított a hegyről lefelé érkezőkre.

A földszint étteremként, az emelet panzióként funkcionált. Felsietett a lépcsőn, csizmájáról leütögette a rátapadt havat, leült az egyik párnázott padra, majd gyorsan ölébe húzta a takarót, hogy a hasát és a derekát melegen tartsa.

Egy pincérnő lépett az asztalhoz. Hosszú ujjú fekete pulóvert és nadrágot viselt, míg a vendégek zöme a puffos meleg kabátban is dideregve kuporodtak össze a padokban.

- Hozhatok valamit?

- Egy forró teát.

A nő bólintott, majd gyorsan besietett az étterembe. Miközben várt újra elővette a fényképezőgépet és csinált néhány képet. A pincérnő hamar visszatért a gőzölgő teájával. Két keze közé fogta a hatalmas bögrét, majd gyorsan belekortyolt. A forró ital átmelegítette az egész testét, a lábujja hegyéről a feje búbjáig.

Visszatette a bögrét az asztalra, amikor Yibo leült vele szemben.

Meglepte a férfi jelenléte, hiszen tisztán emlékezett, hogy a többiekkel együtt várt a felvonóknál.