Önpusztító Rendszer

22. Huan Hua Palota

- Kaptok egy utolsó esélyt. Vagy elfogadjátok a feltételeim, vagy rá kell szabadítom a dögvészt a városotokra. - Mondom éjfekete ruhámban, csípőre tett kezekkel, arcomon egy széles vigyorral, égő démonszemekkel, ahogy a Huan Hua Palota feje előtt állok.

- Ezt nem teheted meg, te démon! - Ripakodik egy fiatal hölgyike az egyik oldalról, akiben felismerem az egyik asszonyom, de most nem miattuk vagyok itt.

- Fogalmad sincs róla mire vagyok képes. - Nézek rá komoly tekintettel, ahogy arcomról eltűnik a mosoly.

- Nem fogadjuk el a feltételeket! - Hallom meg a klánvezér hangját, mire bólogatni kezdek.

- Ez esetben sajnálom, nincs más választásom, a kezeim meg vannak kötve. - Tárom ki a karjaim, ahogy sarkon fordulok és mit sem foglalkozva az utánam bámulókkal kimasírozok a palotából. Egyenesen a víztározóhoz megyek és legnagyobb meglepetésemre senki sem követ. Ami vagy azt jelenti, hogy nem vettek komolyan, vagy azt, hogy lassan terjednek a hírek.

- Miért akarják ezek ennyire megöletni magukat. Most muszáj megmérgeznem a várost. - Fintorodom el. Reméltem, hogy nem kell ezt csinálnom. Könnyebb lett volna a dolgom, ha egyszerűen behódolnak. Így viszont... - Ezután vagy két napig csak inni fogok. - Rázom meg a fejem, ahogy megvágom a tenyerem és a víz felett összeszorítom az öklöm, hogy minél több vér folyjon ki. - Komolyan mondom, ha ez bejön, bocsánatot kérek a gyíktól. - Fintorgok, ahogy begyógyítom a sebemet.

- Mit csinálsz te kis démon itt? - Hallok meg hirtelen egy nagyon ismerős hangot, de meg se mozdulok.

- Semmi olyat, amivel hosszú távon ártok, Mobei-jun. - Jegyzem meg, mire a démon mellém áll és felém fordul.

- Honnan tudod a nevem? - Kérdezi és látom, hogy rászorít a tőrre a derekán.

- Az nem fontos. - Legyintek egyet.

- Te a kölök vagy a Végtelen-mély szakadékról. - Lepődik meg, mire felé fordulok és elvigyorodok.

- Pontosan. - Jelentem ki és vágom csípőre a kezeim.

- Az a kard a hátadon? - Mutat a fegyveremre.

- Igen, ez a Xin Mo. - Pillantok a kard nyelére a vállam felett.

- Miért tetted a véred az ivóvízbe? - Fordul hirtelen a víztározó felé és húzza fel az egyik szemöldökét.

- Mert ez volt a terv. - Jelentem ki, minden magyarázat nélkül.

- Milyen terv? - Fordítja a fejét felém, szemében őszinte kíváncsisággal.

- Egy terv, amivel egyesítjük a két világot. - Fonom össze magam előtt a karjaim.

- Az lehetetlen. - Néz rám úgy, mintha ostoba lennék.

- Majd meglátjuk. - Vonom meg a vállam, majd leengedem a kezeim és elindulok a jelenlegi szállásomra, már nem is foglalkozva se a démonnal, se a várossal, innentől már csak várnom kell.

- Meddig akarsz még a seggemben maradni? - Kérdezem a démonra nézve, aki az elmúlt egy hétben folyton mindenhol a sarkamban volt. Pedig azt hittem, hogy a víztározós eset után gyorsan meg fog unni. Igaz, hogy a város lassan a fejetlenség és a képzelt kórok melegágyává változott, de ez nem volt olyan érdekes dolog, hogy ez miatt itt maradjon mellettem.

- Amíg meg nem látom, hogy véghez vitted a terved. - Vigyorog rám, olyan szélesen, hogy az összes fogát látom.

- Rendben van. Tégy ahogy akarsz... - Kuncogom, ahogy beinvitálom a kis házba, ami a jelenlegi szállásunk helye. - Oh, jut eszembe, jól tudom, hogy van egy kis árulód az Égig Érő Hegység Klánjánál? - Nézek rá a vállam felett.

