Idézetek

Leiner Laura: Közhelyek

"Egy seggfej volt. De szerettem. Az ember néha beleszeret seggfejekbe is."

"Mi lesz velem nélküled. Létezik ennél önzőbb kérdés?"

"A doki csendben hallgatott, végig töprengő fejet vágott, amikor Joseról beszéltem. (…) 
    – És ez a Jose szereti magát – ismételt meg. Bólintottam. 
    – Tehát a szerelmük kiteljesedett a megismerkedésük pillanatában – folytatta. 
    Összeráncoltam a szemöldököm. Azt kéne mondania, hogy hülye vagyok. Azt kéne mondania, hogy Jose nincs, mégcsak nem is ez a neve. Tök hülyén éreztem magam. 
    – Nem egészen. Voltak problémák köztünk – magyaráztam. Óriási. Egy dilidokinak beszélek arról, hogy a kitalált pasimmal voltak problémák. Most már biztos, hogy bent tartanak. 
    – Miféle problémák? 
    – Eleinte nem kedveltem – vontam meg a vállam. 
    – Maga nem kedvelte őt? – húzta össze ősz szemöldökét. Elgondolkoztam.
    – Igen. Nem vagyok az a fajta, aki azonnal hanyatt esik egy ilyen pasitól – mondtam. Ja, csak az a fajta vagyok, aki kitalálja, hogy van egy ilyen pasija. 
    – Tehát Josenak bizonyítania kellett, hogy szereti önt, és ez nem csak egy futó kapcsolat. 
    – Igen, valahogy így – helyeseltem. 
    – Értem. És azóta rendben vannak a dolgaik? Család befogadta, jól megy minden? – érdeklődött. Hülyének éreztem magam. Mit csinál ez a doki? Talán ő sem komplett. 
    – Hát, anyu és apu eleinte nem szerették, de aztán ők is megszokták. 
    Na ja… Süllyedhet annál mélyebbre egy ember, minthogy a képzeletbeli pasiját a képzeletében bemutatja a szüleinek, akik eleinte nem kedvelik, de végül megbékélnek vele? Basszus, egy egész szappanopera volt a fejemben! 
    – Doki, megőrültem? – röhögtem el magam. Tudatosultak bennem a kimondott szavak. Röhejesebbnek éreztem magam."

"Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem."

"Ha egyedül éled le az életed, nemcsak hülye vagy, de annak is néznek.”

"A legtöbbet magunknak hazudunk életünk során."

" Aztán megtörtént az, amire már nincs emberi szó. Beleszerettem az egyik szereplőbe. Nem, ez nem vicces. Statisztika (az az átkozott statisztika, mindenről van, mindenkit megkérdeznek mindenről) szerint minden harmadik nőnek van egy kitalált barátja. Ez nem olyan drasztikus, nem arról van szó, hogy konkrétan minden harmadik ember tudathasadásban szenved. Nem. Férjezett, elvált, egyedülálló, gyerek, öreg. Mindenki beleesik ebbe a statisztikába, és nem azt jelenti, hogy magukban beszélnek, képzeletbelei alakokkal élnek. Azt jelenti, hogy minden harmadik ember álomvilágban él. Tisztában van az élettel, eltelnek a napjai, mégis, monoton életükben egyfajta felüdülést jelent az a néhány pillanat, amikor elképzeli, más életet él, mással, úgy, ahogy szeretne. (…) Mindenki úgy, ahogy egyszer, hacsak rövid időre is, de kipróbálná magát. Azt mondják, igazi énünk ezekben az álomképekben jelenik meg, akkor is, ha minden nap álmodozunk, akkor is, ha kétévente egyszer. Rejtett énünk rejlik ezekben a képekben, nemcsak azok lehetünk, akik szeretnénk, vagy akik sose lehetünk. Azok lehetünk, akik nem merünk lenni."

"Az ember eredeténél fogva önző. Mindenki. Csak az a kérdés, hogy ezt ki mennyire ismeri be."

"Ha utálatról, gyűlöletről van szó, azt mindenki felfogja, mindegy hogy olvassa, hallja vagy látja. A negatív dolgokat mindig könnyebben átérzi az ember. Hamarabb beleéli magát, párhuzamot von, egyszerűen azonnal felfogja a jelentőségét."

"Minden ember szabad, azt tesz, amit szeretne. Ez van mondva, pedig ez hülyeség. Beskatulyázva élünk, millió szabály szerint. Ha megszeged, a társadalom kilök, kitaszít. Az emberek irtóznak a változástól és a rendbontóktól. Hamburgert eszünk, kólával, sült krumplival. Szerintem az emberek több mint a fele, de legalább a fele, nem is szereti. Megszokott ízek, silány minőség, rágós, sótlan húspogácsa. Akkor miért esszük mégis? Mert megszoktuk."

"