Önpusztító Rendszer

16. Mi lenne veled nélkülem?

Lassan telnek a napok és lassan beleszokok a mindennapi teendőimbe. Shizun egyre többet mosolyog a közelemben, én pedig minden egyes alkalmat kihasználok, hogy közelebb kerüljek hozzá. Legyen ez csak annyi, hogy valami különlegeset főzök neki, vagy akár olyan bátor dolog, hogy megpróbálok hozzá érni. Mondjuk ez egy sokkal nagyobb rizikó, mert akárhányszor megteszem mindig ott van a tudatom hátuljában, hogy mikor fog a kurva megjelenni, hogy lecsapjon, de azért igyekszem tartani magamat.

Fáradalmaim lassan, mintha elnyernék jutalmukat. A hónapok múlásával sikerül elérnem, hogy shizun mindenben rám támaszkodjon. Ez egyszerre felemelő és ijesztő érzés. A saját világomban, ott ahonnan jöttem sose volt ilyen, ott mindegy volt mit teszek shizun mindig talált benne valami hibát. Itt viszont pont az ellenkezője van. Akármit is rontok el, mindig talál benne valamit, amit meg lehet dicsérni. Ilyenek mellett ki lenne az, aki megróna érte, hogy mindent elkövetek azért, hogy magamba tudjam bolondítani a férfit, ami mondjuk nem a legegyszerűbb dolog, ha az ember alig van a tizenesei végén, a kiszemeltje, meg egy halhatatlan mester.

Végül sikerül elérnem, hogy shizun annyira megbízzon bennem, hogy egyedül küldjön el engem maga helyett egy küldetésre. A feladat nagyon megtisztelő volt és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem, hogy mindenki irigy rám, de... Igen persze, hogy van egy de. Abban a pár napban, amíg távol voltam a Tiszta Nyugalom Csúcstól, vagyis igazából shizuntól rá kellett jönnöm, hogy sokkal szarabbul bírom a különlétet, mint hittem. Ha az álmaim eddig durvák voltak, akkor most egyenesen katasztrofálisak, na jó, az álmok maguk nem, csak a végeredményük reggelente, meg a hatásuk az egész napra. Úgyhogy nem csoda, hogy olyan kibaszott gyorsan spuriztam vissza a Csúcsomra, ahogy tudtam.

- Mondtam, hogy szükségtelen. - Ez volt az első, amit shizuntól kaptam, mikor beléptem a bambuszházba. A férfi háttal ül nekem és valamit bámul az asztalán.

- A tanoncod hosszú útról tért vissza és te még csak rá sem akarsz nézni, Shizun? - Teszem csípőre a fél kezem. Szavaim hatására a férfi azonnal felém fordul. Arcára széles mosoly szalad, ami megmelengeti a szívemet.

- Binghe! - Áll fel és siet felém.

- Shizun! - Üdvözlöm kedves hangon és szélesen mosolyogva.

- Olyan messzire mentél. Hogyhogy ilyen gyorsan visszaértél? - Fogja meg a felkarjaim, én pedig legszívesebben előre lépnék, hogy megöleljem, de visszafogom magam, kiélvezem amit kapok. A türelem rózsát terem, meg lesz még a jutalmam a várakozásaimért.

- Nem volt nagy dolog. - Vonom meg a vállam. - Te is rémesen hiányoztál, Shizun, úgyhogy siettem, ahogy tudtam. - Mondom őszintén, elérve, hogy elfordítsa a tekintetét, mint aki szégyenli magát.

- Ülj le! - Vezet az asztal mellé, ahol helyet is foglalunk, én pedig kézbe veszem a teáskannát.

- Shizun, a tanoncod rég töltött neked utoljára teát, kérlek fogadd el! - Adom át neki a teát és direkt hozzáérek a kezéhez, amikor átveszi. - Valami aggaszt Shizun? Történt valami amíg nem voltam itt? - Billentem oldalra a fejem, mikor meglátom a tekintetét.

- Hamarosan kezdődik a Tanácskozás. - Mondja, én pedig egy pillanatra lefagyok.

"Bassza meg. Megint veszhetek össze a csinibabával." Sóhajtok fel magamban.

- Összeírjam neked melyik tanoncok alkalmasak a megmérettetésre? - Mosolyodom el és ajánlom fel neki.

- Ha készen vagy vele vidd csak egyenesen a klánvezérbátyámnak. - Biccent egyet, amit én beleegyezésnek fogok fel. Megbízik bennem, annyira, hogy megcsináljam helyette ezt a munkát, még le se akarja ellenőrizni.