Lángok neveltje

8

A női sikolyokat hallva kijózanodtam és körbenéztem, hogy megleljem félelmük okát. Nem sok kellett hogy rájöjjek, hogy rémületüket én okoztam, vagyis inkább a lábaim. Megrettenve néztem le magamon. Egész életemben titkoltam kepésségeimet, aminek létezésének bizonyítéka a lábszáraimon lévő tűzminták. Az ottani bőrön  sötét rózsaszín, ami a talpamtól indul felfelé. Cikornyás lángnyelvek tekeregnek a lábamon, egészen a térdem alatti részig. Én már megszoktam, ahogy a családom is, de egy idegennek borzalmas látvány lehetett. A fürdőbe megjelent egy másik nő aki a megrettent cselédekre förmedt.

-Mit sikongattok ti?! Eredjetek dolgotokra! A lánnyal én foglalkozok most már!

Több se kellett a lányoknak, kirohantak a nyitott ajtón. A hirtelen jött levegőre dideregve húztam össze magam.

-Gyere gyermekem. Fürdessük meg didergő testedet, közben bekötözöm a kezeid.

A hölgy egy táskát rakott a földre, majd besegített a meleg vízbe. Testem jóleső bizsergessél fogadta a meleget. Míg én áztattam magam, addig a negyven körüli nő, kezébe fogta a véres tenyeremet és óvatosan tisztogatni kezdte. A lábamra nem is nézett. Míg szorgosan dolgozott, volt időm alaposan megfigyelni. Ami már biztos, hogy nem cseléd volt. A cseledéknek fekete ruhájuk volt és fehér szalag a hajukban, de neki egyszerű barna ruhája volt, sok zsebbel. Haját egy bőrmadzaggal kötötte fel. A haja már őszült és szarkalábak is díszelegtek a szemeinél. Szemei fűzöldek voltak. Még sose láttam ilyen szemű embert.

-Alaposan felmértél?

Zavartan sütöttem le a szemem és a vízben lévő habokat kezdtem el szuggerálni. 

-Elnézést nem akartam bámulni.

-Semmi gond, a hozzánk hasonlók megtanulják,hogy mindig legyen óvatos és körültekintő, nem tudhatjuk hogy kikben bízhatunk.

-Akkor maga is...

-Igen.

Az ápolóm kedves mosollyal az arcán bólintott, majd kinyújtotta a nyelvét.  Nyelvének tövében egy kicsi forradás volt, aminek levél alakja volt.

-A király kislánykoromba talált meg az erdőben. A szüleim betegség miatt meghaltak és az erdőben éltem tovább egyedül. Gyógynövényeket és gyökereket ettem, míg aztán egy vadászat során David Verity rám talált. 

-Nem tudta, hogy mi vagy?

-De tudta. A képességem, hogy ismerek minden növény gyógyító képességeit. Mikor találkoztunk megsérült és meggyógyítottam. Az előző királyt kérlelve a palotába hozatott. Barátok lettünk. David Verity egy nagyszerű király és hamarosan elhozza azt a kort, ahol olyanok mint mi nem kell attól félnünk, hogy boszorkányság vádjával kivégeznek.

Döbbenten emésztettem a hallottakat. Az olyanok mint én különleges képességük van, ezért is irtották a fajtánkat, mostanra már nagyon kevesen vagyunk. A születésekkel néhány generáció kiesett és ha esetleg örökölte ezeket a képességeket eltitkolták nehogy kivégezzék őket. A képességeknek testi megnyilvánulásai vannak, mint ahogy nekem is. Már csecsemő korom óta vonzódtam a tűzhöz. Mikor felsírtam az apró lángok nyugtató dalaikra nyugodtam meg. Amikor meghalt a nagymamám, csak két éves voltam. Egy szobába vittek, hogy ne lássam a mamám halott állapotában, de mikor vissza jöttek volna értem én már nem voltam a szobába. Kis totyogósként képes voltam lemenni a lépcsőn, bemenni a műhelybe és a még forró kályhába mászni, hogy az izzó parázzsal játsszak. Édesanyám elmondása szerint akkor jelentek meg a lángok a lábamon. Vajon a gyógyító, hogyan szerezte az ő jelét?

-David, okkal tett próbára, Megan.

-Tudja a nevem?

-Persze. Miután elküldött benneteket, eljött hozzám a laboromba. Azt mondta, hogy talált egy neveltet és hogy szüksége van a gyógyító képességeimre.

-Nevelt?

-Igen. Régen így neveztek minket. Én a növények neveltje vagyok, Iris. És te?

Az örökségem kis töredékéről hallva felbátorodtam és gondolkoztam, hogy mégis milyen nevelt vagyok, végül a legkézenfekvőbbet mondtam.

-Megan vagyok, a lángok neveltje.