Önpusztító Rendszer

12. Rizskása

Hát a tervem hamar dugába dőlt, mikor az első adag ételt hajíthattam ki, de nem adtam fel, addig csinálom, amíg az a szemétláda fel nem kel, hogy leellenőrizzem, hogy minden úgy van-e, ahogy lennie kell. Mikor szabadidőm van, akkor shizunt figyelem. Ahogy abban a másik világban is megállapítottam már és ahogy a sajátomban is felfedeztem, most is be kell magamnak vallanom, hogy itt is kurva jól néz ki, amikor alszik.

Órákon keresztül képes lennék nézni őt. Sőt, ami azt illeti ezt meg is tettem. Már amikor Min Fang nem kapott rajta és zavart el a fenébe. Na olyankor elkáromkodtam magamat és morogva mentem vissza a konyhába. Három nap múlva shizun felébredt. Miután pedig a kedvenc talpnyalója körbeugrálta és közölte, hogy elmegy Mu-shishuért már csak én maradtam shizunnal a házban.

- Mondani akarsz valamit? Ha igen, gyere be! - Hallom meg a hangját, mire mély levegőt veszek és belépek a szobába.

- Shizun, ne haragudj, hogy a tanoncod ostoba és értetlen volt. - Kezdek bele, de nem nézek a férfire, csak a földre magam elé. - A tanoncod azt hitte, hogy nem törődsz vele, Shizun. Csak a harmadik küzdelem után jöttem rá, hogy tévedtem. - Vagy öngyilkos hajlamaid vannak, vagy nem az a shizun vagy, akit ismerek, vagy valamit kibaszottul benéztem. - Mától a tanoncod sokkal jobban veszi majd az akadályokat, amiket elé állítasz. - Hunyom le a szemem és hajolok meg előtte, letérdelve a földre.

- A lényeg, hogy rájöttél. Kelj fel a földről! - Nem mutatom ki a meglepetésem, de lassan felállok, viszont nem távozom, most jön a próbája. - Van még valami? - Hallom meg a kérdést, amire számítottam is.

"Most ugrik a majom a vízbe!" Próbálom meg visszafogni a feltörni készülő vigyoromat.

- Napokig aludtál, Shizun. Azon gondoltam, nem ennél-e egy kis rizskását, amit csináltam. - Ajánlom fel és pillantok rá, de azonnal lesütöm a szemem. Jól nevelt Luo Binghe-t kell játszanom, még nem lehetek bátor.

- Rizskását? - Kérdez vissza és mikor felnézek a meglepetésem majdnem kiül az arcomra.

"Ennek most komolyan csillognak a szemei?" Kérdezem magamtól. A csend még egy fél percig elhúzódik.

- De. Örömmel! - Kapom meg végül a választ.

- Shizun, azonnal hozom! - Mondom lelkesen és fordulok azonnal sarkon. Csak akkor fogom fel, hogy szélesen vigyorgom, mikor a konyhában meglátom a tükörképem a vízen.

"Nem az a shizun, mint az én világomban volt." Gondolom boldogan, ahogy kimérem a kis tálka ételt. "Ő más, akkor talán..." Nyelek egy nagyot, mikor eszembe jutnak azok a pillanatok mielőtt ide kerültem, mikor az ajkaimon érezhettem shizun ajkait. "Talán, ha elég ügyes leszek..." Biccentek magamnak, majd tálkával a kezemben visszatérek shizun házikójához.

- Shizun, itt a rizskásád! - Mondom, mikor belépek, letéve a kezemben tartott tálcát az asztalra.

- Ez gyors volt. Nemrég készítetted? - Jön a kérdés, de én fel se nézek rá.

- Nem tudtam mikor ébredsz fel, shizun, így az elmúlt napokban pár óránként új adagot készítettem. - Válaszolok nem is gondolkodva el azon, hogy mit mondok ki, vagy hogy a számon kijövő szavaknak milyen hülye hangzásul van.

- Shizun, már nem forró. - Biccentek, megkeverve a kását. - Tegyem az asztalra, vagy inkább az ágyban ennéd meg? - Kérdezem felpillantva rá. Arcán tisztán látszik a meglepettség, ami megmosolyogtat. Azt hiszem ez lesz az új szórakozásom. Elérni, hogy shizun meglepődjön. Nagyon vicces arca van, amikor nem érti miért teszem azt, amit.

