Idézetek

Leiner Laura: Szent Johanna gimi- Útvesztő

"– Akkor a köszöntő! – állt fel Zsolti, mi pedig vigyorogva figyeltük, és feltartottuk a poharunkat (Virág két kézzel, mert alig bírta el). – Emberek, azt kell hogy mondjam, közeledik a vége – kezdte. – Van még egy félévünk, csapassuk a dolgokat, hogy még tíz év múlva is emlékezzenek ránk a Szent Johannában! – kiáltotta ünnepélyesen."

"A gondolataimba merülve ücsörögtem a babzsák fotelemen, amikor felcsendült a Basket Case, én meg azonnal felvettem a telefont. 
     – Végre leráztam Cortezt, már vártam, hogy hívj, Pisti – szóltam bele. Cortez akkorát röhögött a vonal másik végén, hogy önkéntelenül is elmosolyodtam. 
     – Pisti? – kérdezte nevetve. – Pistivel csalsz meg? 
     – Mi bajod Pistivel? 
     – Á, nem, semmi. Biztos jó arc."

"Mivel még nem érkezett meg a tanár, odasétáltam a radiátoron ülő Cortezhez, aki valamit… olvasott. (???!!!) 
     – Maradj így, csinálok egy képet – álltam meg előtte, mire mosolyogva felnézett rám. – Csak vicceltem. Meglepődtem, hogy olvasol. 
     – Mi? Olvasok? – kérdezte döbbenten. – Tényleg! Ezek betűk! És sorok! Ne, nem bírom! – szólt tettetett ijedtséggel, és elhajította a magazint, ami szétnyílva zuhant a földre. 
     – Jó, csak fura volt – mondtam zavart mosollyal. 
     – Reni. Tudom, hogy ez neked fura – kezdte Cortez, megfogva a kezem. – És lehet, hogy ez most sokkolni fog. De azt hiszem, ideje elmondanom. 
     – Igen? – vigyorogtam önfeledten. 
     – Nem csak arról van szó, hogy tudok olvasni. Szoktam is. 
     – Ez tényleg sokkolt, azt hiszem, le kell ülnöm. 
     – Ja, gondoltam, hogy erre nem vagy felkészülve. 
     – Hozzászokom a gondolathoz. Menni fog. Erős vagyok – (…)"

"– (…) Ami körülötted változik, az nem érdekel. Ami benned, az igen – (…)"

"– Tisztelt tizenkettő bé – sétált ki hozzánk Máday. 
     – Máday néni! Csokoládé! – kurjantotta Zsolti. Ő a barátait általában úgy köszönti, hogy „csoki”, de ha felnőttel van dolga, akinek meg szeretné adni a tiszteletet, akkor udvariasan azt mondja, „csokoládé”. Valóban, az úgy tényleg sokkal megtisztelőbb. ☺"

"Máday rontott ki a suliból, és csípőre tett kézzel nézett körbe. 
     – Jól láttam, hogy egy diák repült el az ablak előtt? – kérdezte dühösen. 
     – Persze. Az új srác volt. Clark Kent – bólintott Zsolti. 
     – Milyen Kent? – rázta a fejét Máday értetlenül. 
     – Mi csak Supermannek hívjuk. Az a beceneve. Alig bír magával órákon. Szünetekben meg a suli előtt repked. Biztosan őt látta – magyarázta Ricsi. 
     – Azt hiszitek, viccesek vagytok? – dühöngött Máday, aztán megakadt a tekintete valamin, és azonnal betorzult a feje. – Pósa! Mi van a füledben? Mi az a hatalmas lyuk? Te jó ég, azonnal gyere ide!"

""– Mi folyik itt? – lépett be a termünkbe Máday. 
     – Máday néni, boldog karácsonyt! – üdvözölte Zsolti lelkesen az igazgatóhelyettest, aztán körbenézett, hogy mit adhatna neki. Végül megállapodott a tekintete a tanári asztalon lévő karácsonyfán (?), odalépett, majd két karral átölelve megemelte, és Máday felé igyekezett vele, 
     – Nagy Zsolt, mit művelsz? – kérdezte Máday megrökönyödve, és hátrálni kezdett. 
     – Kifejezem a szeretetemet. Tessék. Ez az öné! – nyújtogatta a fát, ami mögül alig látszott ki. 
     – Nagy Zsolt, hagyjál már békén! – motyogta Máday értetlenül, aztán sarkon fordult és elsietett. Zsolti nem hagyta ennyiben, utánaeredt a fával együtt, amiről minden lépésnél lehullott egy halom dísz. 
     – Máday néni, itt hagyta a fáját! A kutyafáját. Muhahaha – üldözte"