Lángok neveltje

31

A beszédem utáni napok felgyorsultak. David Verity minden figyelme rám irányult. Mindent elkellet mondanom a képességeimről, vagyis hogy miket fedeztem fel, persze ezeket meg is kellett mutatnom. Mondanom se kell, hogy az uralkodót mérhetetlenül elégedett volt. A megbeszéléseken én is ott voltam, ezért is tudom, hogy a népesség hirtelen megnőtt, sajnos ezáltal a lázongások is. A lakók kisebb része nem tudja elfogadni a neveltek szabad létezését és ezért képesek mindent megtenni, hogy bizonyítsák ők a feljebb valók nem pedig a képességekkel rendelkezők. Hogy a lázongásokat megfékezzük a város összes katonája és lovagja őrjáratoznak, hogy biztonságban lehessenek az emberek. Mivel nyíltan felvállaltam, hogy nevelt vagyok, ezért veszélyes most a városban szabadon lennem. Iris és a király javaslatára hivatalosan is a palotában élek, a szüleimmel együtt. Ugyanis csak egy feltétellel egyeztem bele, mégpedig, hogy ők is itt éljenek velem. A szüleim és a nagyapám nem egyeztek bele az elején, de végül meggyőzte őket a király, miszerint kedvük szerint dolgozhattak a palotában. Szóval anyuék a konyhában dolgoznak, míg Ben és nagyapa a kovácsműhelybe dolgoznak, Robbert nagy örömére. A szobámba írtam a naplómat, amit még Iristól kaptam, hogy jegyzeteljem le az életem történéseit mint nevelt. Szerintük az utókornak nagy segítség lesz az írásom. Szóval engedelmes kislányként csinálom amit kérnek tőlem. Mikor már úgy voltam vele, hogy eleget írtam, besötétedett. Megropogtattam az ujjaimat és nagyot nyújtóztam. Hirtelen füstös szagot éreztem és távoli hangokat hallottam. Mégis mi a fene történik?! Becsuktam a naplómat és kimentem a folyosóra. Nem láttam sehol senkit, ezért beljebb mentem. A hátam mögül hangos lépteket hallottam, ahogy megfordultam Mayaval találtam magam szemben.

-Hát itt vagy! Már mindenhol kerestelek!

-Mégis mi történt? Hol vannak a többiek? Sehol se látom a többieket. 

Maya teljesen leizzadt és hófehérre sápadt. 

-Erre most nincs időnk! Jönnöd kell!

Nem értettem az égeszet, de bólintottam és követtem a barátnőmet. Az uralkodói szárny felé mentünk, ahol a Verity család szobáik vannak.  Már a távolba láttam, hogy az egyik ajtónál aggódó szolgálók tömörülnek. Ahogy közelebb mentünk egyre erősebb lett a füst szaga és már tisztán kitudtam venni, hogy a hangok lángoktól jönnek. 

-Mi folyik itt?!

Az egyik inas rám nézett és kétségbeesetten kezdett el magyarázni.

-A koronaherceg szobája zárva van. A szagok alapján tűz gyulladt. Próbáltunk bemenni, de a herceg nem nyit ajtót és a pótkulcsok se jók.

Az embereket félrelöktem, hogy az ajtóhoz jussak. Megpróbáltam kinyitni az ajtót, de csak rángatni tudtam. Elkezdtem ütni az ajtót, de nem reagált semmit. Kétségbeesetten néztem körbe, majd a halk hangokra visszakaptam a fejem az ajtóra.

-Megan...Megan...gyere...gyere be hozzánk.

Ismertem a hangokat. Mégis, hogy nem jutott eszembe?! Kifújtam a levegőt és koncentráltam. Éreztem, hogy a szemeimet kellemes meleg éri, amikor kinyitottam a szemeimet már a szobában voltam. A lángok és a füst nem sokat mutat, de kitudtam venni a földön egy alakot. Erősen koncentráltam, de csak annyit tudtam kivenni, hogy egy női alak. 

-Mi történt?!

Ethan hangjára pislogtam párat és visszatértem a saját szemszögembe. A szemeimet dörzsölve fordultam a második herceghez.

-Tűz. Zárva az ajtó és nem tudjuk kinyitni...a herceget nem láttam, de van ott bent valaki...egy nő.

-Biztos vagy benne?