Önpusztító Rendszer

2. Bing-mei helyén, Bing-ge

Reggel felkelve az első ami fogadott az shizun nyúzott arca. Abból kiindulva ahogy fest sikeres volt az éjjeli munkálkodásom. Csak azt nem értem, hogy miért ölel még mindig. Miért csinálja ezt? És miért volt jobb érzés a karjai közt felkelni, mint a feleségeim között?

Kavargó gondolataim elűzendő megpróbálok kiszabadulni a karok közül, ami sikerül is, de csak miután felébresztettem a mozgolódásommal shizunt, aki fintorogva nyomkodja meg a bőrt a két szeme között.

- Miért vagy már ilyen korán reggel fenn? Reggelit csinálsz? Ma ne csinálj. - Erre a kijelentésre majdnem megint elárulom magam, hogy nem az a Luo Binghe vagyok akinek hisz. Mégis milyen kapcsolatban van a másik énem vele? Én csak a feleségeimnek főzök! - A régi ruháid még mindig az oldalsó szobában vannak. Yingying és a többiek mindent úgy hagytak, ahogy volt.

Mikor megkapom az irányt azonnal távozom is, de csak újabb meglepetések érnek. Ha jól emlékszem ezt a szobát csak egyszer láttam. Most meg azt mondja, hogy ez az enyém. Normális ágy, asztal, székek, szekrények és még egy éjjeli szekrény is. Minden olyan tiszta, mintha folyton takarítva lenne. Egy kis asztalkán az ágy mellett tekercsek és ecsetek szín és nagyság szerint rendezve. Pont mintha én csináltam volna.

Kinyitom az egyik szekrény polcát és egy szépen összehajtogatott öltözet fehér ruhával találom magam szemben. Hány éve is volt, hogy utoljára ezeket a ruhákat használtam? Már magam sem tudom. Még jáde medálok is fel vannak akasztva egy kis boton. Végül a sokkot félre téve felöltözöm és visszamegyek shizun szobájába. A férfi amint meglát magához int és mikor mellé érek ő elkezd lefelé húzni. Természetesen én nem mozdulok csak fintorogva megszólalok.

- Mit csinálsz? - Ahogy ezt kérdezem ő elővesz egy hajszalagot és egy fésűt.

- Mit gondolsz mit csinálok? - Csak akkor ülök le végül shizun elé mikor megbizonyosodok róla, hogy nem akar semmi olyat tenni, amivel ártana nekem. Így a földön ülve szemügyre veszem a szobát, amíg a férfi mit tudom én mit csinál a hajammal.

- Mit nézel? - Jön a hirtelen kérdés.

- Mindig siettem az elmúlt években, mikor a Tiszta Nyugalom Csúcson voltam, sose volt időm rendesen megnézni a helyet. - Mondom őszintén és el se gondolkodom rajta, hogy mi van, ha a kijelentésem furcsának hat, de szerencsém van.

- Akkor mostanság annyit nézheted amennyit akarod. Később meglátogatom az Ezer Tusa Csúcsot és ráveszem Liu Qingget, hogy szorosabb gyeplőn tartsa a tanítványait. Semmi ok sincs rá, hogy a Tiszta Nyugalom Csúcs tanítványait kergesse és megverje az Ezer Tusa Csúcs. - Mennyivel másabb ez a Shen Qingqiu, mint az amelyik az én világomban van. Mennyivel figyelmesebb a tanítványaival. Nem is tudom miért, de lassan felé fordulok és elmosolyodok.

- Shizun?

- Hmm? - Jön a válasz, amitől nagyot dobban a szívem.

- Shizun. - Mennyire más lenne minden, ha te lettél volna az én shizunom is.

- Hmm. - Reagál újra és mindegy hányszor szólítom mindig kapok választ. Hagyja, hogy így hívjam, mindegy milyen hangsúllyal mondom, hagyja. Egészen addig abba se hagyom a szólítgatását, amíg fejbe nem ver a legyezőjével. - Miért szólongatsz? Elég egyszer. Beszélj rendesen. - Az ütésnek köszönhetően majdnem megint felkaptam a vizet, de gyorsan megállítottam magam és inkább mosolyogva kérdezek egyet.

- Shizun jól aludt tegnap éjjel? - Kíváncsi vagyok mennyire volt sikeres a munkám.

- Csak néhány álom a múltból. - Válaszol kedvesen.

- Akkor mi lenne, ha legközelebb én ölelnélek, mikor alszol? - Kérdezem játékos éllel a hangomban, ő viszont csak megpaskolja a fejem majd letol az ágyról.