Lángok neveltje

21

-Köszönöm, felség.

Átvettem a kardot és büszkén kihúzott háttal fordultam az idős kovácshoz. Mr. Copper hatalmas vigyorral hajolt meg előttem.

-Elismerem a vereségemet és a bocsánatát kérem, kisasszony. Eddig csak egy riválisom volt, de sosem gondoltam volna, hogy a riválisom unokája lesz a második.

-Ismeri a nagyapámat?

Mr. Copper őszinte szavaira meglepődtem. Ez mégis hogy lehetséges?

-Robbert az ükapádnál tanult, egy időben a nagyapáddal.

A király magyarázatára eltátottam a számat.

-Akkor ön az elejétől fogva tudta, hogy örököltem az ükapám tehetségét?

-Igen. A tehetségét nem tudta elrejteni, főleg a műhelyben nem, ezért is volt nagy dolog egy olyantól tanulni, mint amilyen ő volt. A nagyapáddal egész tanonckorunkban versengtünk és az ükapád elismerésért küzdöttünk. Idővel mindketten felnőttünk én a palotába jöttem, míg a nagyapád átvette a családi vállalkozást. Őszintén sosem gondoltam volna, hogy ismét érezhetem ezt a tüzes feszültséget, mint mikor tanonc voltam. Most, hogy újra éreztem  a tűzet remélem, hogy lehet benne még részem.

A királyra sandítottam, aki mosolyogva bólintott.

-Annak én is örülnék.

A verseny után elkezdtünk takarítani és mindent a helyére rakni. Iris és a király magunkra hagytak, így csak én és az öreg Robbert Copper voltunk a műhelyben.

-Mr. Copper. Kérdezhetek valamit?

-Igen, kisasszony?

-Kérem hívjon Megannek.

-Rendben Megan. Mit szeretnél kérdezni?

A seprű nyelére támaszkodtam és az idős kovácsra néztem.

-Milyen volt a papám édesapja?

-Nos, Mr. Flame erős és félelmetes ember volt, főleg ha kovácsolásról volt szó. Sok tanítványa volt, de mindig figyelt ránk és személyes tanácsokat adott. Amikor kovácsolt, mindnyájan abbahagytuk a munkát és köré gyűltünk. Akkor mi is azt éreztük, amit ő. Bennünk is áramlott azaz erő ami benne akkor. Tudod, nagyon hasonlítasz rá, de főként  Mrs.Flame-re.

Elvörösödtem és folytattam tovább a söprést.

-Mrs. Flame csodálatos asszony volt. Gondoskodott rólunk és ápolt. Mintha az anyánk lett volna. Ha felidegesítettük a mestert, akkor hozzá szaladtunk védelemért, mert csak Mrs. Flame tudta lecsillapítani a dühét.

A jelenetre elkuncogtam magam. Előttem volt, ahogy a nagyapám és Mr.Copper tanoncokként menekülnek az ükapám elől, az ükmamám szoknyájához.Az est további részét szorgos munkával zártuk. A műhelyben nagy volt a tisztaság, így fáradtan hagytuk el a termet.

-Visszatalálsz a szobádba?

-Persze, Mr.Copper.

-Hívj csak Robbertnek, Megan.

Fáradtan rávigyorogtam és a szobámmal ellenkező irányba mentem.

-Én még egy kicsit sétálok. Jó éjszakát Robbert.

-Jó éjt Megan.

Elindultam a sötétségbe. Az esti hűvös szellő kellemes bizsergéssel hűtötte a testemet. A céltalan sétálásra megálltam. Hova is megyek? Ahogy körbenéztem, nem messze mellettem egy istálló volt, így hát elindultam felé. Halvány fény szűrődött ki, így arra gondoltam, hogy meglesem a lovakat. Az istálló ajtaja vékony résre volt behajtva. Már éppen hahóztam volna, amikor fura emberi hangokat hallottam. A kezemet az ajtóra tettem, a bal szememet becsuktam, míg a jobbal a réshez szorítottam, hogy láthassak valamit. Az istállóban nem láttam senkit, csak a lovakat, de az emberi suttogást és zörejeket hallottam. Próbáltam közelebb menni, de féltem hogy nagy zajt csapok. Lábujjhegyen álltam és sűrűn pislogtam, de nem láttam semmit. Bosszankodva meresztettem a szememet, amikor hirtelen nézőszöget váltottam. Meglepődésemre eltátottam a számat. Olyan volt, mintha az egyik gerendáról néztem volna az istállóba. Mindent nagyon tisztán láttam. Megtudtam számolni, hogy hány ló volt az istállóban és azt is láttam, hogy hány üres box van. Az egyik ilyen boxban láttam két embert...egy nőt és egy férfit. Felismertem a nőt. Egy szobalány volt Freya. A vásárokról ismertem. Mindig is nagyképű volt, de sose értettük, hogy mire. Persze szebb lány volt, mint a többi szolgálólány, de annyira nem, hogy lenézzen minket. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy tudjam, Freya egy férfival szeretkezik, aki nem a férje. A férfi, aki fölé tornyosult, idegennek tűnt. Csak a hátát láttam és nem ismerek itt sok dolgozó férfit, hogy tudjam, kinek a szeretője Freya. A szemeim kezdtek égni az erőlködéstől, így legszívesebben abbahagytam volna a leskelődést, de aztán, amikor a korlátaimat feszegettem a férfi élvezettel teli arccal felnézett a mennyezetre. A soktól és a meglepődéstől a számra szorítottam a kezeimet és nem törődve, hogy nem látok semmit megfordultam, majd elszaladtam. Próbáltam kiverni a képet a fejemből, de nem ment. Ahogy szaladtam a sötétségbe a látásom visszatért, így már tudtam, hogy merre kell mennem, hogy a szobámba érjek. Ahogy a félhomályba értem a szobába, becsaptam az ajtót és a hátamat nekivetettem. Végigcsúsztam az ajtón és bőgve roskadtam a földre. Amit ott láttam...az megdöbbentő. Tudtam, hogy miért vagyok itt. A király azért tart a palotába, hogy közel kerüljek valamelyik fiához, hogy majd nőül menjek egyikükhöz. A fivérek közül a legidősebbik herceg volt az, akivel eltudnám képzelni a jövőmet, de amit most láttam tudom, hogy nem lesz semmi. Ugyanis Freya szeretője nem más mint a koronaherceg , Donald Verity.