A szemei kinyíltak, s mintha vele együtt a világ is megnyílt volna körülötte. Fehér fény ragyogott, mintha ezer wattos lámpát dugtak volna az arcába.
A szívmonitor halk pittyegése visszhangzott a sivár berendezésű szobában.
Nagy lendülettel felült, mire az alhasába nyilallt a fájdalom. Keze remegve simult gömbölyödő hasára, ami sokkal kisebb lett.
Csak nézte a pocakját, egyre csak pislogott és pislogott.
S lassan ráébredt, hogy a fájdalom ott volt, ami többé nem létezett.
A gyomrában émelygés támadt, teste minden izma és csontja üvöltött.
A könnyei mindent elhomályosítottak.
A fájdalom... leírhatatlan volt.
A lehető legszörnyűbb.
Az egész testére hatással volt. A hideg rázta, ürességet érzett a lelkében, mintha kiszakítottak volna egy darabot a mellkasából, a szívéből, nem hagyva mást csak keserűséget és gyötrelmet. A végtagjai elnehezültek, a könnyei egy idő után elapadtak a rengeteg sírástól.
Némán, kisírt szemmel figyelte az üveg mögött zajló, élettel teli világot.
Nővérek rohantak végig a folyosón. Orvosok vitatkoztak egymással.
Izgatott családtagok; testvérek, nagybácsik, nagynénik és nagyszülők igyekeztek rózsaszín vagy kék lufikkal, virágcsokrokkal vagy éppen plüssmacival a kezükben, hogy megünnepeljék a család legújabb tagjának a megérkezését.
Elképzelte a meghatódott anyukákat, ahogy az ágyban ülve, kezükben az aprócska csomaggal – a legtündéribb kisbabákkal – könnyes szemmel fogadják a család jókívánságait. Az apukák pedig büszkén feszítenek mellettük.
Keze a hasára tévedt.
Amikor enyhe mozgást érzett odabentről, megkönnyebbültnek kellett volna éreznie magát, hiszen az egyik gyermeke, még mindig életben volt.
De a veszteség még túl friss volt...
Szomorúság és elhagyatottság keveredett a lelkében és szorította össze a mellkasát. Végtelen kimerültség lett úrrá rajta, a megmaradt lelki ereje is a végét járta... és bármelyik pillanatban összetörhetett.
Magára húzta a takarót, összegömbölyödött és úgy meredt maga elé.
A külvilág zajai megszűntek.
Egyetlen szó, nevetés, de még egy torokköszörülést nem hallott. Csak légzésének reszketését és a műszerek idegesítő csipogását hallotta.
A szeme sarkából érzékelte, hogy a szoba ajtaja kinyílt.
Felnézett.
Yibo állt az ajtóban, arcán gyötrelmes kifejezés ült.
Hangtalanul becsukta maga mögött az ajtót, letette a kezében tartott szatyrot a kanapéra, ami az ággyal szemben állt, odasietett és leült a matracra. Megfogta a kezét és megszorította.
Iszonyatos fájdalom nyilallt a szívébe, amikor meglátta a szemében ülő reménytelenséget, az arcán végigfolyó könnyeket és remegő kezét.
Könnyei patakokban folyni kezdtek a szeméből.
Ajka meg-megremegett.
- Ne haragudj rám, Yibo.
YOU ARE READING
PHOENIX [BEFEJEZETT]
FanfictionA Wang család egyeduralkodóként uralja a versenymotorok gyártását egész Beijingben. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra. A család szigorúan lefektette a szabályait, hogy a család és a személyzet között, soha semmilyen kap...