Miért Kitta?

13. fejezet

*

Zoltán felébredt. Az ablakból beszűrődő fényben nézte a mellkasán fekvő Kittit, hallgatta, ahogy halkan szuszog, közben önkéntelenül elmosolyodott. Eszébe jutott mi történt, és hatalmába kerítette a bűntudat, hogy kihasznált egy ilyen helyzetet, és elkezdett ezen gondolkodni. Többek között azon kattogott az agya, hogy hogyan lesz tovább? Kitti vajon hogyan éli meg ezt az egészet? Emlékezni fog erre egyáltalán? Ezzel már lőttek az ígért távolságtartásnak, innen már nincs visszaút. De mit jelent az, hogy nincs visszaút? Hogy ennek párkapcsolatként kellene folytatódni? Vagy ettől még nem? Hiszen már volt alkalmi partnere, ahol még csak ez a gondolat sem vetődött fel benne, de Kitti más volt. Egyáltalán Kitti vágyna vele kapcsolatra? Vagy inkább Ő maga bele tudna kezdeni egybe? Lehetséges ez egyáltalán közöttük? De ha kapcsolat nem is lenne, ezek után a "tegyenek úgy, mintha nem történt volna semmi" kártyát nem lehet újra elsütni, ez annál komolyabb, mint egy csók. Mindenesetre, ez a történés eléggé felbolygatja a kapcsolatukat. Ahogy ezeken gondolkozott eljátszott a gondolattal, milyen érdekes és izgalmas lenne együtt lenni Kittivel, majd eszébe jutott, hogy egészen addig lenne csak izgalmas, amíg valaki meg nem tudja, és akkor mindketten nagy bajba kerülhetnek.

Nem sokkal később Kitti mocorogni kezdett. Feltápászkodott, és fejét fogva körbe nézett. Amikor látta, hogy nincs rajta semmi ruha, gyorsan magára húzta a takarót.

- Jó reggelt! Korai vagy, még csak 6 óra. – ült fel Zoltán is.

- Jó reggelt... - kapott észbe Kitti. Ahogy körbenézett eléggé meglepettnek tűnt, a férfi sejtése Kitti állapotáról folyamatosan erősödött.

- Jól érzed magad? – Kitti bólintott.

-Fáj a fejem. – mondta halkan. – És szégyen, de nem sokra emlékszem. Mi volt éjjel?

- Pontosan mire emlékszel?

- A fickó, aki nyomult, utána meg táncoltunk. Majd hogy.. itt keltem. - elpirult.

- Akkor nagyjából minden hiányos..

- Mi akkor... lefeküdtünk... egymással? - kérdezte hatalmas zavarban, remegő hanggal.

- Igen. - válasza nyugodt volt, ami Kittit sajnos a legkevésbé sem nyugtatta meg. Felkapta a fejét.

- De ugye... védekeztünk? - Zoltán megsimogatta az elvörösödött, ijedten néző lány fejét.

- Igen, ne aggódj! Minden rendben! - Kitti megnyugodott.

- Ennyit a távolságtartásról... - tenyerébe nyomta arcát, és mély levegőt vett. Felnézett a férfira, aki csak egyetértve nevetett halkan a helyzeten.

Zoltán kitakarózott, és felállt, amitől a lány csak még vörösebb lett, ugyanis a férfin sem volt ruha. Zoltán észrevéve megmosolyogta.

- Ha zavarban vagy, fordulj el! - mondta kedves hangon.

Felvett gyorsan egy boxert, és az ajtóról lekapva köntösét a megszeppent lányra terítette. Megsimogatta elpirult arcát, és rámosolygott. Kitti viszonozta, majd a puha köntösbe beleburkolózva megnézte a férfit, ahogy elsétált a szekrényig. Azt tudta, hogy izmos, hiszen rendszeresen jár edzeni. Egy szál boxerben viszont tökéletesen látszott ennek az eredménye: izmos volt a keze, a háta, a hasa, de még a lábai is. Pont annyira izmos, hogy megcsodálhassa így, de amikor a szokásos ingben vagy zakóban van, ez egyáltalán nem feltűnő. Ahogy ránézett és arra gondolt, hogy lefeküdt egy ilyen intelligens, jóképű és testileg is tökéletes férfival (bele sem gondolva, hogy tanára is egyben), teljes zavarba jött.