Lángok neveltje

32

Donald Verity karját átfogtam a vállaimon és állóhelyzetbe emeltem. Hangos nyögés hagyta el a számat, ahogy a félájult férfit vonszoltam magam után. Az oltást megkezdték a társalgó szobában. Mindenki vízzel teli vödrökkel oltották a tüzet. A hálónál nagy volt a tűz, ezért senki sem tudott értünk jönni, vagyis a társalgóik egyedül kell boldogulnom. Lassú léptekkel, de sikerül ösvényre kettéválasztani a tűzet, így Ethan betudott jönni segíteni, átvette tőlem a koronaherceget és egyedül kivitte. Követtem őket, de amint elhagytam a lángokat visszafordultam. Csalódott, síró hangjuk kérleltek, hogy menjek vissza. Haboztam. Vissza akartam menni, de az egyik szolgáló leöntötte a tűzhalmot, így kikerültem a vonzásukból. A fájdalom hirtelen érte sérült kezemet, a testem égett, mintha a belső szikrám lángra lobbantotta volna a testemet. Könnyek gyűltek a szemeimben. Nem akartam, hogy lássák hogyan sírok, ezért kirohantam és meg sem álltam a szobámig.Féltem, hogy lángra lobbantom a szobám, ezért a fürdőbe mentem, majd a kádba feküdtem.  A kád sisteregve hűtötte le a felhevült testemet. Nehezen vettem a levegőt és iszonyatosan fájtak a sérült ujjaim.  Idővel teljesen eltompultam. Berekedtem a sírástól és kiszáradtam. Ahogy megmozdultam a kádban észrevettem, hogy a nagyapám néz le rám.

-Lefogadom, hogy kiszáradtál.

Lassan bólintottam, mire ő a kezembe nyomott egy pohár vizet. A jóleső hideg oltotta szomjam, ezért kértem még. Nagyapa tudta a dolgát addig töltögette a poharamat, amíg el nem fogyott a kancsóból. 

-Most már jobb?

-Igen...köszönöm.

Rekedtes hangomra elmosolyodott.

-Bámulatos volt, hogy megmentetted a herceget. Büszke lehetsz magadra.

Visszagondoltam az esetre és hirtelen félelem rázta a testemet.

-Még sosem éreztem így. Mindig is szerettem őket. Ha nem tudtam aludni akkor altatót énekeltek nekem. Ha valami bántott megvigasztaltak. Olyanok voltak mintha az őrzőim lennének, de most...most megrémültem. Azt akarták, hogy maradjak ott velük és ami igazán szörnyű, hogy én is ezt akartam.

-Megan...

-Csak a kezemben lüktető fájdalom késztetett habozásra, de idővel úgy is beadtam volna a derekam és ott maradok a bűvkörükben.

Dühösen töröltem a könnyeimet. Nagyapa addig kereste a szavakat, de sajnálkozó tekintetének látványa felbátorított. Mindig is felnéztem rá, nem akarom, hogy ennyire gyengének és elesettnek lásson.

-Valahogy rájövök, hogy hogyan győzzem le és....

Megsimogatta a karomat és szomorú mosoly mellett beszélni kezdett.

-Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, ezért inkább annak a történetét mondom el, aki tudja. Az apám egyszer azt mesélte, hogy fiatal korában olyan volt mint a tűz, lobbanékony, erős és vad. Ahogy teltek az évek úgy vált egyre veszélyesebbé, önpusztítóvá.

-Mi segített rajta?

-Az anyám!

Nagyapám arcán hatalmas vigyor terült szét az arcán az emlékre.

-Anyám nagyon makacs volt, makacsabb mint a lángok bájai. Elvette hát feleségül és ő tartotta benne a lelket. Apám szerint azóta se tudták elcsábítani.

-Szóval azt mondod, hogy minél előbb menjek férjhez.

-Az öreg ezt az utat választotta. Csak rajtad áll, hogy mit teszel.

-Azt hiszem értem. Köszönöm.

-Szívesen drágám, viszont az ujjaid nem néznek ki túl jól. Jobb lenne ha elmennél a gyógyítóhoz.