Lángok neveltje

36

Megan

Kellemes meleg ölelt körül, de valahogy nem volt a legkényelmesebb pozícióban a testem, sőt nem is ágyban feküdtem. Amikor kinyitottam a szemeim egy izmos mellkassal találtam magam szemben. Eltolva magam eszméltem rá, hogy a kidolgozott mellkas Ethan Verity herceghez tartozik. Zavaromba magamra néztem. Vöröslő arccal húztam szorosabbra a köntösömet. Mégis mi a fene történt?! Mocorgásomra felébredt.

-Hogy érzed magad?

Meg se várta a válaszomat a homlokomra rakta a tenyerét.

-Már nem vagy olyan forró.

-Mégis hol vagyunk?

-Az istállóban. Le kellett hűtenem a testedet és csak itt tudtam feltűnés nélkül. 

Felálltam az öléből  és szorosan megkötöttem magamon a köntöst, a ruha alatt még a tegnap esti ruhám volt meglazítva, ami sokat mutat a dekoltázsomból.

-Köszönöm.

Elakartam menni, de megragadta a karomat és visszarántott.

-Nem is akarod megkérdezni?

-Mégis mit? Hogy miért voltam az öledben? Hogy mégis miért nem mondtad el, hogy te is Nevelt vagy? Hogy a családod is tudja, hogy nem vagy átlagos ember? 

-Igen.

Ethan már nem volt olyan érzéketlen mint az elején. Már nem láttam rajta a fagyos, érzelemmentes harcost, helyette egy kipirult és csillogószemű férfivá vált, aki teljesen összezavar. Ethan közelebb jött és megsimította az arcomat. A szívem csak úgy dörömbölt a mellkasomban. A jóleső érzésre lecsuktam a szemeimet. Hamarosan éreztem a leheletét az arcomon és a száját a számon.  Forrt a vérem és a testem, de Ethan érintése fagyos volt, ami kellemesen hűtötte a testem. Amikor szétváltunk a szám bizsergett és lángok táncoltak a testemben. Hüvelykujjával  megsimította az alsó ajkamat.

-Ami este történt...köszönöm.

Mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Elütöttem a kezét és hátráltam.

-Nem kérek a háládból.

Hátat fordítottam és elmentem. Ethan próbált megállítani, de gyorsabb voltam. Felsiettem a szobámba és ki sem jöttem onnan. Aznap senkivel se akartam találkozni. Összezavarodtam és sértetve éreztem magam. Maya látván rossz hangulatomat magamra hagyott, de ez másnap reggelig tartott. Elnehezült és forró testtel ébredtem. Maya aggódva hívta Irist, aki megnyugtatta barátnőmet, hogy csak megfáztam és ha megfelelően szedem a gyógyszereit hamar rendbe jövök. A betegségem miatt nem hagytam el a szobámat. Lassu mozgásokkal jártam. Leültem a székembe és forró teát iszogatva olvasgatni kezdtem egészen estig. Aznap este hangos ablakzörgést hallva kinéztem a könyvemből. Majdnem kiesett a kezemből a regény, ahogy megláttam Ethan Verity herceget az ablakban. Jeges zúzmara rajzolódott ki az üvegen, majd egy lökéssel kinyitotta a zárt ablakot. Bemászott a párkányról és gondosan bezárta az ablakot, majd elhúzta a függönyöket.

-Megőrültél?! Le is eshettél volna!

Leraktam a könyvemet és a takaróval bebugyolálva magam felálltam a székemből. 

-Ne aggódj, nem ez az első, hogy párkányokon mászok.

Erre már nem mondtam semmit, hiszen jól tudtam. 

-Mit keresel itt?

-Hallottam, hogy megbetegedtél...aggódtam.

-Jól vagyok.

Ethan közelebb jött, de én hátráltam.

-Megan.

-Nincs szükségem a sajnálatodra.

Ethan megdermedt és dühös arccal közelebb jött.

-Mégis mi  bajod?! Mond el ha olyat tettem, ami nem volt kedvedre való!

A falhoz szorított. Nem ért hozzám, de hűvös lehelete és jég kék szemei mozdulatlanná dermesztettek.

-Nem tettél semmi rosszat. Pont ezaz....Minden ami ott az istállóban történt én is akartam...de a tettek jelentése mindkettőnk számára mást jelentett.

-Úgy gondolod?

Suttogva tette fel a kérdést, míg én csak kapkodtam a levegőt. A köztünk lévő feszültség megbénított.

-Már nem tudom, hogy mit gondoljak.

Végigsimított az arcomon és az egyik hajtincsemmel kezdett el játszani.

-Mindig is arra törekedtem, hogy racionálisan gondolkodjak, az érzelmeimet ne mutassam ki és ne legyek gyengéd...de mióta megismertelek az évek alatt felállított falaim omladozni kezdtek, míg végül már nyoma se maradt. Aznap este rájöttem, hogy ha elnyomom az érzéseimet csak nagyobb fájdalmat okozok.

Becsuktam a szemeimet, ahogy ismét cirógatni kezdte az arcomat.

-Szóval komolyak a szándékaim. A kérdés inkább az, hogy neked is azok e?

A szemeiben őszinte elhatározást láttam, ami facsarta a szívem. Közrefogtam az arcát és finoman a szájához nyomtam a számat. Ethan viszonozta a csókomat. Szorosan egymást öleltük.  A bennem szunnyadó szikra fellobbant. 

-Ethan.

A herceg nevét suttogtam két csók között, mire hátrébb húzódott.

-Ha most nem megyek el, nem fogok tudni megállni.

Jól tudtam, hogy mire gondol, amit tenni akarunk az nem etikus. Hivatalosan csak akkor lehetnénk igazán együtt, ha összeházasodtunk, viszont most ez nem érdekelt.

-És ha nem engedlek elmenni?

Ethan a legcsodálatosabb mosolyát mutatva felkapott és megpörgetett a levegőben. Kuncogtam a tőle szokatlan érzelemkirohanásra. Ismét megcsókoltuk egymást, de ezúttal sokkal hevesebben. Csak pár lépés volt nekik, de már az ágyon feküdtem fölöttem pedig ő volt.  A nyakamat csókolta, miközben kicsomagolt a ruhámból. Még sosem éreztem ehhez hasonlóérzést. A szívem csak úgy kalapált. Rosszul kellene éreznem magam, de nem tudok így érezni. Mire észbe kaptam már mindketten meztelenek voltunk. Ethan fölém kerekedve lenézett rám. Kék szemei éhesen csillogtak.

-Gyönyörű vagy.

A lábamon lévő lángnyelveket kezdte el cirógatni, míg én a mutatóujjammal a mellkasán díszelgő hópihét.

-Biztos vagy benne?

A kérdés megállított. Eddig fel sem merült bennem, hogy nem kellene folytatni, de valahogy most se érzem úgy, hogy helytelen lenne.

-Igen.

Tenyeremet a pihére raktam és elmosolyodtam.

-Hála az égnek. Kínos lenne most abbahagyni.

Ethan megkönnyebbülésére elnevettem.

-Az biztos.