Lángok neveltje

Epilogus

A hintaszékemben ültem a kandalló előtt. A hideg őszi levegőt meg se éreztem, de mindenki ragaszkodott hozzá, hogy közel üljek a tűzhöz és jól takarózzak be. Az ujjamon lévő forradáson megcsillantak a fények. Amikor Ethan bedobott a tűzbe a tőle kapott eljegyzési gyűrű beleolvadt a bőrömbe, ahogy a baleset okozta bélyeg is a mellkasomon. Ethan és a szüleim nagyon aggódnak értem az esett óta, ezért is csoda, hogy most egyedül hagytak. Az életem az eddiginél jobban megváltozott. Nem hagyhatom el a palotát csak katonai kísérettel vagy Ethannel, ebből se az uralkodók, se a szüleim...se a férjem nem engedett. Ethanre gondolva elpirultam. Már egy éve vagyunk házasok, de még mindig fura a férjemnek hívni. Felépülésem után depresszióba estem a kicsi elvesztése miatt, de Ethan és Don sose hagytak magamra, várták az alkalmat, hogy jelét adjam a gyászom végének, amikor ez megtörtént Ethan hivatalosan is megkérte a kezemet,  de ezúttal mindenki ott volt. Három hónappal később az oltárnál álltam fehér ruhában és a királyság második hercege mellett. Boldogok voltunk, egészen addig amíg rá nem jöttünk, hogy nem esek teherbe. Ethan annyira aggódott értem, hogy feladta a harcos szerepet és inkább több időt töltött el mellettem, amit nem is bántam. Idővel ő is megszerette a könyveket, míg én a Neveltek történelmét tanulmányoztam, addig ő a tanácsosok feljegyzéseit olvasgatta. Amikor már kezdtük elfogadni a tényt, hogy nem lehet gyermekem eldöntöttük, hogy örökbe fogadunk, ám a döntés estélyén nagyon rosszul lettem. Ethan annyira megijedt, hogy mindenkit felvert az éjszaka közepén, akik pánikolva hívták az orvost, aki vizsgálat után látván aggódásukat elnevette magát.

-Semmi ok az aggodalomra. A hercegné várandós.

Aznap este volt sírás, rívás, nevetés és kacarászás. Ezek után még jobban figyeltek rám, ami elég frusztráló volt, hiszen eddig is nagyon óvtak, de ezúttal alig hagyhattam el a szobámat, mire Irisnak könyörögtem, hogy beszéljen a többiekkel, hogy legalább a kertbe és a műhelybe hadd járjak le. Az emlékre a lángokra mosolyogtam, ugyanis Ethant volt a legnehezebb meggyőzni. Hét estén át vitáztunk és kiabáltunk egymással, míg végül beadta a derekát. Szeretem a férjem, de néha olyan makacs, hogy az már bosszantó. A terhesség előrehaladtával már ténylegesen nem tudtam elhagyni a szobát, ezért a két herceg megtett mindent, hogy szórakoztasson. A koronaherceggel való kapcsolatom is megváltozott, éppen olyan kedves volt, de a mosolya erőltetetté vált. Tudom jól, hogy a kapcsolatom a testvérével megrázta, de ennek ellenére mindig velem van ha szükségem lenne valamire. A terhességem nem csak a férjemet és a testvérét hozta hozzám közelebb, hanem a királynét is. Az elején feszült csend volt, de idővel elkezdtünk beszélgetni, szóval tényleg minden jól alakult...bár voltak némi nehézségek. Ugyanis a kis porontyom nem akart kijönni annak ellenére, hogy vajúdni kezdtem. A végére nagyon kifáradtam és alig volt erőm nyomni, de a bábának köszönhetően, aki nem mellesleg Iris volt sikeresen világra tudtam hozni Conort. Az én kisfiam olyan hangosan bömbölt, hogy csak nevetni tudtunk, hiszen épp és egészséges volt. A végszóra egy gyermeki nyöszörgő hangot hallva megfordultam a székemben, majd elmosolyodva a kis bölcsőhöz mentem. A bölcsőben egy hamuszürke szemű kisfiú nézett fel rám. Szomorúan nyöszörgött és rugdalózott.

-Ohhh, feltetszett ébredni? Hm? Igeeen? 

Gügyögve emeltem ki a kisfiút, aki egyből vihogva fúrta az arcát a nyakamhoz. Imádtam a fél éves kisfiam nevetését. Szorosan magamhoz öleltem és ringató járással mentem vissza a székhez. Ketten ringatózva hallgattuk a lángok dalát. Ugyanis a fiam is egy Nevelt. Bár nincs jel a testén, mégis mikor megláttam a hamuszürke szemeit, amik egyik családtól se származhattak tudtam, hogy a fiam az én képességeimet örökölte. Ethan megkönnyebbült, hogy nem a Tél Neveltje a fia, mire el kellett szomorítanom, hogy lehet hogy tévedek. Mindenesetre nem kellett attól tartanunk, hogy a fiúnknak bujkálnia kellene vagy hogy veszélyben lenne az élete. A király és a koronaherceg tettek arról, hogy a Neveltek biztonságban élhessenek a királyságunkban. A monoton ringatózásra és az altatódalra, amit a lángok énekeltek nekünk elálmosítottak, de ekkor nyikorogva nyílt ki az ajtó. Ethan megállt a nyitott ajtóban és minket nézett. Álmosan mosolyogtam a férjemre, akinek a szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól.

-Szia.

Rekedtes hangomra közelebb jött és szájon csókolt.

-Fárasztónapod volt?

Ethan homlokon csókolta az alvó fiunkat, majd letérdelt a szék mellé és  a fejét az ölembe hajtotta.

-Csak egy kicsit, de már sokkal jobban vagyok hogy itt vagyok veletek.

A haját kezdtem el simogatni, mire ő elégedetten sóhajtott. A két férfit tartva a kezemben úgy éreztem, hogy a bennem élő szikra elégedetten parázslik és ez így is lesz hosszú éveket át.

 VÉGE

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------