Miért Kitta?

23. fejezet

Kitti az első pénteket élvezhette, amikor végre otthon volt, ez az otthon pedig Zoltán lakását jelentette. Mai napig furcsa, hogy ez a jelenlegi otthona, de Zoltán mindent megtett, hogy otthonosan érezze magát. Áthozták a lány ruháit, jegyzeteit, néhány bögréjét, és hasonlókat. Kitti éppen az erkélyen ült, és kamillateát ivott az adventi vásáron kapott bögréjéből. Kellemesen meleg volt a tea, pont annyira, hogy még jól essen a meleg időben. Zoltán nem tartózkodott otthon, a holnap tartandó ceremóniára készült fel a többi phd hallgatóval együtt. Ez valahogy úgy nézett ki mint egy diplomaosztó, de mégsem teljesen, sokkal kevesebben vannak rajta, és zártkörűbb is. Ezt a kis énidőt kihasználva Kitti mélyen elgondolkodott kint az erkélyen. Gondolataiban felmült az észrevétel, hogy Zoltán azóta nem közeledett felé, hogy kórházba került. Csókolni is csak az utóbbi pár napban csókolta meg a lányt, aki elég negatívan vélekedett erről. A csókon túl pedig egyáltalán nem ment, Kitti hiába hajlott volna erre. Nem úgy ismerte a férfit, aki egy hétnyi együttlét alatt ne próbálkozott volna be legalább egyszer, és ne mutatta volna meg az állítolagos szadista megnyilvánulásait, ám Kitti nem volt ennek tanuja. Rosszul érintette a dolog, de nem merte felhozni.

Mély merengéséből a csengő, majd egy elég intenzív kopogás hangja rázta ki. Órájára nézve számolta, hogy Zoltán csak fél órája ment el, ő nem lehet. Viszont nem rendelt semmit sem, esetleg az egyik szomszéd lehet. Felkelt, és bögréjét letette a dohányzóasztalra, ahol könyvei feküdtek. Odasétált az ajtóhoz, amin azóta is kopogtak folyamatosan. A kukucskálón kilesett, és egy nőt látott. Kinyitotta.

- Na végre, azt hittem sosem engedsz be! - mordult fel a nő, majd mikor meglátta a meglepődött lányt, pár másodperc kellemetlen szemkontaktus után megszólalt. - Te ki vagy?

Kitti a nő előtt állt, egy lenge, vajszínű trikóban és egy szürke rövidnadrágban. Ezzel szemben a nő egy sötétzöld felsőben, fekete ceruzaszoknyában és magassarkúban állt. Feketés, szögegyenes haja válla felett egyenes vonalban volt levágva, igencsak elegáns megjelenést adva ezzel neki. Arca szép volt, szabályosan gyönyörű. Szemei pedig villámokat szórva néztek a lányra.

- A nevem Tóth Kitti. - a nő elgondolkodott, majd rafinált mosollyal belépett a lakásba.

Kitti megilletődve nézett a nő után, majd becsukta az ajtót. A nő otthonosan mozgott a lakásban, ledobta magassarkúját, majd a puha szőnyegre lépve látványosan sóhajtott egyet.

- De hiányzott ez a hely! - megfordult, és a küszöbön álló Kittire nézett. - Zoli? - Kittinek kezdett rossz érzése támadni a nővel kapcsolatban, de magába fojtotta.

- Megbeszélésen. - a nő közel lépett Kittihez, olyannyira, hogy Kittit megcsapta a felnőttes parfümillat. - Te ki vagy? - a nő elmosolyodott, és megrázta a fejét.

- Ez a szemét nem is beszélt rólam?

- Szemét alatt Zoltánra gondolsz? - a nő nevetett egyet, és bólogatott.

- Milyen kis hivatalos! - nevetett fel. - Bizony rá! A nevem Zita! Örülök a találkozásnak! - nyújtott kezet a nő, Kitti pedig bár vonakodva, de kezet rázott vele.

- Ha nem túl indiszkrét, megkérdezhetem, hogy miért keresed? - Zita elmosolyodott.

- Eljöttem a kis ünnepségére természetesen, hogy gratuláljak neki! - mondta, mintha teljesen egyértelmű lenne. Kitti homlokát ráncolta, nem tudta hova tenni ezt az esetet, amit Zita egyből észre is vett. - Te lennél a.... Barátnője? - kérdezte szemöldökét felvonva.

- Igen. - bólintott, keresztbe téve kezét. Bár remélte, hogy magabiztosabbnak tűnik ettől, inkább csak magához szorította összekulcsolt kezeit, ezzel pedig kimutatta, hogy kellemetlenül érzi magát. Zita szemei felcsillantak, és elmosolyodott. - És te ki lennél?