Kerstin Gier:Az álmok első könyve

56 6 0
                                    

"Az otthon ott van, ahol a könyveid vannak."

"Henry szokásához híven egy könyvespolcnak támaszkodott, és karba tette a kezét. Úgy tűnt, Jasper anyukája nagyon kedveli a pasztellszínű szerelmes regényeket, és eléggé zavart, hogy közvetlenül Henry feje mellett olyan címeket lehetett olvasni, mint „Csókolj meg, lázadó!” és „Engedd, hogy erős karjaidban haljak meg!”. Úgy gondoltam, legjobb, ha oda sem nézek."

"– (…) ezek a csajok kezdenek az idegeimre menni. Most komolyan, ha valaha egyszer ilyen cicababa leszek, aki egy pasas miatt megszabadul az agyától, és az iskolai füzeteibe már csak szívecskéket firkál, akkor inkább lőjenek le! 
– Emlékeztetni foglak rá. 
– Komolyan mondom! Annyira örülök, Livvy, hogy mi immunisak vagyunk a fiúkra. 
– Talán nem egészen immunisak, de legalábbis nehezen kapunk lángra – ismertem el. Kénytelen-kelletlen. Ha valaki, hozzánk hasonlóan, minden évben máshová költözik, óvatosnak kell lennie a szerelemmel, különben búcsúzáskor összetörik a szíve. Kinek volt arra szüksége? – De anyának talán igaza van, és majd egyszer, ha eljön az igazi… 
– Akkor majd szépen megvárja, amíg leérettségizem."

"What if you slept 

And what if 
In your sleep 
You dreamed 
And what if 
In your dream 
You went to heaven 
And there plucked a strange and beautiful flower 
And what if 
When you awoke 
You had that flower in your hand 
Ah, what then?

Mi lenne, ha aludnál, / És amíg alszol, / Álmodnál, / És mi lenne, ha / Álmodban a / Mennyországba eljutnál, / S ott tépnél egy szál virágot, / különös, csodás virágot, / És mi lenne, ha / Felébredve, / ott lenne épp a kezedbe'? / Mondd, mi lenne akkor?"

"– Elég szép a szemed – mondtam halkan. 
Arcán mosoly terült szét. 
– Rajtad meg eléggé szép minden – felelte (…)."

"– Olivia? – kérdezte. – Legalább tíz Oliviát ismerek. A barátnőm macskáját is Oliviának hívják. 
– Te viszont az első Persephone vagy, akivel találkoztam. – Mivel ez egy olyan név, amit még egy macskának sem adna az ember."

"Sehol nem ismerheted meg jobban az embereket, és sehol nem tudhatsz meg többet a gyenge pontjaikról és a titkaikról, mint az álmaikban."

"Minden embernek szüksége van titkokra (…)."

"És azt mondják, az élet álom: nem az; 
nem álom csupán. Az álom az élet része. 
Egy zavaros rész, melyben az arc és a lét 
összeakaszkodó, sűrű fonadék (…)"

IdézetekDonde viven las historias. Descúbrelo ahora