- Honnan... - Kezd bele a kérdésbe, de nem hagyom, hogy befejezze.

- Sokkal többet tudok, mint hiszed. Ahogy látom igazam volt. Adj át neki egy üzenetet a nevemben. - Fordulok felé.

- Mit akarsz neki mondani. - Változik a testtartása védekezővé és tekintete jegessé, mintha megidézte volna a jegét.

- Mondd meg neki, hogy üzenje meg a kultivátorvilágnak, hogy a Huan Hua Palota elbukott és hogy a démonok a felszínre törnek. - Jelentem ki.

- De nem törünk a felszínre. - Biccenti oldalra a fejét arcán az értetlenség összes ráncával.

- Ez a terv része. - Vonom meg a vállam. - Szóval segítesz? - Kérdezem mosolyogva.

- Mi lesz, ha nem? - Húzza egy félmosolyra az ajkait, mire én legyintek egyet.

- Tovább fog tartani, mire a kultivátorok ide tolják a seggüket, az lesz. - Forgatom meg a szemem is.

- Ne menj messzire a várostól. Kíváncsivá tettél fiú. Átadom az üzeneted. - Mondja, ahogy int egyet és sarkon fordulva kisiet a szobából.

- Tetszik ez a pimasz énje. Sokkal jobb, mint a néma követő. - Nevetek fel, ahogy elteszem magam a napra, másnap pedig szokásomhoz híven a Palota legmagasabb pontjáról figyelem, ahogy a városban mindenki sikoltozik és egymást kergeti, mint az őrültek.

"Ha ez a hangzavar nem lenne, még élvezném is." Sóhajtok fel.

- Üzenet átadva. Most már csak várnunk kell. - Jelenik meg mellettem Mobei-jun.

- Boldognak tűnsz. Csak nem hiányzott már. - Pillantok rá, ajkaimon egy széles vigyorral.

- Honnan veszel ilyen ostobaságokat? - Húzza fel az orrát és fordul el tőlem.

- Nekem hiányzik valaki és örülnék, ha látnám őt. - Támasztom meg a fejem a tenyeremen, ahogy a korlátnak dőlök és elmémben megjelenik Shen-ge alakja.

- Egy ember? - Kapom meg a teljesen jogos kérdést.

- Nem akármilyen ember. - Mondom elmosolyodva.

- Ki? - Tudakolja a kotnyeles démon.

- Tudod ki a Tiszta Nyugalom Csúcs feje? - Válaszolok kérdéssel a kérdésre.

- Shen Qingqiu. - Vágja rá és mikor felé pillantok elkapom a pillanatot, mikor leesik neki.

- Bizony. - Felelem mosolyogva.

- Ő hiányzik neked? - Kérdezi és szinte kiesnek a szemei a helyükről.

- Igen és ha ennek az egésznek vége lesz, rendesen is elkezdek neki udvarolni. - Fordulok megint előre a város felé.

- Neked megromlott az agyad. - Rázza meg a fejét és támaszkodik neki a korlátnak mellettem.

- Látod barátom, ebben lehet, hogy igazad van. - Bólogatok párat és hamarosan magamra leszek hagyva, a nap már éppen átfordul a délutánba, mikor hirtelen kiegyenesedek,hiszen meglátok egy alakot az égen. - Oho, jönnek a kultivátorok. Helyes, helyes. Gyertek csak, minél többen vagytok annál jobb. - Kuncogom.

【Rendszer figyelmeztetés, kezdetét veszi Rég nem látott ismerős című küldetés.】Rikoltja a kurva rendszer és jelenik meg a kék lebegő tábla a fejem mellett.

- Miért van már megint rossz előérzetem ezzel kapcsolatban? - Nyomogatom meg a nyakamat és nézek fel a fejem felett az égre. - Mindegy. Szem előtt kell tartanom a célt. - Jelentem ki. - Csak maradjunk a tervnél! - Biztatom magam újra végiggondolva azt a bizonyos tervet, amit apámmal, meg a gyík bácsikámmal találtunk ki. Már elindultunk ezen az úton innentől nincs megállás. Ha valamelyikünk nem teszi meg, amit meg kell tennie borul minden és annak borzalmas következményei lesznek. Nem hittem, hogy eljön ez a nap, de most kivételesen nem az erőmre kell támaszkodnom, hanem a kidolgozott tervünkre.