Idézetek

Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei 1. - Leányrablás Budapesten

"– Róza néni azon ősi házisárkányok rendjéből való, akik fiatal leányokat rabolnak, és a barlangjukban halálra hímeztetik őket."

"– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?(...)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idõs hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el."

"– Mili kedves, ön holnap délelőtt a fiammal együtt felmegy a villa tetőteraszára, hogy madártávlatból csodálhassa meg Pest látképét, s aztán felállva a kő mellvédre, szépen leveti magát a mélybe! Nos, mit szól hozzá, jó lesz így?!"

"– Hangay kisasszony – hajolt meg felém kimérten, majd lenyomta a kilincset.
Egyből elfogott a pulykaméreg, hogy ilyen félvállról ekkora közönnyel szinte az egész villát kitöltő egykedvűséggel üdvözöl.
– Magának is szép napot, báró úr! – mondtam ridegen. – Ha szabad megjegyeznem, ma reggel igen pocsékul méltóztatik festeni!"

"– Fáradjon be, Hangay úr.
– Oda? – sápadt el a könyvkereskedő.
– Én majd idekinn őrködöm, és ha jön valaki, kuvikot utánzok.
– A kuvik csak éjjel szól, báró úr! Nappal az olyan madár aludni szokott.
– Sebaj – rántott a vállán mosolytalanul, s tán kissé sértődötten Richárd. – Akkor majd legfeljebb olyan kuviknak hisznek, aki alvászavarban szenved."

"– Mértékkel élj, hogy mérhetetlenek legyenek boldog napjaid!"

"– Zsákkal a fejemen mindig hajlamossá válok a makacskodásra."

"– A holtak emléke gyorsan fakul – felelte Gerlice.
– Vagy örökké éget, bánatkorommal szórva be minden napot."

"– Annyi bizonyos csupán, hogy Mili kisasszonynak igen erős vonzereje van Már úgy értem, csalétekként!
– Hát persze, csakis úgy! – helyeseltem buzgón."

"Ambrózy báró tiszta szívből, lelke legmélyéig hitte, hogy a szoknyát viselő személyek, különösen, ha még nem töltötték be az ötvenet, mind ostobák."

"– Okos ember ez a te báród, kislányom – szólalt meg hirtelen papuska.
– Okos bizony, csak épp ha szoknyát lát, valahogy mindig olyan otromba alakká válik – húztam el a szám."

"...lám, milyen okos férfi, és mégis mennyire ostoba."

(A kép nem saját!)

ui.: ezt a könyv már 2020-as olvasmány, előtte már egy kötelezőt is olvastam.