- Csak tedd le az asztalkára. - Legyint egyet, én pedig meg is teszem, amire kért, majd segítek neki odaülni az asztal mellé. Kíváncsian figyelem, ahogy szépen ívelt szájához veszi a kanalat és lélegzet visszafojtva várom, hogy megkóstolja.

- Ez valami isteni! - Bámul a tálkába, én pedig szélesen elvigyorodok. Még csak meg se próbálom elrejteni a lelkesedésem. Csak nézem ahogy shizun lelkesen kanalazza a kását, amit én csináltam neki. Nem is tudom mikor, de valahogy felkönyökölök az asztalra és az államat a fél kezemben pihentetve bámulom. Úgy eszi a főztöm, mint a kisgyerek, amikor édességet kap.

- Nem volt rossz. - Jelenti be, megköszörülve a torkát, mikor leteszi a kanalat és megtörli a száját.

"Hé kurva rendszer, merhetek kérdezni tőle?" Ordítom el magam a fejemben.

【A rendszer nem érzékel hibát a történetszálban.】Kapom meg a válaszom, így nagyot nyelek és megpróbálom elővarázsolni a legártatlanabb tekintetem.

- Shizun, ha ízlik, mit szólnál, ha a tanoncod ezentúl minden nap főzne neked? - Teszem fel a kérdést és nézek rá reménykedő tekintettel.

"Kérlek engedd meg, kérlek engedd meg. Addig se kell az idiótákkal foglalkoznom." Könyörgöm magamban, ahogy figyelem őt, azonban a férfi hirtelen úgy kezd köhögni, mintha félrenyelt volna.

- Shizun? - Pislogok rá aggódó tekintettel, majd megadóan lehajtom a fejem. - Ha nem szeretnéd, nem csinálom. - Jegyzem meg szomorkás hangon.

"Most mégis mi baja volt?" Teszem fel a kérdést, de természetesen nem kapok semmi választ.

- Dehogy is nem szeretném. Holnaptól te felesz a kosztért. - Vágja rá hirtelen shizun, amivel eléri, hogy meglepetten nézzek rá.

"Nem hittem, hogy ezt valaha őszintén fogom neki mondani!" Veszek egy mély levegőt, ahogy rákészülök a következő mondatomra.

- Köszönöm, shizun! - Mondom hálás hangon és halványan mosolyogva. Ő csak elfordul tőlem és legyint egyet.

- Jól vagyok. Most távozhatsz. - Adja ki a parancsot és legyint megint az ajtó felé.

- Ahogy kéred shizun, jó pihenést. - Állok fel illedelmesen és veszem el előle a tálcát, majd megint meghajolva folytatom. - A tanoncod távozik. - Fordulok el és hagyom el a szobát. A konyhában elmosogatok, majd nekilátok a délutáni feladataimnak. Este pedig hatalmas mosollyal nyúlok ki a fáskamrában.

- Megváltozott! Shizun, nem önmaga. - Vigyorgom, mint egy vadalma, ahogy a plafont bámulom, és lepörögnek lelki szemeim előtt azok a pillanatok, amiket kettesben töltöttünk. - Csak tudnám min lepődött meg annyira, hogy majdnem félre nyelt? - Gondolkodom el fennhangon és hunyom le a szemeim. Mikor is eszembe jut egy régi emlékkép, még a korábbi életemből, amikor Ning Yingying mellett ültem és ábrándozva figyeltem, ahogy a főztömet ette. Szinte hallom a saját hangomat is hallom.

Ha így ízlik, mit szólnál, ha ezentúl minden nap főznék neked?

Szám elé kapom a kezeim, ahogy felülök a hevenyészett ágyamon és kitágult szemekkel bámulom a fás kamra falát, ahogy eljut a tudatomig a felismerés. Végül lassan leengedem a kezem és a hajamba túrok.

- Ennyire akarnálak? - Kérdezem magamtól és dőlök vissza a fekhelyemre. Morcosan nyögök egyet, a kezem még mindig a hajamban van, mikor lehunyom a szemem. Most a gondolataim elkalandoznak ahhoz az esethez ott abban a másik világban, ahol shizun olyan kedves volt velem. Még most is érzem az ajkainak az ízét.

"Vajon most is ilyen édes az ajka?" Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elnyomott volna az álom.