Lángok neveltje

20

-Kisasszony, ön tudja, hogy az ön nagyapja és az ükapja országunk legtehetségesebb kovácsai?!

-Igen tudok róla uram. A felmenőimnek tehetsége volt a kovácsoláshoz, de erről ezek szerint tud.

Mr. Copper szemeiben kihívás csillogott, amit viszonoztam is. Persze  kihívó tekintett nem ellenem irányul hanem az őseim felé, amitől csak még jobban dühösebb lettem. Vagyok olyan jó mint a nagyapám és az ükapám. Iris érzékelhette, hogy nem vagyok ura magamnak, mert hangosan tapsolt egyet.

-Oh, micsoda véletlen egybeesések vannak! Nem gondolja Mr. Copper?!

-De igen, Mis Iris, de igen.

-Iris mintha azt ígérted volna, hogy használhatom a kovácsműhelyt.

-Igen kedves...

Iris zavartan nézett, hol rám, hol az idős kovácsra.

-Akkor én neki is látnék a kovácsoláshoz, most, hogy így körbevezetett Mr. Cooper.

A mondatom utolsó felére gúnyos mosollyal néztem az öregre.

-Már ne is haragudjon Miss. Jones, de ez nem hölgyeknek való tevékenység.

-Mr. Copper, mint ahogy mondta a felmenőim igen tehetségek voltak. A kovácsolás a véremben van.

Mr. Copper meglepődve és kételkedve nézett rám.

-A kovácsolás igen nehéz és veszélyes tevékenység nem hiszem, hogy...

-Már elnézést, hogy szavába vágok, de igen sértő, hogy nem hisz a képességeimben.

-Nem akartam megbántani, csak egyszerűen nem hiszem, hogy a kisasszony képes lenne...

-Mr. Copper ön sérteget engem, amit nem veszek jó szívvel!

-Én nem akartam....

-Ne is folytassa! Az üres szavai nem jelentenek semmit, éppen ezért kihívom egy versenyre. Aki a legjobb kardot készíti az nyer. A vesztes pedig SZÍVBŐL elnézést kér a tévedésért.

Mr. Copper nagyot sóhajtott, de végül beleegyezően bólintott.

-Ez igazán jól hangzik, de mégis ki fogja eldönteni, hogy melyik fegyver a jobb?

-Terméseztessen a király, végül is ő miatta vagyok itt a palotába.

Mr. Copper hatalmasra nyitotta ráncos szemeit, ami igen nevetséges volt. Nem akartam kinevetni, ezért összeszorítottam a számat és a fahasábokhoz mentem, hogy kiválogassam a megfelelő darabokat. A műhelyben kettő kemence volt, így mindkettőnknek volt egy-egy. Telepakoltam fával az egyiket és tűzet gyújtottam. Pár perc telhetett el, amikor Mr. Copper is begyújtott. Nem szóltunk egymáshoz. Idővel Iris is elment, mert neki is voltak feladatai. Amint megfelelő hőmérsékletre melegedett fel a kemence egy tárolóba szegeket és fém darabokat raktam, amit vasfogó segítségével a tűzbe helyeztem. Míg fel nem olvadnak a fémdarabok, addig keresni kezdtem egy formát, amibe beletudom önteni az olvadt fémet. Végül egy tőr nagyságú formát választottam. A fegyver, amit megterveztem hasonló volt, mint amit a király főkovácsosa csinált. Tervem szerint meghajlított penge lesz, de jóval kisebb mint egy kard, viszont egy tőrnél jóval nagyobb lesz. Amint kész lett az olvadt fém, kivettem a tűzből és a formába öntöttem, majd a formával együtt a tűzbe raktam. Az eszközöket kikészítettem és a tűzre vigyáztam. Bizserget a bőröm, alig bírtam megállni, hogy ne nyúljak be a tűzbe hogy játsszak az ujjaim között táncoló lángokkal. Csábos hanggal hívogattak, ingereltek, kínoztak. Amikor elérkezett az idő kivettem a formát és az üllőre raktam az izzó pengét. A pengém rövid, egyenes és vastag volt, ahhoz képest hogy egy vékony, hosszú és hajlított pengét képzeltem el. Ahelyett, hogy  a pengét mártottam volna bele a hideg vízbe, helyette a nehéz kalapácsot hűtöttem és azzal kezdtem el az izzó fém megmunkálását. Ahogy ütöttem a fémet izzó szikrák repkedtek, amik látványától csak még jobban belendültem. Úgy éreztem, hogy izzik a vérem, amitől legszívesebben felnevettem volna. Lubickoltam az érzésben, majd mikor elértem a megfelelő hosszúságot, alakot és vékonyságot a mellettem lévő hideg vízzel teli vödröt ráöntöttem a még forró  pengére. Ahogy sziszegő hanggal hűlt a fém úgy csökkent bennem az energia. Kipirulva emeltem fel a kardot és hatalmas vigyorral köszöntötte az újabb gyermekemet.

David Verity

Papírok fölött görnyedtem, amikor az ajtó kinyílt. Egy pillanatra felnéztem, majd visszafordultam a papírhalmokhoz. Ahogy közelebb jött, úgy erősödött a növény illat. Stresszes lelkemnek jólesően szippantottam a levegőbe, majd az utolsó mondatot leírva hátradőltem és Irisra néztem, aki már az asztal előtt állt és hatalmas vigyorral nézett vissza. Itt kettesben azok lehettünk akik, nem kellett lepleznünk érzéseinket.

-Nagyon boldognak látszol.

-Hát persze! Zajlik a palotában az élet. Egy hatalmas sebet vártam össze, de most hogy így besötétedett már nincs dolgom.

Irist mindig is érdekelte az orvoslás és a növények, ami nem is csoda, hiszen a képességei erre épültek, így amint elfogy a munka egy morcos asszony válik belőle, de most vidám és energikus, ami szokatlan tőle.

-Van valami amiről nem tudok?

-Ahaaa. 

 Vártam, hogy kifejtse, de ő csak egy tollat vizsgálgatott. Végül addig bámultam, hogy hatalmas mosollyal rám nézett.

-Őfelsége hivatalos egy kovácspárbaj eredményhirdetésére.

-Egy mire?

Iris nem mondott semmit. Lerakta a tollat és kisétált a dolgozószobámból. Nevetve keltem fel a székemből, majd Iris után mentem a palota műhelyébe. Amit ott láttam elképesztett. A palota legjobb és egyben legidősebb kovácsa és a kis Megan. Iris mellé léptem, aki Robbert munkáját nézte. Az öreg kovács egy hajlított pengéjű kardot élezett. Hamar készlet, ugyanis csak pár másodperc elteltével felnézett és büszkén mutatta a fegyverét. Közelebbről is megnéztük a pengét, átvettem a kardot és kipróbáltam néhány mozdulatot vele. 

-Már csak tesztelni kell, felség.

-És, hogy áll Megan?

A lány kizárta a külvilágot és csak a pengéjére koncentrált, amit élezett. Most, hogy már az öreg kovács abbahagyta a zajongást, a csendes teremben már csak a kard élezésének hangja hallatszott. Mikor már nem bírtuk szó nélkül hagyni a sok állást Megan abbahagyta az élezést és egy gyertya lángja fölé rakta a pengét, amit végig húzott a lángokon. Még sosem láttam ilyet. A kis láng hirtelen megnőtt és körbeölelte a pengét, mielőtt izzani kezdett volna a fém Megan elvette a lángból és a kezében forgatta.

-Elkészült.

Hangja rekedtes volt, ahogy ránk nézett valódi lángokat láttam a szemeiben, arca kipirult, homlokán izzadság gyöngyök. Büszkén elmosolyodtam.

-Nos. Ha már mindketten készen álltok, akkor én ki is hirdetném a győztest. Először Robbert kardjával kezdem.

-Parancsoljon, felség.

A kardot ismét a kezembe tartottam. A látszat ellenére a hajlított kard nehéz volt. Elsétáltam a sziklához, hogy kitudódjon képes e kiállni egy csapást. Minden erőmet beleadva lesújtottam a kőre. A kezemben lévő penge végigrezgett a karomon. A rezgésektől még a fogaim is belesajdultak. A pengét vizsgáltam, sajnos repedéseket és csorbulást láttam. Visszaadtam a kardot az idős kovácsnak, majd Megan kardját vettem a kezembe. Bár sokkal kisebb volt Robbert pengéjétől, a fogása és súlya sokkal kényelmesebb és könnyebb volt. Felkészülve fordultam vissza a kőtömbhöz, már előre tudtam, hogy a csapással keletkezett rezgés sokkal rosszabb lesz, mint a vastagabb kardnál. A levegőt csak úgy szelte a vékony penge, ahogy a szikla felé közeledett. A csapástól kisebb törmelékek jöttek le, de nagy meglepődésemre a rezgés elviselhetőbb volt, nem úgy mint a nagyobb kardnál. Csak úgy ámultam a makulátlan pengét vizsgálva.

-A penge nem sérült. Hibátlan, pont ahogy átadtad. 

Visszaadtam a kardot a lánynak, aki udvariasan meghajolva át vette.

-Sajnos, Mr. Copper kardja sérült lett a próbától, míg a tiéd nem. Még sosem láttam ehhez hasonló kardot, gratulálok a győzelmedhez, Megan Jones.